SOROZATDARÁLÓ: A miniszterfeleség és a meleg bérgyilkos esete

A mozgóképen elmesélt kémtörténetek jellemzően három csoportba sorolhatók. Létezik egy erősen realisztikus vonal, amely megpróbálja azt megmutatni, milyen a kémek munkája valójában. Ezek inkább drámai eszközökkel dolgozó, visszafogott darabok, melyek jó részére nagy hatással volt John Le Carré írói munkássága. Aztán ott vannak az úgynevezett kémes thrillerek: ezek néhány fokkal elemeltebben, a műfaji követelményeknek megfelelően az izgalmakra fókuszálva építkeznek. A harmadik csoportba azok a kémsztorik sorolhatók, amelyeknek már abszolút semmi közük a valós kémtevékenységhez: jobbára látványos, rendkívül eltúlzott akciófilmek, s talán a James Bond- és a Mission: Impossible-filmek a legismertebb darabjai.

S hogy miért sorolom fel a teljes skálát? A Netflix új sorozatának az a különlegessége, hogy a fent felsorolt hármas mindegyikéből találunk benne valamennyit. A kiindulópont (megölik a kínai nagykövetet Londonban, ami után még három embert kivégeznek, így aktiválni kell egy alvó ügynököt, aki most egy miniszter felesége) komolysága és szikársága, valamint a karakterek múltjának bemutatása leginkább az első csoportba illik. A fordulatos cselekményvezetés, az izgalmak fokozása már a második csoportra utal. Viszont amikor a filmben akciójelenetre kerül sor, netán a humort is vastagon kezdik adagolni, érezhető, hogy a Fekete galamb alkotóinál elgurul a gyógyszer, és a hat epizódból álló minisorozatuk teljesen eszementté válik – ilyenkor egyértelműen a harmadik csoport jegyeit viseli magán.

Ez a furcsa keveredés aztán szokatlan dolgokat eredményez. Az egyik pillanatban még egy végtelenül intim és életszerű jelenetet láthatunk arról, ahogy Sam, a meleg bérgyilkos (Ben Whishaw) bocsánatot kér volt szerelmétől, amiért a szakmája eltitkolásával életveszélybe sodorta, majd nem sokkal később már vicceskedve kér tőle segítséget, hogy egy meglőtt társát felvihesse a lakására. Ilyenkor a Fekete galamb már-már képregényszerűvé válik, sőt, a sokszor nagyon is komolyan vett jelenetei ellenére időnként a teljes komolytalanságot – lásd például a két bérgyilkos csaj párosát – is megengedi magának. Ezt a furcsa és merész elegyet persze nem mindenki gyomra fogja bevenni, de sokat segít az emészthetőségen a jó tempóban elmesélt cselekmény, valamint a főszereplő Keira Knightley–Ben Whishaw páros, akiknek jól áll ez az időnként komolykodó komolytalankodás. Hogy van pár furcsa lyuk a sztoriban, és időnként logikai bukfencekbe ütközünk? Ez így van, de mindez bőven a megbocsátható mértéken belül marad.

Tóth Csaba