R. Nagy Krisztián: Holdmítosz

Hold

Tárca a Szalonban.

1. Endor Szégyene (A Tízezer Éves Éhínség)

Időtlen időkkel ezelőtt, még mikor Endor király fiatal volt (márpedig már az is réges-rég volt, hogy bölcs és ősöreg lett volna); ilyen régen a világnak még két holdja volt, Runa és az aprócska Luna.
Endor, akit ma már mindenki mitikus királyként ismer, hősies kalandor volt csupán. Egy kapzsi király, Taur megtévesztette – azt mondta neki, Runa holdján egy dühös sárkány alussza tízezer éves álmát, mely a végéhez közeleg, és felébredvén, a szörnyeteg elpusztítja a világot csillagtűz leheletével.
Endor elhatározta, hogy legyőzi a sárkányt. Az út Runára nem volt könnyű, a másik holdon, Lunán keresztül vezetett az egyetlen ösvény, ahol találkozott a démonok anyjával, Biomával. A vén boszorkány figyelmeztette, hogy Runa sárkányával ujjat húzni pusztuláshoz vezet, de a férfi nem féltette saját életét és továbbment.
Runa sárkánya óriási volt. A hős Endor hetekig gyalogolt, amíg a szörnyeteg farkától a fejéig ért. Tudta, nem volna esélye szemtől szemben a bestia ellen, melynek a fogai nagyobbak, mint a Föld legimpozánsabb palotái – Endor azonban, még mielőtt nekivágott a küldetésének, kapott Taur királytól egy fiola varázsitalt.
„A mágikus szirup gyengévé teszi Runa sárkányát, így, nem lesz képes csillagtüzet lehelni a világra” – mondta a kapzsi király, Taur.
Endor a sárkány szájához lopózott, és leöntötte a varázsitalt a szunnyadó bestia torkán.
A sárkány azonnal felébredt, de Endor döbbenetére, nem ölte meg haragjában – helyette beszélni kezdett.
Kiderült, hogy a sárkány maga Runa, aki nem csupán a Föld egyik holdja, de a termékenység és halál istennője is. Ahogy a hold is hónapról hónapra eltűnik az égről, majd visszajön, úgy a földi életnek is ciklikusan változnia kell – mindenkinek, aki megszületett, meg kell haljnia.
Taur, a kapzsi király azonban örökké akart élni, ezért csapta be Endort. A fiola tartalma, amit a férfi Runa szájába öntött, valójában egy potens méreg volt. Runa tudta (hiszen a halál istennője), hogy hamarosan meg fog halni. Nélküle senkit nem visz el a halál
a Földön, de nem is születnek újak. Káosz, éhínség és szenvedés vár a világra, hiszen nemcsak az emberi élet és halál ciklusa ragad bele a pillanatba, de az állatoké és növényeké is – ha a búzakalász nem tud elpusztulni, hogy kenyérré váljon, ha az őz nem vadászható le, hogy levessé főzzék, nem marad más, mint éhség. Végtelen, örök éhség, amelybe sem ember, sem kutya, sem medve nem tud belehalni, csak beleőrülni.
Endort hatalmas bűntudat sújtotta, végezni akart magával. Runa azonban azt mondta, az ő feladata lesz újjáépíteni a világot. Ugyanis, bár ő most elpusztul, tízezer év múlva kikel lánya és utódja tojásából (amit a földiek második holdnak gondoltak). Runa lánya, Luna ekkor elfoglalja anyja helyét, és visszaállítja a világ rendjét.
A sárkány hosszú élettel áldotta meg Endort, és elrepítette a világ végi sötétségbe a következő tízezer évre, hogy ne kelljen végignéznie otthona pusztulását. Hazatérve az emberiség királyává válik, és a civilizáció újjáépítése az ő feladata lesz.
 

2. Rona Elrablása (Miért Kék a Hold)
Az ősidőkben a Hold még vörös színben pompázott az éjszaka egén. Volt azonban a Földön egy gyönyörű szép leány, Rona. A Hold hosszú éveken át figyelte Ronát éjszakánként, és halálosan beleszeretett.
Rona törzsét azonban nagy veszély fenyegette. Egy legyőzhetetlen ősi gonosz, kinek bőrét nem fogta a lándzsahegy, szőrét nem kapta meg a tűz. A törzsnek nem volt más választása, mint feláldozni Ronát a fenyegető szörnyetegnek, különben az elpusztított volna mindenkit.
Ronát egy kékorgona-fához kötötték éjszakára, ahol a szörnyeteg megtalálja és felfalja. A lány elfogadta a sorsát, és büszke volt, hogy megmentheti népét az áldozatával.
A Hold azonban, lévén halálosan szerelmes Ronába, nem volt hajlandó végignézni az áldozatot. Mielőtt a gonosz odaérhetett volna, felhúzta Ronát az égbe, kitépve a fát a földből, amihez hozzákötözték.
A szörnyeteg haragjában elpusztította a lány törzsét. Mindezt Rona kénytelen volt végignézni a Holdról. Sírva fakadt, mert nem tudta megmenteni a népét. A fa, amihez kötözték meggyökeredzett a holdfelszínen, Rona könnyei táplálták, és lassan, évszázadok alatt a kékorgona-fák benőtték az egész égitestet.
Azóta nem vörös az égen a Hold, hanem kék.
Rona azonban halandó, és egyszer nem tudja tovább siratni a népét. Akkor meghalnak a kékorgona-fák az égen, és a Hold újra vörös lesz.

 
3. Az Élet Elixírje (Az Éjszaka Lényei)
Endor király idejéből származik a történet, miután a hős Endor a világ végéig utazott, hogy a Sötétségből visszahozza a halhatatlanság elixírjét.
Endor évszázadok óta uralkodott az emberiség felett. Nem fenyegette a halál, hála az elixírnek, így bölcs döntéseket tudott hozni, melyek hosszú távon biztosították a birodalom virágzását.
Theia egy furfangos tolvaj volt, akinek sikerült ellopnia Endor kincstárából a halhatatlanság elixírjét. A zsákmányával menekülve azonban óvatlan volt, és véletlenül a földre ejtette a kincset – az elixír fiolája megrepedt. Theiának nem volt ideje, hiszen a palotaőrök ott voltak mögötte, gyorsan belekortyolt a mágikus italba. A törött üveg megvágta az ajkát, és a vére beszennyezte a halhatatlanság elixírjét.
A palotaőrök visszarángatták a tolvajt Endor elé. A király, látva, hogy az elixír szennyezett lett, hatalmas haragra gerjedt, és száműzte a most már halhatatlan Theiát a Holdra, bezárva mögötte minden kaput, hogy örökre ott ragadjon egyedül.
A szennyezett elixírt a bölcs Endor elrejtette, távol a civilizációtól. Jótékony hatása nélkül, lassan ugyan, de megöregedett és meghalt.
Sokan kutatták az elixírt azóta. A mondás az, néhányan meg is találták. Az azonban mind a mai napig Theia vére által kontaminált, így minden kincsvadász, aki belekóstolni merészelt, az éj egyik szörnyetegévé változott – vérszomjas vámpírussá, dühödt volkodlakká, aljas kappává. A sötétség lényei a Holdon ragadt Theia őrületét és bosszúszomját hozzák a világra, de addig jó, amíg ezek a szörnyek őrültek, mert különben kétség kívül megpróbálnák kiszabadítani mesterüket a fogságából. Visszatérve pedig Theia kegyetlen bosszút állna Endor népének leszármazottain… 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?