Mit várhatunk 2023-ban széles e világon?

Először is, az ukrajnai háború – a 2022-es év meghatározó konfliktusa – folytatódni fog, bár kisebb intenzitással. Sem Oroszország, sem Ukrajna nem lesz képes kicsikarni a teljes katonai győzelmet, ha a győzelmet úgy definiáljuk, hogy az a másik oldal erejének megtörését és a háború utáni területi vagy politikai rendezés feltételeinek a diktálását jelenti. Illetve: a diplomaták sem érnek el eredményt, ha azt olyan megállapodásként határozzuk meg, amelyet mind az orosz, mind az ukrán kormány hajlandó aláírni és betartani. A békéhez olyan vezetőkre van szükség, akik hajlandók és képesek a kompromisszumra, ez pedig két olyan elem, amely feltűnően hiányzik (bár nagyon eltérő okokból) mindkét oldalon.

Másodszor: noha világszerte sok döntéshozó a Tajvan bekebelezéséért indítandó háború lehetőségére összpontosít, ez 2023-ban nagyon valószínűtlennek tűnik. Hszi Csin-ping kínai elnöknek éppen elég fejtörést okoz a covidos betegek számának a drasztikus növekedése, ami túlterheli az ország egészségügyi rendszerét, emellett kérdéseket vet fel a kommunista párt kompetenciájával kapcsolatban, és tovább gyengíti a lassuló gazdaságot. Kína természetesen nem mond le a céljáról, hogy – szükség esetén erőszakkal – átvegye az irányítást Tajvan felett,  továbbra is fokozni fogja a nyomást a térségben, ám valószínűleg legalább néhány évre elhalasztja a konkrét, agresszív fellépést.

Harmadszor: az év sikertörténete Japán jelentős geopolitikai szereplővé válása lesz. A világ harmadik legnagyobb gazdaságában a gazdasági növekedést 1,5%-ra módosították, a védelmi kiadások pedig mostanra megduplázódnak, elérve a GDP 2%-át. A térség egyik legütőképesebb haderejével rendelkező Japán szorosabbra fűzi  szövetségét az Egyesült Államokkal, hogy visszarettentse Kínát a Tajvan elleni agressziótól, vagy ha szükséges, védekezni tudjon ellene. Még inkább, mint Németország esetében, jól érzékelhető lesz a folyamat, hogy Japán maga mögött hagyja a második világháború után kialakult paradigmát, és 2023-ban átlép egy új korszakba.

Negyedszer: Észak-Korea szinte biztosan végrehajtja a hetedik nukleáris kísérletét – a rendszeres rakétakísérletek mellett. Sem Dél-Korea, sem az Egyesült Államok nem lesz képes megakadályozni ebben, miközben Kína – az egyetlen olyan ország, amely ezt meg tudná tenni – visszafogja a befolyását, nehogy meggyengítse a szomszédját, és olyan dinamikát szabadítson el, amely instabilitást okozhat a periférián.

Ötödször: fokozódnak a súrlódások a transzatlanti kapcsolatokban, amelyek ma kimondottan erősek az orosz invázióval szembeni fellépésre és az Ukrajna megsegítésére irányuló közös hajlandóság miatt. A nézeteltérések hátterében az áll, hogy az európaiak csalódottan szemlélik az Egyesült Államok gazdasági protekcionizmusát, az amerikaiak pedig elégedetlenek a kontinens Kínától való folyamatos gazdasági függősége miatt. A kapcsolatok további hűvösödéséhez vezethet, hogy Amerika és Európa között komoly nézetkülönbség mutatkozik az Ukrajnának nyújtott katonai, gazdasági és diplomáciai támogatás mértéke, valamint a védelmi kiadások növelése terén.

Hatodszor: a globális gazdaság valószínűleg lassabban bővül, mint ahogy a legtöbb megfigyelő előrejelzi. A Nemzetközi Valutaalap összesen 2,7%-os növekedést jósol, de a valóság ennél alacsonyabb is lehet a kínaiak rossz járványkezelésének utóhatásai és az amerikai jegybank szerepe miatt, amely, úgy tűnik, továbbra is növeli a kamatokat az infláció visszaszorítása érdekében. Az Afrika és Latin-Amerika egyes térségeiben tapasztalható politikai instabilitás, a szélsőséges időjárási események és az ellátási lánc zavarai szintén visszahúzzák a globális gazdasági teljesítményt.

Hetedszer: az ENSZ éves klímaváltozási konferenciája (COP28, Dubaj) továbbra is csalódást okoz. Mivel a rövid távú gazdasági aggodalmak felülírják a közép- és hosszú távú éghajlati megfontolásokat, a globális felmelegedés hatásai valószínűleg súlyosbodnak, mielőtt… még súlyosabbá válnának.

Nyolcadszor: az izraeli–palesztin kapcsolatok erőszakosabbá válnak, ahogy az izraeli telepesek expanziója folytatódik, és a diplomácia nem mutat kiutat egy olyan palesztin állam létrehozására, amelyet az izraeliek és a palesztinok is elfogadnának. Ehelyett az „egy állam – zéró megoldás” változatot tartogató jövő képe válik egyre reálisabbá.

Kilencedszer: India továbbra is frusztrálja azokat, akik nagy dolgokat jósolnak neki, a felemelkedését várják. India továbbra is fegyvereket és olajat vásárol Oroszországtól,  ragaszkodik az el nem kötelezett állásponthoz, még akkor is, ha nagyobb segítséget kér a Nyugattól Kínával szemben. A belpolitikában pedig az a veszély fenyeget, hogy az állam egyre illiberálisabbá válik, és fokozatosan felszámolja a szekularizációt is.

Végezetül: 2023-ban a világpolitika színterén valószínűleg Irán lesz a legnagyobb kérdés. A rezsim elleni tiltakozások erősödni fognak, miközben a gazdasági helyzet tovább romlik, a politikai vezetésben pedig mélyülnek a törésvonalak abban, mit kellene tenni a tüntetőkkel: kompromisszumot kötni velük vagy letartóztatni és kivégezni őket? A 2015-ös nukleáris megállapodást nem fogják újjáéleszteni, tekintve, hogy Irán katonai segítséget nyújt Oroszországnak, és az Egyesült Államoknak nem érdeke, hogy gazdasági mentőövet dobjon a szorongatott rezsimnek. Az iráni vezetők előtt is döntések állnak: dönthetnek úgy, hogy folytatják az atomfegyver-programjukat, reménykedve, hogy áttörést érnek el, vagy kiprovokálhatnak egy izraeli csapást, ami lehetővé teszi, hogy a nemzeti egységbe hívják a lakosságot a külső támadással szemben. További lehetőség, hogy a biztonsági erők és a lakosság szembenállása polgárháborút idéző állapotokhoz vezet. Mindenesetre, a sah 1979-es bukása óta most először komolyan kétséges az Iráni Iszlám Köztársaság jövője.
Nem biztos, hogy a fent vázolt folyamatok boldog új évet vetítenek előre. De érdekes lesz.

Richard Haas
A szerző a Council on Foreign Relations elnöke; korábban az Egyesült Államok külügyminisztériumának politikai tervezési igazgatója volt

©Project Syndicate