Sorozatdaráló: Feminista pornó? Hát tessék!

Minx Ophelia

A Minx igaz történeten alapuló, mégis fiktív történet a világ első feminista szexmagazinjáról, amelynek már az első részében annyi fedetlen péniszt látunk, hogy az egy pornófilmnek is a becsületére válna.

Az HBO sokáig egyet jelentett a sok-sok fedetlen női mellel: a produkcióikban indokolatlanul sok volt a meztelenség, mert ezzel is meg szerették volna különböztetni magukat a network tévéktől, ahol pucér testeket tilos volt főműsoridőben mutogatni. Nem kell olyan nagyon visszamennünk a múltba, hiszen még a Trónok harca első évadai is teli voltak vetkőzéssel, viszont az utóbbi években már láthatóan visszafogták magukat, a #metoo utáni időkben ugyanis annyira nem vette ki jól magát, ha valaki nők kamerák előtti öncélú vetkőztetésével akart nézőket szerezni.

A Minx című új HBO Max-sorozat tehát bizonyos szempontból egy régi hagyományt elevenít fel, azonban egy 2022-es csavarral: az epizódok teli vannak meztelenséggel, csakhogy ezúttal nem nők, hanem férfiak dobják le a textilt. Az alkotók nem árulnak zsákbamacskát: rögtön az első részben van egy masszív péniszmontázs, ahol mindenféle méretben és alakban jönnek szembe a farkak, szóval, aki nem bírja az ilyesmit, már itt el fog kapcsolni. Viszont ha valaki marad, annak a Minx meghálálja a bizalmat.

Minx Doug

A hetvenes években a San Fer­nando-völgyben játszódó történet főhőse Joyce, a fiatal feminista, aki egy értelmiségi és kissé elitista témákat feldolgozó magazin ötletével próbál házalni, csakhogy a tervei nem tűnnek piacképesnek. Azonban Doug, a pornómagazinokra specializálódott kiadó meglátja a fantáziát Joyce-ban, és úgy gondolja, ha a feminista cikkeket meztelen és szexi pasik fotói veszik körbe, új vásárlóréteget szerezhet magának: a nőket. Joyce kényszerből, jobb híján mond igent Dougnak, bár nem hisz abban, hogy azok, akik az ő cikkeire kíváncsiak, pont méretes péniszeket akarnak nézegetni egy magazinban. A tíz epizód nagyrészt  kettejük összecsiszolódásának a története: Doug is tanul Joyce-tól, és Joyce is tanul Dougtól, és közben egy nagyon izgalmas, színes és vibráló világ bontakozik ki előttünk. A helyszínül szolgáló San Fernando Valley valóban Amerika pornóközpontja évtizedek óta, a teljes amerikai szexipar nagyjából kilencven százaléka összpontosul ide, és valóban létezett egy hasonló feminista szexmagazin-próbálkozás, a Viva, amelyet a Penthouse kiadója jelentetett meg, és amely ellen sokszor pont a célközönség, a korszak harcos feministái tiltakoztak a legjobban.

A Minxből nemcsak érdekes kulisszatitkokat tudhatunk meg – például azt, hogy mekkora hatása volt a maffiának a lapkiadásra –, hanem kapunk egy rakás izgalmas, különc karaktert, akiket öröm nézni, ráadásul mindezt humoros, pörgős, laza körítéssel, hogy jól csússzon. Az pedig már-már szégyen Hollywoodra nézve, hogy a Joyce-t alakító Ophelia Lovibond ugyan már húsz éve a szakmában van, mégis most kapott először a tehetségéhez méltó szerepet.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?