SkyGreece: cserben hagyott utasok, beszüntetett működés

<p>Ideiglenesen beszüntette működését a görög SkyGreece légitársaság, amelynek utasai már csütörtökön nem tudtak Torontóból Magyarországra, és azon keresztül Görögországba jutni &ndash; jelentette be a légitársaság a honlapján.</p>

Közölték: májusi indulásuk után a görög gazdasági válság miatt pénzügyi hátterük meggyengült és jegyeladásaik is jelentős mértékben csökkentek. Emellett műszaki problémák is hátráltatták az üzemelést, ezért a cég tulajdonosai úgy döntöttek, péntektől ideiglenesen felfüggesztik működésüket. Utasaikat arra kérték, hogy vegyék fel a kapcsolatot az országukban lévő SkyGreece partnerrel.

Csütörtökön a légitársaság már nem indította el egyebek mellett a Toronto-Budapest-Szaloniki járatát sem, több mint kétszáz utas, köztük magyarok rekedtek a Toronto-Pearson repülőtéren.

Kovács Júlia, a SkyGreece magyarországi partnerének ügyvezető igazgatója az MTI-nek azt mondta, továbbra sem kaptak semmilyen hivatalos információt a légitársaságtól, az utasok folyamatosan keresik őket és arról számolnak be, hogy senkitől semmilyen információt nem kapnak. Hozzátette: jegyfoglalásban tudnak segíteni, de mindenkinek felhívják a figyelmét arra, hogy a váltott jegy árát nem biztos, hogy a társaság meg tudja téríteni.

A légitársaság májusban indult, de több járatuk is jelentős, egyes esetekben több napos késéssel közlekedett. Egyetlen repülőgépük, egy Boeing 767-es a hivatalos indulás előtt pár nappal még Budapesten volt javításon, emiatt bérelt géppel kezdték meg az üzemelést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?