Állóhelyeket tervez a Ryanair

<p>Állóhelyek meghonosítását tervezi repülőgépein az olcsó jegyes ír Ryanair légitársaság agresszív költségcsökkentési ötleteiről ismert főnöke, aki hétfői londoni lapértesülés szerint ezzel is a gépek kihasználtságán igyekszik javítani.</p>

FELDOLGOZÁS

A The Sun – a legnagyobb brit bulvárlap – beszámolója szerint Michael O'Leary vezérigazgató elképzelése az, hogy a még olcsóbb jegyár ellenében az álldogálásra vállalkozó utasok kényelmét csak egy bárszékszerű szerkezet szolgálná, és ehhez lenne rögzítve a biztonsági öv.

O'Leary állítólag már tárgyalt is az amerikai Boeing repülőgépgyárral olyan utasszállítók tervezéséről, amelyeken így kialakított állóhelyek is lennének. A Ryanair vezetője az ír repülésügyi hatóság jóváhagyását várja az új flotta megrendeléséhez.

A Ryanair – a legnagyobb európai fapados légitársaság – a márciussal zárult pénzügyi évéről 169,2 millió eurós veszteséget jelentett adózás után – az előző évi, 390,7 milliós adózott eredmény helyett –, főleg az Aer Lingus légitársaságban meglevő részesedésének értékvesztése, továbbá flottájának ritkítása és leértékelése miatt. Ez volt a cég eddigi első, teljes évi nettó vesztesége.

Ezek nélkül az egyszeri tételek nélkül 105 millió euró volt az adózott eredménye, 78 százalékkal kevesebb az előző évi 480,9 milliónál. A Ryanair már decemberben közölte, hogy az addigi hétből két budapesti járatát törli a repülőtéri díjak emelése miatt. Az ír fapados vezetője szinte havonta áll elő az ilyen újításokkal, forradalmi ötletekkel. Minden egyes esetben azzal a céllal, hogy még olcsóbb lehessen maga a repülőjegy. Ezzel előbb leteszteli a közönség reakcióját, majd ha nagyon heves a tiltakozás, akkor nem vezeti be. Amikor O'Leary arról nyilatkozott, hogy megszünteti az összes check-in pultot, sokan úgy gondolták, ez is csak egy ilyen botrányos nyilatkozat, ma pedig már szinte alig találni repülőteret, ahol van a Ryanairnek chek-in pultja. Ősszel pedig mindenhol eltűnnek. De ez csak az egyik ilyen takarékossági terv: volt szó mosdódíjról, hájadóról (a túlsúlyos utasok többet fizetnének), O'Leary arcképével díszített WC-papírról, valamint arról, hogy a poggyászt is az utasok teszik a gép csomagterébe. O'Leary nem fogyott ki az ötletekből, rövid időn belül újabbakkal áll elő. (szl, mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?