Tápanyag-gazdálkodás tervezése

Ez azt jelenti, hogy a trágyázásra tervezett hatóanyagok felhasználásánál a termeszteni kívánt növény fajlagos tápanyagigényét összhangba hozzuk a talaj természetes tápanyag-szolgáltató képességével. A kiszámolt trágyaigény megfelelő feltöltése esetén optimális feltételeket teremt a termeszteni kívánt növény tápanyag-ellátottságához.

Gyakorló agronómusok a megfelelő szakirodalmi adatok és táblázatok ismeretében maguk is elkészíthetik, ha ezek a rendelkezésre állnak. Magyarországi szakemberek véleménye alapján azonban fel kell hívni a figyelmet arra, hogy azok a számítási metódusok, amelyek gyakorlatilag mindenki számára hozzáférhetők, mára már részben elavultak. A több évtizedes mérőszámok az előző rendszer tervgazdálkodási gyakorlatát és közgazdasági viszonyait tükrözik. Akkoriban például lényegesen alacsonyabbak voltak az energiaárak, és ezek a feltöltő trágyázáshoz kialakított szorzószámok a mezőgazdaság jelenlegi viszonyai között nem érvényesíthetők.

Az újabban ajánlott helyszíni mérésekre alapozott gyorstesztek megfelelnek arra, hogy a talaj aktuális helyzetéről tájékozódjunk, arra azonban a helyszíni mérések pontatlanságából adódóan nem alkalmasak, hogy stratégiai döntéseket alapozzunk rájuk. Ráadásul az általuk kapott eredmények a mi viszonyainkra kidolgozott algoritmusokban nem értelmezhetőek. Ezt elvileg ki lehetne küszöbölni azzal, hogy a mérési módszerekkel együtt átvesszük a Nyugat-Európában kidolgozott algoritmusokat is. Ezzel csupán az a gond, hogy ezek a számítási módok nem a mi éghajlatunk alatt fejlődött talajok agrokémiai sajátosságaira lettek megalkotva, ezért felhasználásuk félrevezető lehet.

Nyilvánvaló, hogy a legmodernebb, legdrágább trágyaszámítási metódusok sem érnek sokat, ha azok a laboreredmények, amelyek a számítás alapját képezik, nem megfelelően gyűjtött (a területet jól reprezentáló) átlagmintákból származnak, vagy ha a laborvizsgálatokat nem megfelelően végezték el. Ezért ha valaki a mintavételt nem tudja megfelelően, szabályszerűen elvégezni, ajánlatosabb egy erre szakosodott céget megbízni ezeknek a munkálatoknak az elvégzésével.

A növények tápanyagellátásának kiszámításában a legnehezebb - legelmélyültebb talajtani és agrokémiai ismereteket igénylő munka az adott talaj termőhelyi kategóriába való besorolása. Hat kategóriát különböztetünk meg, és ezek óriási jelentőségűek, hiszen e nélkül nem lehet pontosan megállapítani az ellátottsági kategóriákat, ami a számítás alapját képezi. Tudniillik, ugyanaz a humusz-, felvehető foszfor-, káliumtartalom különböző termőhelyi kategóriák esetében – az eltérő talajfizikai és kémiai tulajdonságokból adódó változatos tápanyag-dinamika miatt – egészen más ellátottsági értékeket ad. Ahhoz, hogy a termőhelyi besorolást megfelelően el tudjuk végezni, legalább a főbb talajtípusok ismerete elengedhetetlen. Ehhez azonban nem elegendő, ha utánanézünk, hogy adott település határa mely talajtípusba tartozik, hanem mindenképp helyszíni meghatározásra van szükség, hiszen még egyes határrészek között is jelentős különbség lehet a talajtípusok vonatkozásában. A fő talajtípusok a következők: mezőségi talajok, erdőtalajok, kötött réti talajok, laza és homoktalajok, szikes talajok, sekély termőrétegű, sík vagy erősen lejtős, erodált és heterogén talajok. A következő lépés az ellátottsági kategóriák meghatározása a humusz, a foszfor és a kálium esetében, ehhez elengedhetetlen a laboratóriumi eredmények ismerete is.

A várható termésmennyiség meghatározása táblázat segítségével történik. Ebből a termőhelyi kategóriák szerint a különböző növények várható terméseredményét olvashatjuk ki. A terméseredmények azonban csak tájékoztató jellegűek, hiszen a gazdálkodó több éves, évtizedes tapasztalatai szintén nélkülözhetetlenek a várható terméseredmények becslésében.

A becsült terméseredmény alapján elvégezhetjük a termeszteni kívánt növény fajlagos tápanyag-igényének meghatározását, ami 1 tonna termés eléréséhez szükséges tápanyagmennyiséget jelent. Mivel a termőhelyi kategóriát és az ellátottságot is ismerjük, nem kell mást tennünk, csak a megfelelő termőhelyi kategóriát kiválasztva, az ellátottsági kategóriák alapján a táblázatban megkeressük a fajlagostápanyag-igényt. Az egy hektárra szükséges tápanyagmennyiség kiszámításához a kapott eredményeket megszoroznunk a becsült terméseredménnyel. A kiszámított tápanyagigényt azonban az előveteménytől vagy egyéb agrotechnikai módoktól függően gyakran korrigálni kell. Ilyen például az istállótrágyázás, hiszen az istállótrágyázás esetében több éves tartamhatásról van szó.

Miután kiszámítottuk a hektáronkénti tápanyag-szükségletet ezeket a hatóanyag-mennyiségeket műtrágyaféleségekre kell átszámítani. El kell dönteni, hogy egy hatóanyagú vagy komplex műtrágyát alkalmazunk-e, hogy szilárd műtrágyával vagy esetleg szuszpenziókkal végezzük-e a tápanyag-utánpótlást. Mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya. Az egy hatóanyagú műtrágyák esetében például a kijuttatást több menetben kell végezni, vagy külön kell keverni a műtrágyaféleségeket, a komplexek egy menetben kijuttathatóak, viszont a tápanyag-gazdálkodási tervbe nehezebben illeszthetők be. A szuszpenziók már oldott állapotban tartalmazzák a hatóanyagokat, ezért gyorsabb feltáródást eredményeznek, kijuttatásukhoz viszont speciális gépekre van szükség. (w-r)