Nagyon elszálltak a repülőjegyárak

*

Nagyon elszálltak a repülőjegyárak, azok, akik április második felében utaznának, most sokkal többet fizetnek egy retúrjegyért, mint akik egy hónappal korábban, vagy akár április első felében repülnek.

Az ok egyszerű – a hónap második felében két ünnep is lesz, az egyik a húsvét, míg a másik a május elseje.

Már többször írtunk róla, hogy ha akciós, olcsó jegyeket keresünk, akkor az egyik legfontosabb dolog a jó időpont kiválasztása, kerülve azokat a napokat, amikor nagyobb ünnepek vannak, mert ilyenkor mindig nagyon drágák a repülőjegyek (és a hotelszobák ára is). Áprilisi repülőjegyármustránk is ezt bizonyítja. Jó hír, hogy aki ennél olcsóbban szeretne repülni, annak a hónap első felében kellene utaznia, hiszen akkor sokkal olcsóbbak a jegyárak.

Ha rápillantunk az árakra, azonnal láthatjuk, hogy szinte mindegyik népszerű célállomásnál növekedés tapasztalható, nem ritka az sem, hogy a drágulás a márciusi árakhoz képest az 50–100 százalékos tartományban van, sőt, van olyan célállomás is, hol 145 és 171 százalékkal kerül többe egy repülőjegy, mint egy hónappal korábban. Megfigyelhető, hogy főleg az európai célállomások esetében van jelentős drágulás, a távolabbi helyekre nem olyan vészes az ár – ennek is az ünnep az oka, például Ázsiában nem ünnep a húsvét, és sok helyen a május elseje sem. A táblázatban szereplő népszerű célállomások között nyolc olyan található, ahova április második felében 100 euró alatti áron tudunk jegyet foglalni, ez pedig Athén, Barcelona, Brüsszel, Berlin, Koppenhága, London, Párizs és Róma.

Nagyon megdrágult a jegy Isztambulba, Lisszabonba és Madridba, igaz, Lisszabonba más időpontokra találni a mostani 188 eurós árnál lényegesen olcsóbb jegyet is (már 80 euróért is láttunk retúrjegyet).

A távolabbi célállomás közül jó ár/ érték arányon foglalhatunk jegyet Bangkokba, New Yorkba, Balira, Pekingbe. Megfigyelhető, hogy nagyon megugrott a jegyár Tokióba (volt, hogy 400 euróért is lehetett foglalni, most 844 euró a legolcsóbb jegy) és Miamiba (korábban szintén 400 euró körül foglalhattunk, most 649 euró).

Májusban, közeledve a főszezonhoz már drágábbak lesznek a jegyek, de várhatóan még így is sokkal olcsóbban tudunk május második felében repülni, mint az ünnepek miatt megdrágult áprilisban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?