RÖVIDEN

Kevesebb a vendég HorvátországbanHorvátországban 9 százalékkal csökkent a turisták száma az év első öt hónapjában, ami a horvát idegenforgalmi ágazat szerint még mindig kisebb visszaesés, mint amit a görög, a spanyol vagy a francia turizmus szenvedett el – foglalta össze honlapján a horvát Turisztik

Kevesebb a vendég Horvátországban

Horvátországban 9 százalékkal csökkent a turisták száma az év első öt hónapjában, ami a horvát idegenforgalmi ágazat szerint még mindig kisebb visszaesés, mint amit a görög, a spanyol vagy a francia turizmus szenvedett el – foglalta össze honlapján a horvát Turisztikai Minisztérium az ebben a témában tartott sajtótájékoztató számait. Az első, nem hivatalos adatok szerint májusig 1,8 millió turista pihent Horvátországban. A hazai vendégek száma 11, a külföldieké 8 százalékkal volt kevesebb, mint a tavalyi hasonló időszakban. A vendégéjszakák számában 8 százalékos csökkenést tapasztaltak, és ebben az esetben is a belföldi vendégek elmaradása volt jelentősebb. Az egyes régiók eredményei ugyanakkor igencsak nagy eltérést mutatnak, mert Lika-Senj és Dubrovnik-Neretva megyében közel 10 százalékkal nőtt a vendégek és mintegy 20 százalékkal az általuk ott töltött éjszakák száma. Split-Dalmácia és Sibenik-Knin megyében azonban 16-19 százalékos volt a csökkenés. Damir Bajs miniszter felidézte, hogy az elmúlt esztendő a horvát idegenforgalomban rekordév volt, a 11,3 millió vendég egyszázalékos emelkedést jelent a 2007-es adatokhoz képest, az 57,1 millió vendégéjszaka pedig két százalékkal haladta meg a korábbi évet. A turizmus 7,4 milliárd eurót, vagyis 10 százalékkal több bevételt hozott tavaly Horvátországnak, ezért is reméli, hogy a kormány minden segítséget megad az ágazatfellendítéséhez.

Görögország: csökken a turisták száma

Közel 9 százalékkal kevesebb turista látogatott Görögországba 2009 első öt hónapjában a tavalyihoz képest. A görögországi repülőterek adatai alapján idén május végéig 2,37 millió turista érkezett az országba, ami 8,85 százalékkal kevesebb 2008 azonos időszakában regisztrált 2,6 milliónál, közölte szerdán a görög turisztikai vállalkozások szövetsége (SETE). A világ húsz legnépszerűbb úti célja közé tartozó országba évente átlagosan 15 millió turista látogat el, és az idegenforgalomból 12 milliárd euró bevétel keletkezik. A SETE rendszeres időközönként készített vizsgálata ugyan nem mutat teljesen pontos képet, hiszen csak a repülővel érkezők kerülnek a felmérésbe, az adatok azonban a tapasztalatok szerint jól jelzik a trendet. A SETE előrejelzése szerint 2009-ben 10 százalékkal csökken a turisták száma tavalyhoz képest, és 15 százalékkal csökken az ágazat bevétele. Görögországban közvetlenül vagy áttételesen a turizmus adja a bruttó hazai termék (GDP) 18 százalékát, és ebben az ágazatban dolgozik a munkavállalók 20 százaléka.

Turistacsalogató kampány

Horvátország az interneten erőteljes kampányt indított külföldi turisták megnyerésére. Az év első öt hónapjában ugyanis összesen csupán 1,8 millió külföldi kereste fel az országot, kilenc százalékkal kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában. A zágrábi kormány erre az évre 28 millió eurót irányzott elő turisztikai promócióra – közölte Damir Bajs turisztikai miniszter. Az idegenforgalomból származó bevétel adja a horvát GDP mintegy 20 százalékát. (mti,szl)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?