Kézpénzzel vagy kártyával induljunk nyaralni?

<p>Aki a napokban indul nyaralni, annak az egyik legaktuálisabb kérdés, hogy készpénzt, vagy pedig kártyát vigyen, melyik a kedvezőbb, és ha mégis készpénzt kell vinnie, akkor hol érdemes váltani.</p>

FELDOLGOZÁS

Miután Szlovákiában már bevezették az eurót, így egy váltásnyi árfolyamveszteséget megspórolunk, hiszen a régi szlovák koronát nem kell már euróra váltani. Ezt követően már csak azt kell eldönteni, hogy a nyaralásunk alatt kártyával, vagy pedig készpénzzel szeretnénk fizetni.

Eurpai országokba utazóknak

Ha olyan országba utazik, ahol hivatalosan is az euró a fizetőeszköz, akkor a fenti kérdés szinte fel sem kell, hogy merüljön – ugyanis az adott ország bármelyik bankautomatájából bármikor készpénzt (eurót) vehetünk fel. Sőt, az árak már nem is olyan magasak, csak annyit számolhat a bank kezelési költségként, mintha otthon, egy idegen bank automatájából vette volna fel a pénzt.

Más a helyzet a többi, európai országgal, ahol egyelőre még nem tudunk euróval fizetni. Ezekbe az országokba érdemes készpénzt, némi eurót, magunkkal vinni, és természetesen a kártyát is. Ezekben az országokban is lehet euróval fizetni, ám sok esetben annyira kedvezőtlen az árfolyam, hogy ezt az eshetőséget akár el is feledhetjük.

Az európai nagyvárosokban szinte mindennapos jelenség a valutaüzérek látványa. A bámészkodó turistákra csapnak le és „kedvezőbb” árfolyamért kínálják a helyi valutát. Ám sose dőljön be az ilyeneknek, mert szinte biztos, hogy be fogják csapni. Sok esetben mire észreveszi a szerencsétlen turista, hogy a köteg közepében újságpapír van pénz helyett, a valutaüzér már árkon-bokron túl van. A számolás közben hirtelen rendőrt lát, elkezdi kiabálni, hogy „gyorsan-gyorsan”, és ennyi idő elég neki, hogy kicserélje a köteget.

Ha Amerikába utazik, akkor oda természetesen a dollárral érdemes menni, ezt még itthon kell beszerezni. Itt ugyanis a legtöbb esetben kedvezőbb áron adják a dollárt, mintha azt a tengerentúlon váltaná.

Afrika, Ázsia

Az ázsiai és az afrikai országokba utazók mindenképpen inkább eurót vigyenek magukkal, mert azt könnyen át tudják váltani helyi pénzre. Szlovákiában vagy lehetetlen, vagy pedig nagyon drága beszerezni pl. török, tunéziai, egyiptomi vagy thaiföldi pénzt.

Egy példával illusztráljuk a folyamatot. Tételezzük fel, hogy Egyiptomba utazik. Ott a helyi pénznem a líra, amelyet nem lehet az országból kivinni, így csak ott, a helyszínen tudja beszerezni. Ezért megfelelő mennyiségű eurót kell vinni, ezt a helyszínen tudjuk helyi pénzre váltani. Indulás előtt megnézzük, milyen az árfolyam. Lapzártakor egy euróért 7,77 egyiptomi lírát adtak – ez az internetes középárfolyam. Azaz, ha a helyszínen 7,70-et adnak, akkor már kedvező árfolyamról beszélhetünk. Ha lehet, akkor automatában váltsa. Ide csak behelyezi a eurós bankjegyet, és máris kiadja a megfelelő mennyiségű egyiptomi lírát. Ha nem bízik a gépben, és inkább bankban váltana, akkor mindenképpen számítson rá, hogy ezért felárat kérnek, azaz már nem lesz olyan kedvező az árfolyam, és kezelési költséget is felszámolhatnak.

Amit a kártyás fizetésről tudni kell

Ha külföldön van, és az adott bolt elfogadja a bankkártyás fizetést, akkor megéri ezt kihasználni. Nemcsak kedvezőbb lesz az árfolyam, mint amennyiért helyi készpénzt tudunk szerezni, hanem ezek a vásárlások úgymond ingyenesek, nem kell érte a banknak illetéket fizetni.

Ha bankkártyával fizet, sose engedje, hogy a boltos, vagy a pincér elvigye egy olyan helységbe, ahol nem tudja követni. A kártya mindig legyen szem előtt.

Minden esetben rendelje meg a banktól az SMS-értesítést is, mert így folyamatosan követni tudja, mikor milyen összeget emelnek le a kártyájáról. Ha gyanús mozgást észlel a kártyán, akkor azt azonnal jelezze a banknak, és tiltassa le a kártyát. Ehhez szükséges lesz a bank által meghatározott biztonsági ellenőrzés (pl. úgynevezett GRID-kártya) is, ez mindig legyen önnél.

Nyaralása alatt...

A szállodában minden esetben mind a kártyát, mind pedig a készpénzt tartsa trezorban. Sose hagyja láthat, könnyen hozzáférhető helyen. Mert ne feledje: napjainkban elég leírni a hirtelkártya számát, a pontos adatokat, a nevet, és ezekkel az adatokkal akár még a gyakorlatlan tolvaj is könnyen vissza tud élni – nem kell, hogy fizikailag is ellpopja a plasztiklapot. Elég, ha ezekkel az adatokkal megvásárol magának egy drága repülőjegyet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?