Összefogás helyett melléfogás?

Gondolom, ha megkérdeznénk a Szlovákiában élő közel félmillió magyart, hogy milyen országban szeretnének élni – a döntő többség azt válaszolná, egy olyan országban, ahol működnek a jogállami intézmények és érvényesül az egyenlő bánásmód elve, ahol a tudás a fejlődés alapja, és alapvetően az érdemi verseny határozza meg a piaci viszonyokat. Ahol a társadalmi béke, és nem a gyűlölet, a megosztottság uralja a közállapotokat; ahol szolidaritás van. Ahol mindenki azonos „startvonalról” indul és nincsenek kiskapuk. Ahol az előbbre jutás és az élet minősége a megszerzett tudás, a szorgalom, a kitartás és a cselekvőképesség eredménye. Ahol megteremtik az egyéni és társadalmi, közéleti érdekek egyensúlyát.

Persze ezt a „választói” kívánságlistát még tovább bővíthetnénk, noha napjainkban az a helyzet, hogy nem találunk hozzá címzettet. Mert hát elbuktuk az utóbbi parlamenti választást, és jelen állás szerint pártjaink és mozgalmaink, sajnos, máig sem vonták le mindebből a megfelelő következtetést. Nézzük azonban az előzményeket is!

A választást megelőzően jómagam is az összefogás támogatója voltam, és megszületett egy ilyen nevű tömörülés. Ezt az ideát, ha úgy tetszik, módszert, ami a parlamentbe jutás elemi feltétele, ma is pártolom. Biztos vagyok benne, hogy „összekapaszkodás – teljes körű együttműködés nélkül” a jövőben sincs remény a bejutásra. Így jogos a kérdés, mi is valójában a probléma. Mi az oka annak, hogy a három párt a választási kudarc után egy évvel sem képes közös nevezőre jutni?! Tudatosítani illenék ugyanis, hogy egy korábbi felmérés szerint az MKP 3, a Híd 2, míg az Összefogás lényegében a választóknak csak kevesebb mint 1 százalékát tudja megszólítani.

Ez pedig csakis úgy értelmezhető, hogy az Összefogást a választópolgár nem támogatja.

Mégis az Összefogás vezetői próbálják diktálni a „tempót”! Január 15-én, egy hárompárti egyeztetés után, Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke a következőket nyilatkozta: … „a magyar választók nem túlélő show-t, hanem újrakezdést és megoldásokat szeretnének”. A Híd címére pedig: „Ha valaki meg akar egyezni, nem ultimátumokkal indul tárgyalni.” Ez az ún. ultimátum a Híd által szorgalmazott február 15-ei megállapodási határidőt érintette.

Ma már tudjuk, hogy az MKP és a Híd végül is megállapodott. Tekintve, hogy ez az egyezség továbbra is nyitott, nem vitatható el a két párt jó szándéka. Az MKP elnöke, Forró Krisztián jelzi is: „Minél szélesebb körű társadalmi és politikai egységet kell létrehozni”, viszont vannak még olyan témák, amelyeket az Összefogás nem tekint lezártnak. Forró Krisztián: „Az egyik ilyen, hogy biztosítva legyen az új közös pártnak a morális tisztasága, a másik pedig az előválasztás kérdése.” Érdemes emlékeztetni Mózes Szabolcs okkal elhíresült szereplésére is a szóban forgó sajtótájékoztatón. Ilyesmi ugyanis a hazai magyar politika történetében még nem történt: az MKP és Híd elnökeinek sajtóértekezletén hívatlanul megjelent Mózes Szabolcs, és ráutaló módon, mellőzve az ártatlanság vélelmét, arra utalt, hogy a Híd vezetősége, jelesül Sólymos László azért sürgeti a megállapodást, mert attól fél, hogy a NAKA kopogtathat nála.
Felmerül hát a kérdés, vajon milyen információk birtokában van Mózes Szabolcs. Megalapozott-e ez a feltételezés? Ha igen, akkor korábban miért szorgalmazta velük is a megállapodást? Vagy fordítva, ha az említett két párt teljesíti Mózes követeléseit, úgy nem zavarja őt az általa sejtetett NAKA-eljárás?

Ez így rendkívül tisztességtelen magatartás, egy morális ficam.

