Szentpétervárra indít járatot a Wizz Air Budapestről

<p>Szentpétervárra indít járatot a Wizz Air Budapestről augusztus végétől &ndash; jelentette be Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója Budapesten. Az első járat augusztus 27-én száll fel és október végéig szerdánként és vasárnaponként, majd kedden és szombaton közlekedik a két város között.</p>

Szentpétervárra indít járatot a Wizz Air Budapestről augusztus végétől – jelentette be Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója Budapesten. Az első járat augusztus 27-én száll fel és október végéig szerdánként és vasárnaponként, majd kedden és szombaton közlekedik a két város között.

Váradi kiemelte, hogy moszkvai járatukat 2013-ban indították, 3,5 év alatt 440 ezer utast szállítottak. A Wizz Air Budapestről 69 útvonalat kínál hálózatán.

A Wizz Air 2016-ban 23 millió utast szállított teljes hálózatán, és ebben az évben az első négy hónapban 24 százalékos forgalombővülést regisztrált. A társaság 81 gépes flottájával 500 útvonalon 42 ország 141 célállomására közlekedik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?