Utazz

Galéria: Íme a tíz város, amelyet elözönlenek a turisták

A Mastercard idén is elkészítette a világ legnépszerűbb városainak top 20-as listáját. A kártyacég két sorrendet is bemutat, az első a tényleges nemzetközi turistaszám alapján rangsorolja a legjobb húsz várost, míg a másik lista a költés szerint alakult ki. Idén az első hely Bangkoké, a második Párizs, míg a harmadik London. Mutatjuk a további sorrendet.
Szabó Laci

2019. szeptember 20. 19:34

Bangkok

Látható, hogy jelentős eltérés van a két sorrend között, hiszen értelemszerűen az olcsóbb (jellemzően ázsiai) városokban kevesebbet költenek az odalátogató külföldiek, míg a drágább városokban többe kerül az ott eltöltött pár nap. Tavaly a legtöbb turista Bangkokba utazott, a második helyen Párizs végzett, míg a harmadik helyezett London lett. A költés alapján pedig Dubaj, Mekka és Bangkok  a sorrend. Képes összeállításunkban most a legnépszerűbb tíz várost mutatjuk be.

*

Galéria
gallery-image-1
gallery-image-2
gallery-image-3
gallery-image-4
+6
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Frissítve

Megszületett a Brexit-megállapodás

A védelmi bizottság szerint a rendőrség nem hibázott

Frissítve

Bugár: Nem jártam a Gorilla-ügyhöz kötődő lakásban

Čaputová: Az ország nehéz időszakot él át

Fico: A Smernek semmi köze a Gorillához

Harabin: Hasonlók a nézeteink Kotlebával

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!