Ha először utazunk repülővel

<p>Sokan vannak, akik még nem utaztak repülőgéppel, és éppen most, a nyári idényben lesz az első ilyen útjuk. Ilyenkor nagy az izgalom, főleg attól félnek, hogy valamit nem fognak tudni, valamit otthon hagynak, &bdquo;elvesznek&rdquo; a nagy repülőtéren.<br />&nbsp;</p>

Az első lépés, hogy otthon elkészítsük az összes papírt, dokumentumot, valamint a poggyászt. Mindegy, hogy utazási irodával, vagy egyéni szervezésben utazunk, s az is, milyen típusú légitársasággal – fapados, nemzeti vagy charter –, ezek a lépések azonosak.

Elő kell készíteni, vagy ki kell nyomtatni a dokumentumokat – repülőjegy, utazási szerződés, biztosítás – és az útlevelet vagy a személyi igazolványt. Ha olyan országba utazunk, ahol útlevél szükséges (általában az unión kívüli országok), ügyeljünk arra, hogy az a hazatérés napjához viszonyítva legalább még hat hónapig érvényes legyen. Ha megvannak a dokumentumok, már csak a csomagolás van hátra (általában egy kézipoggyászt és egy feladható csomagot vihetünk magunkkal), és irány a repülőtér. Ha nagyobb repülőtérről utazunk, ügyeljünk arra, melyik terminálról indul a gép (ezek akár több kilométeres távolságra is lehetnek egymástól). A gép indulása előtt legalább két órával kinn kell lenni a repülőtéren, ha tengerentúlra utazunk, akkor három órával. Ezt a szabályt mindig be kell tartani!

Amint belépünk, egy nagy kijelzőn tudjuk megnézni, hogy a járatunkra (ne csak a várost figyeljük, hanem a járatszámot is – ez rajta van a repülőjegyen) melyik check-in pultnál tudunk bejelentkezni (ezek számokkal vannak ellátva). Oda kell besorakoznunk, s ha sorra kerülünk, mutassuk be a repülőjegyet, az útlevelet, és a pult mellett található szalagra tegyük fel a poggyászt. A check-in pultnál ülő munkatárs (általában a légitársaság egyenruháját viseli, de ez nem szabály) a poggyászra egy szalagot tesz, majd a csomag eltűnik (ezt már csak a megérkezést követően látja újra), és itt kapjuk meg a beszállókártyát (boarding pass). Ezen sok egyéb adat mellett három különösen fontos szerepel: melyik kapunál kell beszállni a gépbe, mikor van a beszállítás, illetve melyik ülőhely a miénk.

Ha ez megvan, indulhatunk az útlevél-ellenőrzéshez, ahol vámosok, rendőrök, biztonsági őrök kérik az útlevelet, a beszállókártyát. Ha ez rendben van, jöhet a biztonsági ellenőrzés: a kézipoggyászt, valamint minden fémtárgyat (mobiltelefon, érmék, óra, öv stb.), s ha van, akkor a notebookot egy ládába kell tenni, utána áthaladhatunk a fémdetektoron. Ha ez rendben van, a szalagon megérkeznek az előbb rátett tárgyak, és már benn is vagyunk a transzitcsarnokban (ide már csak az utasok juthatnak be). A kézipoggyászban csak 100 ml-nél kisebb csomagolású folyadék (pl. parfüm) lehet, ezt egy átlátszó, zárható tasakba kell tenni az ellenőrzésnél. Mindent, ami ennél nagyobb csomagolású (üdítő, alkohol, ásványvíz), a szabályok értelmében elkoboznak. Ugyanígy járnak el az éles, szúró tárgyakkal is (kés, bicska, olló stb.), ezeket csak a feladandó poggyászba lehet elhelyezni. A tranzitcsarnokban (pl. a vámmentes áruházban, azaz a Duty Free boltban) vásárolt folyadékot már felvihetjük a gépre, akkor is, ha az nagyobb kiszerelésben van, mint 100 ml.

A tranzitcsarnokban ajánlatos megnézni, melyik kapunál fogunk beszállni, az milyen távol van. Ha eljött a beszállítás ideje, a kapuhoz megyünk, felmutatjuk a beszállókártyát és az útlevelet. A gépben megkeressük az ülőhelyet (sorok és betűk alapján), vagy megkérjük az utaskísérőt, segítsen megtalálni. Ha megvan, a fejünk fölött levő csomagtartóba tesszük a kézipoggyászt, leülünk, bekapcsoljuk a biztonsági övet, és már csak azt várjuk, mikor indul el a gép (az indulás előtt figyeljünk az utaskísérők biztonsági bemutatójára). A felszállás után a legtöbb légitársaság étellel, itallal kínálja az utasokat (ezek minősége az utazás hosszától és a repülés időpontjától függ – lehet hideg vagy meleg, reggeli, ebéd vagy vacsora). Miután leszállt a gép, a csomagkiadóban egy szalagon jönnek ki a feladott poggyászok (ha több szalag van, egy kijelzőn megnézhetjük, melyikre érkeznek a mi járatunk csomagjai), majd ismét útlevél-ellenőrzés, és már kinn is vagyunk az érkezési csarnokban.

A repülés során előfordulhatnak légörvények, ezek kicsit rázzák a gépet, de ettől nem kell tartani, ezek természetes, mindennapi folyamatok, és az esetek többségében nem tartanak tovább egy-két percnél.

Ami a legfontosabb, a repüléstől nem kell félni – továbbra is az egyik legbiztonságosabb utazási forma. A nagy sebességet (800-900 km/órás sebességgel mennek a gépek) pedig észre sem veszi az ember, fentről ugyanolyan lassúnak érzi ezt a sebességet, mintha a házuk felett repülne el egy repülő, azt is úgy látjuk, hogy szépen lassan száll. Fentről pedig csodás kilátás nyílik a földre – a hegyekre, tavakra, tengerre, amit csak a repülőből láthatunk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?