Bangkok, avagy a barátságos káosz városa

A thai főváros a legek városa: a legszennyezettebb levegőjű város, a legmelegebb nagyváros (csaknem 28 fokos az éves átlaghőmérséklet), a leghosszabb nevű nagyváros (az eredeti név 11 szóból áll, és a thaiok is csak egy rapszám alapján tudták megjegyezni), de Bangkok a világ legzüllöttebb városa is egyben (Saigontól vette át ezt a megtisztelő címet).

Az első lépések után feltűnik, hogy valószínűleg itt van a legtöbb utcai árus is, már-már olyan érzésem támad, mintha egy nagy kifőzdében lennék. Mindenhol mozgó árusok, kis szerkezeten főzik a finomabbnál finomabb ételeket (melyek sokszor azonosíthatatlanok), erről árusítják a csodás rizst és a különböző húsokat, de itt kaphatóak a meghámozott egzotikus gyümölcsök is, melyek közül sokat még képről sem ismer az európai turista. Egy biztos, bátran ehetünk e kis kocsikról, hiszen tiszták, finomak és olcsók az ételek (egy ebéd 20–40 thai bat, de egy fél ananász sem kerül többe 10 bathnál – 1 euró = 38 bath). Nem véletlen, hogy a legtöbb ilyen árus vendégei éppen a helyiek, a thai asszonyok ugyanis otthon nem főznek. Naponta hatszor-hétszer esznek a thaiok az ilyen utcai kifőzdékben, szinte ingyen.

A Bangkok és környéke körutazás első napja tehát a főváros felfedezése, így este el is indulunk a forgatagba. A közlekedési káoszt látva a magasvasúttal jutunk be a központba, s rövid séta után – éttermet keresve – a legzüllöttebb város legzüllöttebb utcájában találjuk magunkat. Ez itt nem más, mint egy húspiac… a bárokban lányok táncolnak, az utcán pedig fiatal fiúk csalogatják be a bámészkodó turistákat, hogy nézzék meg a táncot, majd válasszanak maguknak egy lányt, akivel elmehetnek szobára. Nagyon olcsók, mindössze 500 bathba kerül egy lány, ami csupán 13 euró. Itt a prostitúció nem megvetendő, ezért nem is szégyenkeznek a lányok/fiúk, sőt, nagyon megbecsülik őket, hiszen ők tartják el a szegény családot.

A királyi városrészben Buddha minden mennyiségben – arany Buddha, fekvő Buddha, smaragd Buddha, szerencsét hozó Buddha… A gyönyörű templomokban rengeteg a helyi, akik aranylapokkal és füstölőkkel tisztelegnek a Buddha- szobrok előtt.

A városrész egyik fontos pontja a Csao Phraja folyó, melyből egy csatornán visszatérünk a 19. századba – a part mentén élő emberek cölöpökre épített házukban nem engedtek az idő hívó szavának, és most is szinte úgy élnek, mint 100 évvel ezelőtt.

Este újabb városnézésre indulunk, most egy helyi taxinak számító, kis motoros tuk-tukkal tennénk meg az utat, s noha előre figyelmeztettek bennünket, hogy óvatosak legyünk e járgányok vezetőivel, mert egy ócska gyémántboltban köthetünk ki akaratunk ellenére, mi mégis bekapjuk a horgot és a pakisztáni szabó már varrja is az aktuális év egyik legújabb öltönymodelljét. Szép, precíz, jó minőségű és gyors munka volt (az esti boltlátogatás után hajnalban, néhány óra elteltével már a szálloda recepcióján volt az új öltönyünk), ám mi ezt az öltönyt eredetileg nem akartuk. De lett.

Következő két célpontunk Bangkok környékén Lopburi és Ajutthaja, ezek érdekessége, hogy nem a klasszikus, thai stílusban épült templomok és paloták vannak a városban, hanem a khmerek által megalkotott épületek, vagyis azok romjai maradtak fenn. Ajutthajában lenyűgöz bennünket a csodás látvány, míg Lopburiban szinte észre sem vesszük, mert a szabadon rohangáló majmok jelenléte teljesen elvonja a figyelmünket. Ahhoz hogy majmok ezrei éljenek a templom környékén, az ember kellett: kivágták az élőhelyükül szolgáló erdőket. A majmok szemtelenek, már-már az az érzésünk támad, hogy átveszik az uralmat a városrész felett (az ablakokon lévő rácsok is erre utalnak).

A híres halálvasúton érkezünk a Kwai folyóhoz, a vonatban nem érzi magát teljesen biztonságban az utas, a fából összetákolt hidak recsegnek-ropognak alattunk. De mitől halálvasút? A második világháború idején a japánok főleg amerikai, angol, ausztrál és holland hadifoglyokkal építtették meg a sínpárt, a legkegyetlenebb körülmények között. 120 ezren vesztek oda, mert nem bírták a kínzást, a hőséget, az étel és az ital hiányát. A halálos áldozatok közül mintegy 30 ezren nyugszanak a helyi, példásan rendben tartott temetőben. A híres híd amelyet az Oscar-díjas filmből is ismerhetünk, még áll – persze nem az, csak a mása, 150 méterrel odébb.

Egy közeli elefántfarmról indulva egy kis kört teszünk elefántháton, az anya mellett a kis elefánt is velünk tart. Biztonságérzetünk volt már nagyobb is, mint most, amikor az elefánt hátára kötött kis padon haladva meredek lejtőn, emelkedőn, és a vízben haladunk.

Egy lapáton elhelyezett kosárkában adja ki a frissen sült kókuszpalacsintát a csónakon ülő asszony – már az úszó piacon vagyunk. Ez Bangkok környékének egyik leghíresebb látnivalója. Itt a folyón úszó csónakokban készül az áru, a kókuszpalacsinta, a leves vagy az egytálétel. De szinte mindent megvásárolhatunk a folyón úszó csónakokból.

Az ötnapos thai körutat szinte lehetetlen egyénileg megszervezni, a nagy távolságok, a kaotikus helyi közlekedés ezt meggátolja. Így a legpraktikusabb, ha egy utazási irodában fizetünk be szervezett útra, később mindenki megérti, miért. A kicsit sűrű, fárasztó program után pedig irány a repülőtér és Phuket szigete, ahol egy hetünk van arra, hogy kipihenjük magunkat, és hogy megnézzük a földi paradicsomot, azaz Ko Phi Phi szigetét. De erről legközelebb…