Mi fán terem az Acquis communautaire?

Az Európai Uniós tagság elengedhetetlen feltétele, hogy a tagjelöltek képesek legyenek átültetni saját jogrendjükbe az Unió joganyagát és hogy a jövőben is fel legyenek készülve az új kötelezettségvállalások befogadására, amelyek az EU működéséből és jogrendjéből erednek. Az Unió és a Közösségek közel félévszázados létezése alatt óriási mennyiségű törvény, előírás, kötelezettségvállalás és célkitűzés fogalmazódott meg, amelyeket elsősorban az Európai Unió „alapszerződései” (Párizsi szerződés, Római szerződések, Egységes Európai Okmány, Maastrichti és Amsterdami szerződések), és az úgynevezett „másodlagos legiszlatíva” (például irányelvek) foglalnak magukba. Ezek együttes gyűjtőneve az „acquis communautaire”. Ezt a hihetetlen mennyiségű, komplex rendszert (körülbelül 80 ezer oldalnyi anyag) minden uniós tagállamnak el kell fogadnia és a tagságra aspiráló országoknak is át kell ültetnie saját jogrendjébe. A csatlakozási tárgyalások menete és tapasztalatai azonban azt mutatták, hogy a tagjelölt országok egyes meghatározott területeken kérhettek haladékokat, illetve átmeneti megoldások alkalmazását is. Ezek egyik legjellemzőbb példája például a külföldiek, pontosabban az Európai Unió állampolgárainak honi földvásárlása, amely leginkább Lengyelországban és Magyarországon váltott ki igen erős vitákat. Hasonlóképpen jellemző problémakör a környezetvédelem, amelyben a tagjelöltek számára viszonylag nagy anyagi megterhelést jelentene saját jogrendjük összeegyeztetése az Uniós jogrenddel.

Hivatalosan a tárgyalások 31 tárgyalási fejezetre osztva zajlottak. Ebből 29 az acquis communautaire egyes részeit fedte le, a 30. fejezet az Unió belső intézményi kérdéseivel foglalkozik, míg a 31. fejezet a tárgyalások során esetleg előforduló problémákat tömöríti.

Először is meg kellett határozni, hogy milyen területen kéri valamelyik fél ennek alkalmazását, majd megvitatják az álláspontokat, és megpróbálnak megegyezni valamilyen kompromisszumban, kölcsönösen elfogadható megoldásban. A derogációkon kívül a csatlakozási tárgyalások fontos kérdései még a tagállamok részvétele, illetve képviselőinek száma és szavazatainak súlya az Unió különféle intézményeiben (például képviselőinek száma az Európai Parlamentben, szavazatának súlya a Tanácsban stb.).

Ezeket a tárgyalásokat végül a csatlakozási szerződés zárja le, amely természetesen tartalmazza az ezeken a tárgyalásokon elért megállapodásokat is. Ez a jövő év tavaszán várható. A csatlakozási szerződéssel azonban még egyet kell értenie a Tanácsban minden tagállamnak, továbbá az Európai Parlamentnek, a tagállamok és a tagjelölt ország parlamentjeinek is. (or)