Nem fizet kártérítést az utasoknak a sztrájkok miatt a Ryanair

*

Bíróságra vitte a Ryanair azoknak az utasoknak az ügyét, akiknek járatát a cégnél 2018-ban lezajlott sztrájkok miatt kellett törölni, vagy emiatt késtek három óránál többet. A swordsi kerületi bíróság a cég javára döntött. Az ítélet precedens értékű lehet a későbbi hasonló ügyek elbírálását tekintve a cég székhelyén, Írországban történő elbírálását tekintve - írja az Airportal.


Az ultra diszkont cégnek az EU261-es uniós jogszabály szerint kellene a foglalt út hosszának függvényében minden olyan utasának kártérítést fizetnie, akiknek járatát törölték, vagy az a menetrendhez képest három órával később érkezett meg a célreptérre.

A légitársaság azonban nem akart fizetni számos utasának, akiknek járatát szakszervezeti sztrájkok miatt törölték, mondván, hogy a sztrájk vis-maior helyzetnek számít.

Ezt vitatták az utasokat képviselő szervezetek, akik azzal érveltek, hogy a cégnél bekövetkezett sztrájkok a Ryanair üzletpolitikájának és munkavállalóival szembeni bánásmódjának következtében szerveződtek. Ezért a cég igen is felelős azért, hogy a munkabeszüntetések bekövetkeztek.

A swordsi kerületi bíróság most kimondta, az érintett utasoknak nem járnak az EU261-es jogszabályban lefektetett kártérítések.

Az ítéletet a bíróság a Ryanair azon érvelésére alapozta, miszerint a sztrájkok a cégen kívülálló tényezőnek tekinthetőek, azokra nincs közvetlen hatása a légitársaságnak.

Emiatt a munkabeszüntetések a légitársaság üzemelésre gyakorolt hatása sem a cég felelőssége, az okozott kárt pedig emiatt nem kötelesek megtéríteni.

Az ír döntés azután született meg, hogy hasonló ügyekben Spanyolországban több városban, egymástól függetlenül hoztak az utasok kártérítési igényét jogtalannak kimondó döntéseket. Ezidáig azonban ír bejegyzése miatt csak korlátozottan hivatkozhatott ezekre a Ryanair, mostantól azonban erre minden jogalapjuk megvan.

A cég üdvözölte a döntést, közleményükben ugyanakkor leszögezik, minden törvényi kötelezettségüknek eleget tesznek, járattörlés esetén pedig ahol csak lehet segítik ügyfeleiket szállással, ellátással és másik járatra történő átfoglalással.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?