<p>A késések gyakoriságának növekedésére kell készülni az európai légiközlekedésben a lassú kapacitásbővítés következtében, 2040-re a mostaninál hétszer több járat indulhat akár két órával később a tervezettnél - közölte az európai légiirányítási ügynökség (Eurocontrol).</p><div> </div>
Több lesz a késés az európai légiközlekedésben
A késések gyakoriságának növekedésére kell készülni az európai légiközlekedésben a lassú kapacitásbővítés következtében, 2040-re a mostaninál hétszer több járat indulhat akár két órával később a tervezettnél - közölte az európai légiirányítási ügynökség (Eurocontrol).
A szervezet jelentésében arról számoltak be, hogy a kontinens légiforgalma 53 százalékkal nő 2040-re, a repülőterek kapacitása azonban eközben mindössze 16 százalékkal bővül.
A helyzetértékelés szerint 2040-ben naponta mintegy 470 ezer utasnak késik majd akár két órát a járata a jelenlegi 50 ezerrel szemben.
Eamonn Brennan, az ügynökség igazgatója elmondta, a repülőtereknek ezért több fel- és leszállópályát kell építeniük vagy jobban ki kell használniuk a meglévőket.
"Szinte lehetetlenség manapság megépíteni egy kifutópályát Európában" - tette hozzá.
Az Eurocontrol idén 14,3 millió perc késésre számít a kontinens légiközlekedésében, 53 százalékkal többre a tavalyinál.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.