A magyaroszági kormányzat nemrégiben 100 lépés néven tette közzé az elkövetkező időszakban legfontosabbnak tartott társadalmi feladatok megvalósításával kapcsolatos elképzeléseit. Az agrárágazatra ebből a száz lépésből hetet szántak.
SZÁZBÓL HÉT AGRÁRLÉPÉS
Nemzeti Agrárbiztosítási Alap
Létrehozzuk a Nemzeti Agrárbiztosítási Alapot, és új kárenyhítési rendszert dolgozunk ki, amely a termelők és az állam közös kockázat- és tehervállalásán alapul. Az Alaphoz csatlakozó minden termelő befizet egy meghatározott összeget, amelyet az állam azonos összeggel kiegészít. A termelő nyilatkozhat arról, hogy nem kíván ehhez a rendszerhez csatlakozni, de ebben az esetben állami kárenyhítésben nem részesülhet.
u További 5 évvel meghosszabbítjuk a 2003. évi aszálykár enyhítésére felvett kedvezményes hitel visszafizetésének futamidejét - a kamattámogatás és az állami kezességvállalás változatlan biztosításával.
Állattenyésztők versenyképessége
Folytatjuk a sertés- és baromfi haszonállattartás támogatását 2006-ban. (3,5 millió sertés után 1800 Ft/db és 420 ezer tonna baromfi után 9,50 Ft/kg támogatást nyújtunk)
Kedvezményes hitelt biztosítunk az állattartók takarmánykukorica szükségletének megvásárlásához még ebben az évben.
Támogatást nyújtunk az állati hulladék és vágóhídi melléktermék ártalmatlanításához az állattartás rárakodó költségeinek mérséklésére.
Megteremtjük a jogszabályi feltételeket az állattartók termőföldhöz jutásához. Ehhez lehetővé tesszük a földek értékesítését, az állami tulajdonú földek haszonbérbe adását. ĺgy mintegy 150 állattartó telep kezelője juthat takarmánytermelést és a trágya elhelyezését szolgáló földterülethez.
Enyhítjük az EU-ban alkalmazottnál szigorúbb környezetvédelmi, állatjóléti, trágyakezelési szabályokat. Meghosszabbítjuk az EU-s előírásokhoz való alkalmazkodás határidejét (pl. a trágya-kihelyezési időszak megváltoztatása, az állattartó telepek EU előírásokhoz való alkalmazkodási idejének meghosszabbítása).
Lehetővé tesszük, hogy a nagyobb létszámú állatállománnyal rendelkezők is hozzájussanak a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv állatjóléti és környezetvédelmi támogatásaihoz.
Növénytermesztés korszerűsítése
Támogatjuk az energetikai célú növénytermesztés terjedését. Szeptembertől lehetővé tesszük, hogy kiegészítő támogatást igényeljenek az energia célú szántóföldi növények termesztéséhez (közel 7000 forint/ha), valamint energiaerdőkhöz (50 ezer forint/ha).
Segítjük a bio-üzemanyagok elterjesztését a már érvényben lévő jövedéki adómentesség fenntartásával.
Ösztönözzük a mezőgazdasági eredetű biomasszából előállított villamos energiatermelést az átvételi árak hosszútávú rögzítésével.
Mentesítjük a mezőgazdasági termelőket a vízkészlet-járulék fizetési kötelezettség alól 2006-tól kezdődően, ezzel segítve az öntözési lehetőségek jobb kihasználását (mintegy 170 ezer ha öntözhető területen az öntözés költsége hektáronként 600 Ft-tal csökken).
A termőföld használatának ésszerűsítése
Meghirdetjük a Földért életjáradékot program IV. ütemét. Ez 2006-tól lehetővé teszi további mintegy 7000 ember számára, hogy földjét életjáradékra váltsa. Lehetőség lesz a természetvédelmi területek felajánlására. (Az eddigi programok alapján 2003 óta 50000 ha-t vásárolt meg az állam, 18000 fő kap átlagosan havi 32000 Ft életjáradékot.)
Ősztől kedvezményes hitelkonstrukcióval ösztönözzük a gazdaságos termeléshez szükséges birtokméret kialakítását.
Tartós földhasználatot biztosítunk az önkormányzatok számára közfeladataik ellátásához a Nemzeti Földalap vagyoni körébe tartozó állami földekből. Ennek segítségével az önkormányzatok szociális földprogramot indíthatnak, sportpályákat építhetnek, közmű beruházásokat végezhetnek.
Élelmiszerbiztonság, a magyar termékek piacra jutása
Fokozottan és rendszeresen ellenőrizzük a Magyarországon forgalomba kerülő élelmiszerek minőségét és élelmiszerbiztonsági színvonalát. Ésszerűsítjük az élelmiszerek ellenőrzését végző hatóságok feladatait, megszüntetjük a köztük lévő átfedéseket. Az EU szabályait figyelembe véve kiemelten ellenőrizzük a határon beérkező élelmiszereket.
Egyszerűsítjük a kistermelők számára az élelmiszer-előállítás és értékesítés feltételeit. Az élelmiszerbiztonságot és a fogyasztó érdekeit szem előtt tartva egyszerűbb lesz a mezőgazdasági termelők által előállított házi készítésű lekvár, méz, sajt, kolbász, befőtt, savanyúság stb. helyi értékesítése.
Javítjuk a szőlő- és bortermelők gazdálkodási körülményeit. 2006. január 1-től a bor jövedéki adóját „0“ kulcsossá tesszük. Kezdeményezzük az EU-nál a szőlő- és bortermelés melléktermékeinek megsemmisítésére és lepárlás útján történő kivonására vonatkozó szabályok magyar érdekeknek megfelelő módosítását.
Támogatjuk a termelői szerveződések (TÉSZ, BÉSZ, termelői csoport) létrejöttét, egyben javítjuk ezek működési feltételeit: támogatást biztosítunk működésük javításához és fejlesztési tevékenységükhöz.
A szaktanácsadási rendszer korszerűsítése
Létrehozzuk a regionális szaktanácsadási tudásközpontokat, amelyek az oktatási intézményekre fognak támaszkodni. Kétszintű szaktanácsadási hálózatot alakítunk ki az egyetemek és főiskolák, ezek tangazdaságai, valamint a középfokú oktatási intézmények és tangazdaságaik szintjén.
Szövetkezeti üzletrészek
Az állam által megvásárolt üzletrészeket átadjuk a mezőgazdasági szövetkezetek és tagjaik részére, vagyonkezelési konstrukció keretében. Lehetővé tesszük azok megvételét is.
Kárpótoljuk a felszámolt mezőgazdasági szövetkezetek üzletrészeseit. Felmérjük az érintettek körét és üzletrészeik értékét, 2006-ban pedig meghirdetjük ezek kárpótlására vonatkozó jogi szabályozást (www.fvm.hu)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.