Isztambul arcai

A mecsetek városa

A Wikipédia szerint csaknem háromezer aktívan működő mecset van Isztambulban. Elsőre megkülönböztethetetlennek tűnik a sok minaret, de idővel kiismerjük majd magunkat közöttük, és már messziről kiszúrjuk a kék mecsetet (hat minaret), az Ayasofyát/Haghia Sophiát (négy minaret) vagy az Új Mecsetet (két minaret). A kisebb dzsámikba imaidőben is bemehet a turista, persze a szokásokat tiszteletben tartva. A cipőlevétel olykor kevés, egy vizes zokni is meghiúsíthatja a mecsetlátogatást… A mecsetekhez számtalan érdekes történet kapcsolódik: Mimar Sinan, azaz Sinan, az Építész, az ottomán birodalom legnagyobb tervezője több dzsámit is épített a szultán lányának tiszteletére (amikor az egyik felett lemegy a nap, a másik felett feljön a hold), s a falakba részletes tervrajzokat és hasznos tanácsokat is elrejtett a majdani felújítást végző kollégák számára.

A Boszporusz városa

A Boszporusz nemcsak a Márvány-és a Fekete-tengert köti össze, hanem Isztambul két partját is. Ez persze látszólagos ellentmondás, hiszen a tengerszoros elválasztja egymástól Európát és Ázsiát, de valami furcsa módon mégis ezáltal válik egésszé ez a sokszínű város. A Boszporuszon több módon is átkelhetünk: földön (két híd is átível a szoros fölött, mind a kettő csaknem 1100 m hosszú), a föld alatt (a Marmaray metrónak köszönhetően), s természetesen a vízen. Van valami különlegesen vonzó minden olyan városban, ahol a hajókázás a városi közlekedés természetes része: Eminönü–Üsküdar, Besiktas–Kadiköy, s más hasonló, varázslatosan hangzó helyek közötti járatokat vehetünk igénybe potom 2,40 török líráért (kb. 85 cent). A kirándulóhajók sem drágák, 10 líráért már tehetünk egy másfél órás kört, és ha szerencsénk van, a kapitány is beinvitál a kabinjába.

Orhan Pamuk városa

Nem mindenki olvasott Orhan Pamukot, aki Isztambulba vágyik, de mindenki, aki Orhan Pamukot olvasott, el akar menni Isztambulba. A törökök Nobel-díjas írója megindító érzékenységgel ír a városról, az ő városáról, és szövegeinek köszönhetően az olvasók is magukénak érzik ezt a várost. Pamuk egy múzeumot is létrehozott Isztambulban, az Ártatlanság Múzeumát, ami az azonos című könyvéhez kapcsolódik. Minden fejezet kapott egy vitrint, s míg a látogató Füsun és Kemal  beteljesületlen  szerelmének tárgyi emlékeit nézegeti (s közben újból elgondolkodhat azon, hol a határ fikció és realitás között), egy már nem létező, de teljesen rabul ejtő Isztambulban kalandozik.

A macskák városa

A macskaimádók Isztambult is imádni fogják. Cicák mindenütt! A virágcserépben, a kerítésen oszlopfőként, a boltokban, a parkolóknál lerakott cuki cicaházakban, a dobozokban, a dobozok mellett, a lócákon, az Ayasofyában, a tengerparti sziklákon, a mecsetek udvarában, a zsinórgyárban, a Nagy Bazárban, a háztetőkön, mindenhol. Ahol nincs macska, ott is van, csak épp nem látszik.

A kutyák városa

Ha a hömpölygő turistaáradat – mondjuk a Topkapi szeráj előtt – az út egyik pontján minden látható ok nélkül hirtelen szétválik, akkor biztosra vehetjük, hogy ott éppen egy kutya alszik. Isztambul tele van lomha kóbor kutyákkal, akik általában alszanak, és fülük botját sem mozdítják, hogy emberek százai kerülgetik őket. A turistákra rá sem hederítenek, egy ellenségük van: a szemetes. Ha ő feltűnik, megélénkülnek, falkában körülveszik, fenyegetően ugatni kezdenek, s amikor elűzték az ellenséget, megint kidőlnek, és alszanak tovább.

A kereskedők városa

Az alkudozás felesleges nyűgnek tűnhet a közép-európai utazó számára, de a Nagy Bazárban zajló  beszélgetéseknek semmi közük ahhoz a megalázkodáshoz, amit a szlovákiai kisvárosok piacán élünk át, ha szeretnénk valamit néhány centtel olcsóbban megvenni. Itt is vannak erőszakos árusok, őket  ignorálni kell, de a többség érti a módját, hogy felkeltse a vevő érdeklődését a portéka iránt. Ha kell, hat–nyolcféle lokumból is ad kóstolót (és nem sértődik meg, ha végül semmit nem veszünk), kiválasztja a bőrünk színéhez és arcformánkhoz legjobban illő sálat, „I’m your designer” felkiáltással úgy körénk is tekeri, ahogyan mi hat hét gyakorlás után sem tudnánk – persze végül mindig minden olcsóbb, mint az eredetileg megszabott ár. Nagyon szórakoztató beszédbe elegyedni az árusokkal, szlovákiai magyarként pedig kétszeresen is kedvezményezett helyzetben lehetünk: a szláv származású eladók is megszámítják a „lepšia cená”-t, meg az egykor magyar lányt szerető török bácsi is jutányos árat kínál (tökéletes magyarsággal!), ha egy helyett két kávéscsészét veszünk. Aztán persze az is előfordulhat, hogy 5 lírát tervezünk költeni valahol, de a szép szemű török fiú hatására végül nyolcvan lírát hagyunk a boltban...

Az ínyencek városa

Készüljünk fel rá, hogy Isztambulból hazaérve néhány napra „gasztronómiai élmény utáni  depresszióba” esünk. A török konyha ugyanis zseniális és utánozhatatlan. Kebab sokféle variációban és körettel, s nem ám olyan, amilyet a pozsonyi buszállomáson adnak el ezen a címen! Sokkal fűszeresebb, ízletesebb, jól átsütött. De van cig köfte (ez egy húsmentes eledel, senkit ne tévesszen meg a nevében a köfte szó), pide vagy gözleme is (ez utóbbi tésztáját kendős nénik nyújtják az éttermek kirakatában). Feltétlenül érdemes kipróbálni a kumpirt, Ortaköy városrész specialitását. A kumpir egy óriási krumpli (majdnem akkora, mint egy kézilabda), amelynek kivájt belsejébe mindenféle földi jót pakolnak ízlésünk szerint – olivát, kukoricát, kolbászt, sajtot, uborkát, csípős vagy joghurtos mártást; a kombinációknak csak a fantáziánk szab határt. Az édességek pedig egészen lenyűgözőek:minden piacon kilóra kínálják a különféle ízesítésű lokumot, de vétek nem betérni egy cukrászdába: a kiváló pudingok mellett a künefe (sajtos-cukros tallér alakú fi nomság) is ihagyhatatlan