Veres Erika: Prunus dulcis

mandula

Tárca a Szalonban.

Az őszibarackot nem ette meg aznap, visszacsúsztatta a hűtőbe. Csak arra emlékezett még, hogy Bursában, abban a párás levegőben, a gözlemét sodró széles csípőjű asszonyok mellett úgy megkívánta a şeftalinak mondott, hatalmas, pirossárga őszibarackot. Ahogy ránézett, már érezte az illatát, az ízét, a levét, hogy csurog le a szája mellett, és rácsöppen a felsőjére. Az a nyári felső már nincs meg. Otthagyta Ümmühannál, amikor fiatalok voltak, Denizliben. (Denizliben fiatalok voltak.) És az a nyár ugyanúgy elveszett volna, ha nincs még száz és százezer folytatása – az emlékei között. Ankarában nem járt piacra. Ott sültgalamb-ízű volt az ősz. (Te a galambot balkáni gerlének nevezted később. És az is volt valóban. Ott ücsörgött az összes a végtelen emelettel fölépített lánykollégium balkonjain. A gerlék és a lányok. És a korlát, amely élet és halál közt húzódott. A kék fölfelé nyílt, egyre szélesebb szögben, ahogy kihajolnánk vagy elröppennénk – attól függően, mik vagyunk: lányok avagy galambok. Lent pedig futott a metró, sárgultak a nyárfák, remegett a sugárút utcalámpa-füzére. Magas házban lakni. Alacsony önértékeléssel. Mindig menni kellett. És sosem volt hol ottmaradni.)
A şeftali helyét Isztambulban a gránátalma vette át, könyörtelenül. A kocamustafapaşai piacon nem árultak gözlemét. Pedig szükség lett volna rá olykor. Mint egy jó lángosra Magyarországon, olykor. Mint egy jó Magyarországra, legalább néha. A gránátalma elegáns formája, rubindarabokat pergető belseje elsősorban esztétikai szomjat olt, de nem laktat. Halas szendvicsre a szószt úgy csöpögteti rá egy sötét kéz egy kikötő polieszterlapokból tákolt gyorsbüféjében, hogy legközelebb is itt akarsz turista lenni. Egy hatalmas ország lakójaként egyébként számos privilégium élvezhető, hiszen ahány tájegység, annyi évszak termése landol a tányéron: a nagyvárosokba (büyükşehir) az összes zöldséget, gyümölcsöt elhozzák a kereskedők – mindig van alma, narancs, barack, dinnye, gránátalma, cseresznye, körte és eper. Valamint kuruyemiş. Februárban kettő ötvenért adják a friss csalánszárat a piacon. Citromfacsaró, új fejlesztésű, négy húsz. Dohány egész évben kapható – de csak, ha nincs rendőri razzia épp. A legkönnyebben Eminönüben vagy a Galata híd karaköyi hídfőjénél szerezhető be, bármilyen körülmények között, azokon a razziás napokon is. Nyárra ugyebár kell a dohány. Elpattintani egy cigit a balkonon. Hozzá – gondolatban – őszibarackot szeletelni kistányéron. A gyümölcsvágó kés hozzáér a porcelánhoz, de a hang szinte azonnal elül. A csikket – a hozzá tartozó érzésekkel együtt – a hamutartóban elnyomod.
Mióta nem utazik, szinte nem is él. Egy városba zárta be magát. Olyanba, amihez semmi köze. Látja, ahogy körülötte az emberek a nagy gazdasági fellendülést élvezik: naplementekor futnak át a hídon, hogy épp elcsípjék a látványt. Hétvégén a folyóparton bicikliznek kilométerszám, vagy szomszédos nagyvárosokba kirándulnak autójukkal, apró falvakba esetleg – megfürösztik magukat a nyugalom tavában. Drága üzletekben vásárolnak ruhát, kávét, szépítőszert. Vasárnap reggel a belvárosi éttermek előtt sorakoznak – a tét: villásreggeli annál az asztalnál, ahova odasüt a nap. Délután pedig hordákban vonulnak a fagylaltszalonok irányába sós karamellás, nagyon fekete csokis-puncsos-vaníliás és meggyes-mákos adagokért.
