Nem fogynak a jegyek, parkolnak az Emirates gépei

<p>Miután az elmúlt hónapban számos repülőgépét a földön parkoltatta az Emirates, májusban és júniusban is tucatnyi áll majd a forgalomból ideiglenesen kivonva. Az ok a pilótahiány és a mérsékeltebb jegyértékesítés.</p><div>&nbsp;</div>

Miután az elmúlt hónapban számos repülőgépét a földön parkoltatta az Emirates, májusban és júniusban is tucatnyi áll majd a forgalomból ideiglenesen kivonva. Az ok a pilótahiány és a mérsékeltebb jegyértékesítés.

Bejelentette a dubaji központú Emirates légitársaság, hogy áprilistól júniusig számos repülőgépe a Dubai World Central – Al-Maktúm reptéren parkol, mert ideiglenesen kivonta őket a forgalomból – írja az Airways Magazine.

Áprilisban 11 Boeing 777-es és egy A380-as pihent, májusban pedig 14 Boeing 777-es és 6 A380-as, júniusban 11 darab 777-es, valamint 3 A380-as áll majd a földön.

A légitársaság közlése szerint egyrészt a kisebb kereslet, azaz a jegyértékesítésben mutatkozó mérséklődés az oka az intézkedésnek. Az utóbbi időszak alacsonyabb olajára miatt ugyanis az öböl-menti gazdaságok kissé rosszabbul állnak jelenleg.

Ám korábban Tim Clark elnök azt is elárulta, hogy 100-150 pilóta hiányzik az állományból, amely fennakadásokat okoz a menetrendben, tehát nagyon valószínű, hogy ez is az oka a történteknek.

A pilótahiány miatt ugyanis a nyári csúcsszezonban is sok járatot kénytelen törölni az Emirates.

Az ideiglenesen földre parancsolt repülőgépek bár a több mint kétszáz példányt számláló flottának csak töredékét jelentik, szokatlan a dubaji légitársaságtól az ilyen lépés.

Legutóbb a reptér futópályáinak 2014-es karbantartása idején parkolta le több repülőgépét, mert a légikikötő kapacitásának lecsökkenése miatt nem lehetett a menetrendben szereplő minden járatot közlekedtetni. (Airportal)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?