EU: Kihúzták a gyufát a fapadosok

<p>Az utóbbi hetek rendszeres fapados botrányaira &ndash; cserben hagyott utasok, sztrájkok, járattörlések, túlkönyvelések, a feladott poggyászok leszedése a gépről stb. &ndash; válaszolva uniós etikai kódex megalkotását javasolja Ujhelyi István, az Európai Parlament Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottságának alelnöke.</p><div>&nbsp;</div>

Az utóbbi hetek rendszeres fapados botrányaira – cserben hagyott utasok, sztrájkok, járattörlések, túlkönyvelések, a feladott poggyászok leszedése a gépről stb. – válaszolva uniós etikai kódex megalkotását javasolja Ujhelyi István, az Európai Parlament Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottságának alelnöke.

Az MSZP EP-képviselője lapunknak elmondta, hogy az új kódex megalkotásának nem az a célja, hogy ezzel korlátozzák a fapados légitársaságokat – hiszen ezek megjelenése szinte mindenki számára elérhetővé tette a repülést –, sokkal inkább az, hogy megvédjék az utasokat, akik gyakran kiszolgáltatott helyzetben magukra maradnak, nem kapnak megfelelő információt.

A fapados légitársaságok pedig sokszor még azt a legalapvetőbb szabályt sem tartják be, hogy nem változtatnak egy megvásárolt szolgáltatás tartalmán. Bár létezik uniós szabályozás a légi utasok jogairól, de ez nincs hozzáigazítva a mai óriási utasforgalomhoz, üzleti modellekhez (a szabályozás 2004-ben lépett érvénybe, azóta nem módosították).

Ma már évente több mint 800 millió európai légi utas van, ez pedig új megoldásokat követel. Mint ahogy Ujhelyi István elmondta, az etikai kódex egyfajta irányelv lenne, amelyben az európai unió területén működő légitársaságok vállalnának pár alapvető szabályt. Az egyik, hogy egységesítenék a csomagméreteket – Ujhelyi szerint ugyanis elfogadhatatlan, hogy ahány légitársaság, annyi féle pogygyászméret létezik, amit egyik légitársaság elfogad, a másiknál az már túlméretes, ezért fel kell adni (extra díjért). Az etikai kódex azt is tartalmazná, hogy a poggyászméreteket a társaságok nem módosítják gyakran (némely fapadosnál szinte két-, háromhavonta változnak a poggyászszabályok). „Elfogadhatatlan, hogy az utas vásárol egy kabinbőröndöt, ami megfelel egy légitársaság szabályainak, és két héttel később már nem viheti fel a fedélzetre, mert a frissült méretek alapján az már túlméretes” – mondta az Új Szónak Ujhelyi István. A készülő etikai kódex azt is tartalmazná, hogy a légitársaságok megfelelő módon és csatornán tájékoztatják az utasokat, nemcsak egy esetleges járattörlésről, vagy ha valamilyen gond van a járattal, de arról is, hogy mit tehetnek problémás esetben, milyen jogaik vannak. A közelmúltban többször is előfordult, hogy a fapados egy másik repülőtéren szállt le, az utasok pedig sem információt, sem segítséget nem kaptak, és ami még ennél is bosszantóbb, az esti kényszerleszállás után röviddel a repülőtér is bezárt, a „potyautasokat” pedig kitessékelték a terminál épületéből.

Egy újabb gyakorlatnak is vége lehet, ha elfogadják a légitársaságok a kódexet, azt követően ugyanis nem fordulhat elő, hogy ha a vásárlás után módosulnak a szabályok – már nem a foglalás pillanatában érvényes, és a légitársaság által visszaigazolt szolgáltatásokat kapja az utas, hanem az időközben megváltozott üzletszabályzathoz kell igazodnia. Ujhelyi kezdeményezésével szeretné elérni, hogy a fapados légitársaságok is vállalják, hogy tiszteletben tartják a kódexben leírtakat, és hogy a legalapvetőbb, utasbarát kötelezettségeiket biztosítják az utasoknak.

Ezért szeptember elején az EP-be hívja a légitársaságok, a repülőterek képviselőit, hogy gyeztessenek a kódexről.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?