Tovább zuhan a törökországi turizmus

<p>Több mint 40 százalékkal esett vissza a Törökországba érkező külföldi turisták száma júniusban az egy évvel korábbihoz képest, még a májusi 34,67 százalékos visszaesést is felülmúlva. Az adatok még értelemszerűen nem mutatják a júliusi sikertelen puccskísérlet hatását.</p>

A török kulturális és idegenforgalmi minisztérium csütörtöki jelentéséből kiderül, hogy a török vendégforgalom nagy részét korábban az orosz és a német turisták jelentették, akik száma júniusban 93,01, illetve 37,89 százalékkal zuhant, de Magyarországról is 57,55 százalékkal, míg Szlovákibából 70 százalékkal kevesebben utaztak Törökországba, mint egy éve.

Míg 2015 júniusában több mint 20 ezer magyar utazott Törökországba, az idén júniusban már csak 8875, az első fél évben 45 százalékkal kevesebb magyar látogatott az országba, mint 2015 első hat hónapjában.

Még ennél is nagyobb volt a szlovákiai turisták visszaesése, míg egy évvel ezelőtt csaknem 31 500-an utaztak Törökországba, addig idén júniusban csak 9387-en, ez 70 százalékos visszaesést jelent.

Júniusban 2,44 millió külföldi érkezett Törökországba, míg egy éve 4,12 millió, de a júniusi adat a nyár beköszönte ellenére alacsonyabb a májusi 2,49 milliónál is.

A törökországi turizmust az Oroszországgal tavaly novemberben kialakult feszült viszonyon túl az utóbbi időben elkövetett terrortámadások vetik vissza. Az ország turisztikai központjának számító Isztambulban az idén már négy öngyilkos merényletet követtek el.

Legutóbb június 28-án az Atatürk nemzetközi repülőtéren hajtott végre összehangolt terrorakciót három öngyilkos merénylő, amelyben 45 ember halt meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?