Tényleg olcsóbbak lesznek a repülőjegyek a járvány után?  

*

Számos előrejelzés jelent meg a közelmúltban, amely arra kereste a választ, hogy drágábbak vagy olcsóbbak lesznek-e a jegyek a nyitás után, a nyári hónapokban. Mi megnéztük, hogy mennyibe kerülnek a jegyek, július második felében (addigra valószínűleg a világ legtöbb országában megszűnnek a korlátozások), és összevetettük az egy évvel korábbi, azonos időszakos jegyárakkal.

Mivel a július alapesetben főszezonnak számít, így az áraknál ezt is figyelembe kell venni – a mai trendek alapján az igazán akciós jegyeket már az őszi időszakra is kínálnak (pl. USA-ba 200–300 euróért, Dubajba 120 euróért stb.). Szintén fontos, hogy sok légitársaságnál még csak a napokban indul be az üzemelés, vele együtt az akciós kínálat – ez tovább csökkentheti az árakat, a nyári időszakban is.

Az európai célállomások többségénél azt láthatjuk, hogy picit változtak csak a jegyárak – ennek oka lehet, hogy a legtöbb európai valószínűleg a kontinensen belül utazik majd, így a nagyobb kereslet miatt gyakorlatilag maradtak a tavalyi árak. Néhány esetben azonban jelentős csökkenést is tapasztaltunk, ilyen például Lisszabon, ahova tavaly 177 euróba került a jegy, most ennek kevesebb mint feléért is elrepülhetünk a portugál fővárosba. A skóciai Edinburghba pedig a tavalyi 188 euró helyett most 47 euróért is repülhetünk.

A jelentősebb különbségek a távolabbi úti célok esetén figyelhetők meg, ezek a jegyek szinte minden esetben sokkal olcsóbbak idén, mint tavaly, akár több száz eurós csökkenést is láthatunk némely desztináció esetén. Pl. a mexikói Cancún tavaly 1026 euró volt, idén 532, Bali is sokkal kedvezőbb áron érhető el (806 helyett 600 euró), a Hawaii-szigetek esetében még nagyobb a különbség (713 euró az 1489 euró helyett), és New Yorkba is a tavalyihoz képest fél áron repülhetünk (669 euró helyett 356 euró).

Ahogy fokozatosan nyílnak a határok, egyre nagyobb lehet az utazási kedv, és ez a foglaltsági mutatókon és az árakon is megmutatkozhat. Ám most minden jel arra mutat, azoknak volt igaza, akik olcsóbb repülőjegyeket jósoltak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?