Tehenek kötetlen tartásban

# A szomszédos országokhoz hasonlóan hazánk területén már néhány évtizede folyik a kötött tartású tehenészetek átalakítása kötetlen tartásúvá. Annak ellenére, hogy ez a folyamat már a hetvenes években elindult, valójában csak 1989 után gyorsult fel. Az új tartástechnológiára való áttérés során a tenyésztők között felfedezhető volt egyfajta bizonytalanság, esetenként félelem az újtól, ami leginkább a kellően át nem gondolt vagy kellően végig nem vitt átalakításokban jelent meg. A tehenészetek kötetlen tartástechnológiájától a gazdák a termelési költségek csökkenését, a tejminőség javulását, és a tejtermelés emelkedését várták, ami az esetek többségében be is igazolódott. Természetesen a dolgozó ember számára is korszerű, kulturált munkakörülmények jöttek létre a kötetlen tartás és a hozzá kapcsolódó fejőházi fejés bevezetésével. Ott ahol a várt gazdasági eredmény nem mutatkozott, a termeléscsökkenés és a költségemelkedés általában üzemeltetési és munkaszervezési hiányosságokra, alkalmatlan tehénállományra vagy a rosszul kialakított technológiára vezethető vissza.

A környezet, ami a teheneinkre folyamatosan hatással van, a genetikai képességek kibontakozását kell, hogy elősegítse. A tejtermelés zootechnikájára kapcsolódó technológiák gondos és összehangolt kimunkálása hivatott arra, hogy a termeléshez szükséges komfortot is biztosítani tudjuk teheneink számára. A tervezők általában gondosan átszámítják a férőhelyek mennyiségét, az itatók számát, az etetőtér nagyságát, a fejőház kapacitását stb., tehát általában a kialakított rendszernek nincsenek különösebb technikai hiányosságai. Ha netán mégis becsúszik valami hiba, azt egy újabb beruházással ki lehet küszöbölni, viszont a zootechnikai gyakorlatban a kötetlen tartásban a tejtermelést a csoportképzés, a csoportnagyság és a csoportigazítás döntően befolyásolja.

A tehenek csoportképzésénél és csoportigazításánál be kell tartani az alapelveket, tekintetbe kell venni a főbb szempontokat (a férőhelyek száma, a fejőház kapacitása, a tehenek napi tejtermelése, aktuális kondíció, reprodukciós állapot stb.) és a helyi viszonyoknak megfelelően kell azokat rendszerbe állítani. A rendszer akkor működik jól, ha legalább hét takarmányozási csoportot alakítunk ki. Ezek:

1 – Föcstejes tehenek csoportja (az elléstől számított 5-10 nap)

2 – Fogadó csoport (a föcstejes időszak utáni 32-39 nap)

3 – Legnagyobb tejtermelésű csoport

4 – Közepes tejtermelésű csoport

5 – Alacsony tejtermelésű csoport

6 – Szárazon állók első csoportja

7 – Szárazon állók második csoportja

A csoporton belül a tehenek rangsorhelyzete minden csoportigazítás után újra alakul. Vegyük figyelembe, hogy a hierarchia-harc bizonyos társas-stressz hatásokkal jár. Ahhoz, hogy a stressz a lehető legkisebb legyen, és az állomány reprodukcióját is kellően tudjuk kezelni, 54-72 tehénből álló csoportok kialakítása látszik célszerűnek. Az így kialakított tehéncsoportokat a havi befejések napi tejtermelésének változásától függően úgy korrigáljuk, hogy a tehéncsoportba tartozó tehenek tejtermelése közötti szélső különbségek minél kisebbek legyenek. A gyengébb kondíciójú teheneket magasabb termelésű csoportba soroljuk be, hogy kondíciójuk feljavuljon. Igyekezzünk a termelési csoporton belül figyelembe venni a reprodukció állapotát. Ez úgy lehetséges, hogy az azonos takarmányozási csoportot még több kisebb alcsoportra bontjuk.

A tehenészeti telep adottságaival összhangban levő, jól megválasztott munkaszervezés elősegíti szakmai célkitűzéseink megvalósítását. A kötetlen tartásmód előnyösen változtatja meg a zootechnikai munkát, jobb hatékonyságot, magasabb tejtermelést és jobb tejminőséget eredményez. A kötetlen tartásmód sokkal természetközelibb, hiszen a borjak sehol a világon nem születnek lánccal a nyakukban.