Kinek éri meg a főszezoni nyaralás? Mennyibe kerül most?

*

Hétfőn veszi kezdetét a 2024-es év főszezonja, azaz a július–augusztusi időszak – minden adat szerint ilyenkor kelnek a legtöbben útra, hogy valamelyik tengerparton kipihenjék magukat, vagy szerveznek maguknak egy hosszú hétvégét valamelyik európai nagyvárosban. Hogy egyszerűbb legyen a döntés, a szervezés, megnéztük, hova mennyiért repülhetünk, valamint azt is, mennyibe kerülnek a nyári tengerparti – főleg all inclusive – utazások.

Főszezon pro és kontra

Még mielőtt az árakra térnénk, mindenképpen érdemes elmondani, hogy mit is takar a főszezon, milyen előnyei és hátrányai vannak. Az előnyök közé tartozik, hogy ilyenkor a legjobb az idő, ezekben a hónapokban van a legtöbb napsütéses óra. A szállodák is sokszor telt házasak – ami ugyan zsúfoltságot is jelenthet, de azt is, hogy ebben az időszakban minden szolgáltatás működik, ilyenkor a leggazdagabb az étel- és italkínálat (nem kell korlátozni a választékot a kevés vendég miatt). A hátrányok között említhetjük azt, ami a fentiekben már megjelent, hogy ilyenkor a legnagyobb a tömeg, azaz aki nem kedveli a turistaáradatot, érdemes kivárnia, például a szeptemberi utószezonig. Ugyanez javasolt azoknak is, akik kerülnék a gyerekzsivajt (a családok leggyakrabban a nyári szünetben nyaralnak), valamint akkor is ez a jobb választás, ha olcsóbban szeretnénk megúszni az utazást – a főszezon (és néhány kiemelt időszak, beleértve a nagyobb ünnepeket is) a legdrágábbak közé tartozik.

Egyéni szervezés

Ha valaki kirándulást szervez, vagy akár egyénileg oldaná meg a nyaralást, annak megannyi lehetősége van. Ma már a tengerparti üdülések sem tartoznak az utazási irodák privilégiumai közé, hiszen a legnépszerűbb partokra közvetlen járatokkal repülhetünk. Igen ám, de itt számos csapda és kockázat is van – ezekre a helyekre a légitársaságok általában csak heti egy-két járatot üzemeltetnek, így ha bármi gond adódik, esetleg törölni kell a járatot, akkor a fapadosok a legtöbbször csak a következő saját gépre biztosítanak átfoglalási lehetőséget (ha van még rajta hely), így például a keddi és szombati napon közlekedő gépeknél, ha a szombati hazautat (vagy akár az odautazást) bukjuk, akkor jó esetben csak kedden térünk haza – ez pedig extra kiadás, arról már nem is beszélve, hogy tovább csökken az éves szabadságkeret. Szóval ha ilyen utazást szervezünk, érdemes nézni a menetrendet is, hogy legyen B opció, ha bármilyen váratlan esemény következik be.

Egyéni szervezésben érdemes előbb ellenőrizni a jegyárat (adjunk hozzá minden olyan extra szolgáltatást, amit igénybe vennénk – csomag, ülőhely, elsőbbségi beszállás stb.), valamint a szállás árát is, és ha ez megfelel, belefér a keretbe, csak utána foglaljunk. Ez azért is fontos, hogy ne forduljon elő, hogy megvesszük a jegyet, és akkor döbbenünk rá, hogy a szállások ára rendkívül drága – az utóbbi időben, és nyáron is, nem ritka, hogy egy átlagos naphoz képest három-, négy-, de akár tízszeres árat is kérnek a hotelek egy-egy éjszakáért. Ha nem figyelünk, előfordulhat, hogy a spórolás jegyében szervezett egyéni utazás méregdrága lesz.

Az egyénileg szervezett utazások egyik fontos előnye a rendkívül nagy rugalmasság, hiszen nem kell előre meghatározott napokon indulni, érkezni, és a napok számát is mi döntjük el – városnézésnél ideális megoldás, de akár tengerparti utazásokhoz is ajánlott, azzal, hogy csomagban néha olcsóbb irodáknál, mivel ők a jegyet és a szállást is nagy mennyiségben foglalják, így kedvezőbb árat kapnak.

