Biztos, hogy a többségünkkel már előfordult, hogy nem egy kis dobozban kellett feladnia csomagját, sőt talán még az is, hogy nem volt egyszerű futárcéget találnia a csomagjához. Minden cégnél más a súly- és mérethatár.
Biztos, hogy a többségünkkel már előfordult, hogy nem egy kis dobozban kellett feladnia csomagját, sőt talán még az is, hogy nem volt egyszerű futárcéget találnia a csomagjához. Minden cégnél más a súly- és mérethatár.
A következőkben bemutatjuk, hogy melyik futárcéggel mekkora csomagot tudunk szállíttatni, illetve mit tehetünk, ha a főbb cégek már nem viszik el a csomagot. Segítségünkre a Csomagnet.hu cikke volt.
Mérethatárok az egyes cégeknél
Nem meglepő, hogy a legtöbb futárcégnél vannak határok. Pick Pack Pont esetében, mivel csomagpontról csomagpontra való szállítás érhető el, így a legmagasabb megengedett súly 20 kg, de a túlméretes csomagot idejében érdemes jelezni, mert megtagadhatják a csomagfelvételt.
A GLS esetében a maximum súly, amivel egy csomagot feladhatunk, 40 kg, illetve a csomag körmérete maximum 3 méter lehet. A körméretet úgy kapjuk meg, hogy kétszer vesszük a szélességet, kétszer a magasságot és egyszer a hosszúságot, ezek összeadva nem léphetik túl a 3 métert. Ha ezt túllépjük, 1380 Ft-ot kell fizetnünk. Ugyanez vonatkozik a súlykorlátra, azt túllépve 685 Ft/kg a felár. A túlméretes csomagok esetében elképzelhető, hogy nem tudják tartani az egynapos szállítási határidőt.
A DPD-nél ugyanúgy 3 méter a körméret, viszont a leghosszabb oldal maximum 175 cm lehet. Súlykorlátozás itt is van, szintén 40 kg.
A TNT-nél van az egyik legmagasabb súlykorlát, ami 70 kg. A csomagunk leghosszabb oldala nem lehet nagyobb 240 cm-nél, máskülönben túlméretesnek számít. A túlméretes csomagok számára vannak elérhető extra szolgáltatások, például külön autó.
Mit tehetünk, ha túl nagy a csomag?
A HDT szállítócég kifejezetten nagy csomagokra szakosodott. Náluk is van súlykorlát, 80 kg-mal, de ha ezt túllépjük, egyszerűen csak még egyszer ki kell fizetni a szállítás díját. Mivel nem klasszikus futárcég, így 3-5 munkanap is lehet a kiszállítás ideje.
Csomagszállítás megrendelése könnyedén
Ma már nagyon egyszerűen, az interneten keresztül rendelhetünk akár házhoz, különböző csomagpontokon keresztül történő csomagszállítást. Több olyan gyűjtőoldal is létezik, ahol a szolgáltatásokat összehasonlítva, a számunkra legmegfelelőbbet tudjuk kiválasztani. Ilyen a Csomagnet.hu is, ahol a főoldali díjkalkulátorba kell beírni a csomagunk adatait, ezekből pedig a rendszer kiszámolja az ajánlatokat.
Az ezután megjelenő kalkulációs oldalon ki tudjuk választani a legmegfelelőbb ajánlatot. Ezek után be tudjuk írni a címzett és a feladó adatait, és ki tudunk választani extra szolgáltatásokat. Amikor mindent kiválasztottunk, könnyedén ki tudjuk fizetni a szolgáltatás díját.
Ahogy a fentiekből is látszik, a legtöbb standard futárcégnél vannak méretbeli vagy súlybeli mérethatárok, de ha túlméretes csomagunk van, arra is találhatunk megoldást.
(PR)
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.