Pécs eközben sóvárog, és dohányszagot áraszt magából. Majd’ az összes szag a Lenke utcába szorul bele. Hiánytalanul kitölti a köbmétereket. Csoda, hogy a Tettyén nem érezni már. Igaz, ott a szentek illata kereng – mézgás éger, fehérrózsa-szirom, citromfű, rozmaring, málna. A pillanat őrölt kávé zamatától teljes, de persze hamar tovatűnik ez is. Csak a kolostor romjai maradandók. Fanyar szájíz és némi fájdalom. Ígéret és fohász helye az egyetlen épen maradt ablakkeret a szakadék fölött – megint széles szögben nyílik a kék, de lent sugárút helyett egy szökőkút vízsugarának mozgása szórakoztat csak. A villanypóznáról tincsekben lógnak a hosszú fekete kábelek, s összefonódnak a házak homlokzatára futtatott vadszőlővel. A kacsok rátekerednek a feketére – mindig az ég felé mutatnak ezek is, akár egy kanyargós régi utca végében a kápolna tornyocskája. Vagy mint egy pohár limonádéba állított szívószál merőlegese. Pécs-citromváros majdnem ugyanolyan sárga, mint a nyár íze Bursában, mint a Dohos Oldal Bosznaszerájban, mint a lányok szőkesége egy lánykollégiumban, mint szócikk alatt a papír az értelmező szótárban. A limonádé egy-egy buborékja pedig rendre vidáman szétpattan.
„Az őszibarackkal rokonságban álló növényt nem ez utóbbi leveses húsának megfelelő zöld burkáért; ’középső terméshéjért’, hanem a csonthéjas belső termésfallal bezárt magért, a ’mandulabélért’ termesztik. (…) Már korán – február-márciusban – a lombfakadás előtt nyílik (…). A pannon dombok kora tavaszi képéhez tartoznak a kopasz fák és a frissen forgatott föld fölött soroló szőlők közt hirtelen rózsás-fehérbe öltöző mandulafák, vagy a nyárihoz a mára csaknem kiveszett festői mandulás-levendulások. Ma ismét jól jövedelmező gyümölcsünk (…)” – mondják a hozzáértők. Ő csak egy mandulafát ismer, azt is véletlenül: még tapadt az aszfalt, amikor elindult. Alsómalom, Felsőmalom, városfal a Kálvária utca mentén. Itt már nagyon nehéz volt lélegezni (biztosan ritkult a levegő), de tudta, hogy közel a Nanga Parbat csúcsa, és nem adta föl. Három nyugdíjas ballagott előtte, araszolva megelőzte őket, és a virágágyás illata most émelyítően hatott. Bezzeg tegnap! Csak az a lépcső állította meg, ami olyan, mintha a semmibe vezetne, még mindig fölfelé. Csodás kilátás nyílik innen a városra. Talán még a palkonyai templomtorony is fel-felcsillan a távolban. Ezután lement a városfalhoz további gyakorlatok kivitelezése végett, s lám, hogy ott hajlongott előre-hátra, le s föl, észrevette az aprócska fa alatt, hogy ez bizony nem dió és nem bármi más, hanem csakis egy Prunus dulcis lehet! Hozott alóla három magot.
Az egyik képző, a másik jel, a harmadik rag. Egyelemű alapnyelvi tövek és testes képzőbokrok, kettős arculatú toldalékok, homonímia, poliszémia, multifunkcionalitás és a primer ragok hasadása, grammatikalizáció, raghalmozás. Bármi kifejlődhet ebből a három magból, hiszen bármit is tartalmaz. Bármi elmondhatót, elmesélhetőt, közölhetőt, leírhatót. A nyelv hang. Néma-csönd-szünet. A nyelvtörténet hangtörténelem. Alaktana zajzene a könyvlapokon. Olyan, mint amikor végre megtalálod a törpefenyő ágai közt zizegő kabócát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?