Egzotikus célállomások és újdonságok a pozsonyi reptérről

Thaiföldre is repülhetünk közvetlen charterjárattal Pozsonyból

Nagyon fellendült a szlovák főváros repülőtere, a közelmúltban sorra jelentik be az új, menetrend szerinti és charterjáratokat. Sőt, már hosszú távú, közvetlen járatok is elérhetőek lesznek, így átszállás (és köztes leszállás) nélkül utazhatunk az olyan népszerű célállomásokra, mint Mexikó, Vietnám, Kuba, a Dominikai Köztársaság, Mauritius vagy Thaiföld.

Mint már arról korábban beszámoltunk, az egyik újdonság a Pegasus Airlines járata, amely közvetlen kapcsolatot létesít az olyan népszerű török célállomások között, mint Antalya és Isztambul. Ez utóbbin át pedig további csatlakozások is elérhetők Ázsia és Afrika irányába is. Antalya tengerparti városába hetente kétszer, szerdán és szombaton indulnak a repülőgépek, míg Isztambulba szintén heti két alkalommal szállnak fel a gépek.

Főszezon

Júniusban indul Olaszország irányába a Smartwing légitársaság, a szicíliai Catania városába. Szintén a következő hónaptól már Podgorica irányába is eljuthatunk, az Air Montenegro járataival (szerdán és szombaton). A görög fővárosba is közvetlen kapcsolat van a pozsonyi repülőtérről, ezt a helyi Aegean Airlines biztosítja, heti kétszer, hétfőnként és csütörtökönként. Ezzel nemcsak Athénba juthatunk el, de átszállással a legszebb görög szigetek is elérhetők, de a további nemzetközi járatokra is átszállhatunk.

Ha a menetrend szerinti járatokat nézzük, akkor a nyáron 16 ország 35 célállomása lesz elérhető a pozsonyi repülőtérről, köztük az olyan népszerű városok, mint Brüsszel, Burgas, az egyiptomi Hurghada és Marsa Alam, London, Dublin, Dubaj, Róma és Palma de Mallorca.

A nyári charterszezon is elindult, ebben 40 desztináció lesz elérhető, a klasszikusokon kívül újdonság lesz idén Maderia, Funchal és a törökországi Bodrum is.

Egzotikus célállomások

Amint látható, felpörögtek az események a pozsonyi repülőtéren, és ezzel még nincs vége. A tavalyi év nagy dobása volt, hogy először jelentek meg a hosszú távú járatok, az utazási irodák összefogásával olyan célállomásokra is eljuthattak a szlovákiai utasok, mint Kuba, a Dominikai Köztársaság, Vietnám vagy Zanzibár. Első körben még úgy közlekedtek a modern, Airbus A350-es gépek, hogy volt egy technikai leszállás Prágában, ám már ez is megszűnik. A járatokat üzemeltető utazási irodák most bejelentették, hogy a következő szezonban tovább bővül a kínálat, például a mexikói Cancúnba. A járatokat a World2Fly légitársaság modern Airbus 330-as gépe teljesíti, és már nemcsak a turistaosztály, de business class is elérhető lesz.

A Čedok utazási iroda is bejelentette az új, hosszú távú célállomásait. A már működő Zanzibár mellé a következő (téli) szezonban elindulnak már a thaiföldi Phuketre, és Mauritiusra is eljuthatunk a pozsonyi repülőtérről. A közvetlen járatokat az olasz Neos légitársaság üzemelteti, Boeing 787-es gépekkel. Mauritiusra szerdánként, míg Phuketre csütörtökönként indulnak a járatok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?