Business class kabin – ággyá alakítható ülésekkel.
Luxus a felhők felett – kipróbáltuk, mit kínál a business class
Aki utazott már repülővel, hagyományos légitársasággal, az bizonyára már látta (vagy akár már ki is próbálta) a gép első részében található, sokkal több kényelmet kínáló business osztályt. A luxust a felhők felett. De vajon mit kínálnak ezen az osztályon, és miért kerül négyszer annyiba, mint a sima jegy?
Business class
A business class, ahogy a neve is mondja, elsősorban az üzletembereknek kialakított, speciális osztály, amely a turistaosztályon megszokottól sokkal több kényelmet, nagyobb figyelmet, finomabb fedélzeti ellátást biztosít az ott helyet foglaló utasoknak. Ezt a szolgáltatást elsősorban a hagyományos légitársaságok – pl. Air France, KLM, Lufthansa, Turkish Airlines stb. – kínálják, fapadosok nem. A kényelem már a terminálban kezdődik, az utasok egy speciálisan erre szolgáló check-in pultnál jelentkezhetnek be a járatra, majd a gyorsabb biztonsági ellenőrzés következik, ezt követően pedig a repülőtér speciális várójába invitálja az utasokat a légitársaság, hogy az indulásig maradó időt nyugodt körülmények között töltsék, természetesen a lounge-ban minden étel, ital, szolgáltatás ingyenesen vehető igénybe. A gépbe az elsők között szállnak be, majd az utazás során következik maga a repülés – luxuskörülmények között. Minél hosszabb az utazás, annál jobban értékeli az utas az extra kényelmet.
Mit tud a legjobb?
Ahogy mindenben, a business class szolgáltatásban is versenyeznek a légitársaságok, hogy ki kínálja a legjobb terméket – a Skytrax versenyben már évek óta a Qatar Airways viszi el a pálmát. Korábban nekünk is volt szerencsénk kipróbálni a légitársaság business class szolgáltatását, így most pár sorban egy konkrét példán is bemutatjuk, mit kap az az utas, aki a business osztály kényelmében utazik. Tekintse meg galériánkat az utazásról.
Az ülés egy kisebb birodalom (sőt, vannak már kabinná alakítható, úgynevezett QSuite ülések is), óriási tér, ablak és/vagy folyosó melletti szék, azaz sosem kell „átmászni” az utastársunkon. Előre be van készítve egy utazási kiegészítőket tartalmazó kis doboz (luxustartalommal és kivitelben), egy flakon víz, minőségi fejhallgató. Nagy kijelzőn szórakoztathatjuk magunkat a légitársaság rendszerével (filmek, zenék, játékok, térképes információk a repülésről), de akár dolgozhatunk is a gépen. S ha elfáradunk, akkor a szék ággyá alakítható, paplan, párna (ez is az utas rendelkezésére áll), és már alhatunk is.
Amint elfoglaltuk a helyünket, már ott is termett a légiutaskísérő, aki előbb bemutatkozott, átadta a menülapot, megkérdezte, felszállás előtt mit szeretnénk inni (vizet, pezsgőt vagy frissen facsart narancslevet), a törlőkendőt forrón vagy hidegen kérjük-e – a kommunikáció során pedig leguggolt, hogy ne „nézzen le az utasra”, a fejünk egy magasságban legyen. A katari légitársaság business classának egyik nagy előnye, hogy az étlapról korlátlan mennyiségben választhatunk, és mi mondjuk meg, a rendelés leadásakor, hogy melyik fogást mikor szeretnénk elfogyasztani – azaz nem egy fix idősávban hozzák az ételeket, mint a legtöbb légitársaságnál, vagy ahogy azt a turistaosztályon megszoktuk. Mi a bő 8 órás úton a felszállás után egy levest és egy halas vacsorát kértünk, desszerttel, az út felénél egy kis fagyi és gyümölcs következett, majd leszállás előtt érkezett a reggeli menü (rántotta, péksütemények, joghurt, miegyéb). Minden étkezésnél az utaskísérő megterített (még gyertyát imitáló elem is került az asztalra), majd sorban érkeztek a fogások – ízekben és tálalásban is kimagasló minőségben, mintha egy luxusétteremben lennénk.
Mivel éjszakai járatról volt szó, egy kis alvás még belefért, így jeleztük e szándékunkat: már érkezett is a pizsama (ez is jár az utasnak), és amíg mi a mosdóban átöltöztünk, addig a légiutaskísérő bevetette az ágyunkat, huzatot tett a párnára, paplannal borította az ággyá alakított ülést, majd amikor lefeküdtünk, betakart, lekapcsolta a fényeket, és még jó éjszakát is kívánt. Eddig azt gondoltuk, hogy ez csak a reklámokban van így...
Miért kerül annyiba?
A business class szolgáltatás általában az akciós turistaosztályi ár négyszeresébe kerül, ez lehet drágább és olcsóbb is, akciók függvényében. Az ár azért is magasabb, mert egy-egy utas által elfoglalt tér is lényegesen nagyobb – ha sima turistaosztályos székek lennének egy business class ülés helyén, akkor ott 3-4 ilyen is elférne. Tehát nem a jobb étel, kiszolgálás kerül négyszer annyiba, hanem a nagyobb tér, a kényelem, a megkülönböztetett figyelem.
Business ingyen?
Egy kis szerencsével akár ingyen is utazhatunk a business classon. Néha ugyanis a légitársaság felminősíti az utast, és a turistaosztály helyett üzleti osztályon utazhat. Erre általában akkor van lehetőség, amikor túlkönyvelik a járatot, és így még pár utast fel tudnak tenni az economy osztályra, de olyan is előfordul, hogy a légitársaság kedvességből, figyelmességből, a törzsutasságunk elismeréseként kínálja fel a lehetőséget, hogy mi is élvezhessük a magasabb minőséget, a luxust a felhők felett.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.