Újabb katonai egységeket vezényeltek az Egyesült Államok déli határának őrizetére

mexikoi hatar

Az amerikai védelmi miniszter gépesített egységeket vezényelt az Egyesült Államok déli, Mexikóval szomszédos határszakaszára őrizeti feladatok ellátására szombaton, eközben mélypontra csökkent a törvénytelen határátlépések száma.

A Pentagon közleménye szerint Stryker páncélozott járművek köré szervezett bevetési egységek (Stryker Brigade Combat Team) kezdik meg a szolgálatot a határon légi támogatással kiegészítve. A tervek szerint az erősítést a következő hetekben telepítik a több mint 3100 kilométer hosszú déli határra.

A hivatalos közlemény szerint Pete Hegseth védelmi miniszter Donald Trump elnök utasítására hozta meg az intézkedést, és az újabb csapatok feladata az „déli határ biztosítása, valamint az Egyesült Államok szuverenitásának és területi integritásának fenntartása” lesz.

Illetékesek szerint a szombaton elrendelt intézkedés keretében mintegy 3000 katonáról van szó, akik kiegészítik a már ott szolgálatot teljesítő 9200 embert. Közülük 4200-an az amerikai hadsereg központi állományához tartoznak, míg 5000 fegyveres az államok kormányzóinak irányítása alatt álló Nemzeti Gárda tagja.

Donald Trump elnök január 20-i hivatalba lépése napján veszélyhelyzetet rendelt el a határállamokban, ami lehetővé tette nagyobb számú katonaság mozgósítását az illegális határátlépések visszaszorítására.

Donald Trump szintén szombaton a közösségi médiában megjelent bejegyzésében jelentette be, hogy elnöksége első teljes hónapjában, februárban 8326 embert tartóztattak fel illegális határátlépést követően, ami az elnök szavai alapján történelmi mélypont a törvénytelen bevándorlást tekintve. Az érkezőket a hatóságok eltávolították az országból, illetve aki ellen szükséges volt, büntetőeljárást indítottak – hangsúlyozta az elnök, hozzátéve: elődje Joe Biden idején volt olyan hónap, amikor 300 ezer embert tartóztattak fel az amerikai-mexikói határon a hatóságok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?