Tour de France – Peters szakaszsikere, Yates megtartotta a sárga trikót

Nans Peters

Nans Peters nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny nyolcadik szakaszát szombaton, amelyen a brit Adam Yates megtartotta a sárga trikót.

A Cazeres-sur-Garonne és Loudenvielle közötti 141 kilométeres etapon három emelkedő, köztük egy kiemelt kategóriás hegy, a Port de Balés, és az első kategóriás, a Col de Peyresourde megmászása várt a mezőnyre, amely a pénteki igen magas iramú szakasz után korán elengedett egy 13 fős szökést. Az élbolyban nem tekert az összetett élcsoportjára veszélyes bringás, így 14 perces előnyt dolgozott ki a mezőny előtt. A Port de Balés-n szétszakadt az élcsoport, a francia Nans Peters (AG2R La Mondiale) elsősorban kiváló lejtmeneteivel leszakította a többieket, így a Giro d'Italián aratott tavalyi győzelme után a francia háromhetesen is nyert etapot.

Az összetettért harcolók 6:40 perc lemaradással értek célba, hozzájuk képest a pénteki szakaszon befújó oldalszél miatt összeszedett hátrányából a szlovén Tadej Pogacar mintegy 40 másodpercet dolgozott le.

A szakasz krónikájához hozzátartozik, hogy a friss Európa-bajnok, az olasz Giacomo Nizzolo térdsérülés miatt feladta a viadalt, míg az előzetesen az összetett esélyesek közé sorolt Thibaut Pinot hátfájdalmak miatt szakadt le a favoritok csoportjától, és jelentős hátrányba került. A 30 esztendős francia kerékpáros – aki a Tour első szakaszán sokakhoz hasonlóan bukott – nyolcadszor indult el hazája háromhetes viadalán, amelyet eddig négyszer kényszerült feladni.

Érdekes

Eredmények:

    8. szakasz, Cazeres-sur-Garonne – Loudenvielle, 141 km:

1. Nans Peters (francia, AG2R La Mondiale) 4:02:12 óra
2. Toms Skujins (lett, Trek-Segafredo) 47 másodperc hátrány
3. Carlos Verona (spanyol, Movistar) azonos idővel

    Az összetett élcsoportja:

1. Adam Yates (brit, Mitchelton-Scott) 34:44:52 óra
2. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 3 másodperc hátrány
3. Guillaume Martin (francia, Cofidis) 9 mp h.

A mezőnyre vasárnap a Pau és Laruns közötti 153 kilométeres etap vár. A résztvevők összesen 3470 kilométert tekernek, amíg szeptember 20-án célba érnek a párizsi Champs-Élysées-n.

A francia körversenyt a koronavírus-járvány miatt rendezik a nyár közepe helyett szokatlan időpontban, de még így is az idei első háromhetes viadal, mivel a szintén halasztott, általában májusi Giro d'Italia csak októberben lesz, és azt követi, részben átfedéssel a Vuelta a Espana.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?