Ahogyan az Összefogás alelnöke, Orosz Örs is tavalyelőtt lényegében kitiltotta Gombaszögről a Pátria rádiót, mert őszerinte „túl liberális” irányvonalat képvisel. Ismét pusztán emlékeztetésül: abban az időben szántotta be a Fidesz-kormány a Magyar Tudományos Akadémiát, és a táborba hivatalos vendégek egyike, egy professzor, aki egyébként szintén az MTA külső tagja, ebben a konkrét ügyben kritikus és a fideszes vonaltól eltérő véleményt fogalmazott meg. Értem én, hogy Orosz Örs a fideszes szponzorálás fejében beállt azok kórusába. Sántít viszont, ha a masszív magyarországi közpénzt elfogadva ma azt akarja velünk elhitetni, hogy az Összefogás színeiben a szlovákiai magyarok érdekeit képviseli.

Tudvalevő, fideszes pántlikázott pénz a közelmúltban is érkezett hozzánk. Most éppen az idegenforgalomba, és a Fidesz magyarországi gyakorlatának megfelelően útközben el is vesztette közpénz jellegét. Érdekes módon egyesek pályázat nélkül jutottak jelentős összegekhez. Furán most a címzettek között volt, talán nem véletlenül például Bauer Ildikó, aki szintén az Összefogás alelnöke, és újságírói kérdésre nemes egyszerűséggel kijelentette:  … mindenki kapott, aki kért… De hát hogyan kérhettek volna azok, akik nem is tudtak a kézen-közön pénz érkezéséről?

Így talán furcsa morális kép körvonalazódik az Összefogás néhány vezetőjéről. Netán „azonos értékrendű fiatalok” álltak össze, hogy a politikát saját gyarapodásuk eszközeként használják? Sok-sok kérdés merülhet még fel.

Választópolgárként azt javasolnám valamennyi pártvezetőnknek az erkölcsi tisztaság okán és egyébként a saját meghirdetett céljaikkal összhangban is, hogy valamennyi vezető tisztség betöltésének feltételeként (a sima erkölcsi bizonyítványon túl) minden jelölt, aki legalább 10 évre visszamenőleg, illetve jelenleg is cégvezető, intézményvezető vagy egyéb hazai, akár pályázati pénzeket kezelt és a felhasználásukról döntött, az önként vállaljon nemzetközileg elismert cégektől (Deloitte, KPMG, PwC) komplex pénzügyi átvilágítást!

Az ilyen feltételek elfogadásával a pártok és intézmények elsősorban saját magukat védhetnék a potenciális botrányoktól; de talán még fontosabb lenne a példamutatás valamennyi szlovákiai politikai szereplő számára. Ennek az elvnek az érvényesítése akár azzal a megtisztulási folyamattal is összevethető lenne, amelynek tanúi lehetünk mostanában például a rendőrség, az ügyészség és nem utolsósorban a bíróságok esetében.

De vissza a pártegyesítés gondolatához! Magyarországon, igaz, 10 éves gyötrődés után, képesek voltak megegyezni a mai ellenzéki pártok. Azért jutottak el idáig, mert egy cél elérése érdekében mindannyian engedtek és hozzá is adtak valamit.

A mi politikusaink előtt nincs a demokráciadeficit leküzdéséhez mérhető feladat. Nekünk „csak” a szlovákiai magyarság parlamenti képviseletét kell visszaszerezni. És persze igaz, ez összefogás nélkül nem fog menni. Amennyiben viszont ennek épp az Összefogás jelenlegi vezetése a kerékkötője, akkor ezt ki kell mondani. A választók pedig majd kiállítják a bizonyítványt.

Abban valószínűleg mindannyian egyetértünk, hogy egyik Nobel-díjasunk, Szent-Györgyi Albert munkássága és emberi magatartása példaértékű. Ő az, aki a „határtalan világ polgárának” nevezte magát. Szellemiségének egyik legfontosabb üzenete: „Mindennek az együttműködés az alapja, a tudást pedig meg kell osztani.”

Fogadjuk hát meg intelmét! Fogjunk össze, és törekedjünk a hatékony parlamenti érdekérvényesítés feltételeinek megteremtésére.

Zászlós Gábor