Ha egyénileg utazunk, mindenképpen nézzük meg, hogy mikor indul a járat, és mikor van a visszaút, mert ezzel akár egy napot is nyerhetünk. Ha csak esti géppel tudunk kimenni (vagy az az olcsóbb), és a kora reggelivel haza, akkor az egy/két felesleges éjszaka kinn, hiszen abból a napból nem sokat élvezhetünk a városban. Érdemes reggel menni és esti géppel jönni – vagy legalább esti/esti járatpárt választani (ez utóbbi azoknak lehet jó, akik például az indulás napján még dolgoznának, így aznapra nem kell szabadságot kivenni).

Utazás irodák

Az egyéni szervezésnél általában drágább – igaz, nem minden célállomásra –, de rendkívül kényelmes. Elég foglalni, és mindent az iroda intéz, nem kell napokat böngészni az internetet, keresni a tippeket, a szállást, az olcsó jegyet. Egyiptom, Törökország és Tunézia esetében szinte csak irodával érdemes utazni, mivel ezek lényegesen olcsóbbak, mint ha mi magunk állítanánk össze a csomagot.

Akciós ajánlatok

Érdemes megnézni az akciós repülőjegyek, nyaralások táblázatát, szinte mindenki megtalálja azt, ami megfelel az igényeinek – olcsó fapados jegyek, akár kedvező áron elérhető távolabbi célállomások is.

A nyaralásoknál a legolcsóbb a főszezonban Egyiptom, 474 euróba kerül egy last minute pihenés all inclusive ellátással. A legolcsóbb ötcsillagos all inclusive is Egyiptomban van idén, 603 euró egy egyhetes nyaralás. A listán vannak drágább, luxusszállodák is – érdemes megnézni a kínálatot. Összességében elmondható, hogy a főszezoni árak nem szálltak el nagyon, igaz, az európai célállomások esetében többet kell fizetnünk, a legolcsóbb négycsillagos spanyolországi nyaralás is csaknem 700 euróba kerül, és ezért az árért csak félpanziót adnak.

Wellness, fürdők

Ha főszezon, akkor nem maradhat ki a nyár slágere, azaz a wellness és a fürdők – legyen szó belföldi utazásról, magyarországi nyaralásról, számos hotel és fürdő közül válogathatunk. A nyári tengerparti utazás mellett bármikor beiktathatunk egy hosszú hétvégét valamelyik wellness-szállodában vagy fürdőben, hiszen közel van, megfizethető áron kínálják, és magas minőségű szolgáltatásokat nyújtanak, ami szintén nem egy utolsó szempont.

Internet a nyaraláson

S ha már nyaralás, nem szabad elfeledkezni egy fontos dologról, ez pedig az, hogy a célállomáson is legyen internetcsatlakozásunk – ez nemcsak arra jó, hogy tartsuk a kapcsolatot a hazaiakkal, képekkel, videókkal számoljunk be az élményeinkről, hanem arra is, hogy segítse a helyi tájékozódást vagy akár az információszerzést. Ha az unióba utazunk, akkor gyakorlatilag nincs extra teendőnk, hiszen az EU-s roamingszabály értelmében ezekben az országokban felár nélkül használhatjuk a hazai csomagot. Ám ha olyan országba utazunk, amelyikre nem érvényes ez a szabály (pl. Egyiptom, Törökország, Szerbia, Albánia, Tunézia stb.), akkor más megoldást kell választanunk. Két opció van, hogy legyen internetünk. Az egyik, hogy előfizetünk a hazai vagy akár egy nemzetközi szolgáltatónknál egy roamingcsomagra, ezek már egész jó adatkeretet kínálnak, akár 10-20 euróért 5 GB-ot (némelyik akár száznál is több országban érvényes). Vagy ha nem ez, akkor a helyi szolgáltatónál vásárolunk egy adatalapú csomagot, de ehhez szükséges lesz egy kártyafüggetlen okostelefon is, azaz azt minden képpen vigyük magunkkal (ez lesz később a modem, amiről meg lehet osztani a kint vásárolt internetcsatlakozást).

*
*
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?