Mikszáth százhetvenötöse – egy új kiállítás lapszélére

Az a felsőbb anyaországi – és itt megkérdezem magamtól valóban az-e, valóban felsőbb-e – kultúrpolitikai szerv lencséje most nem erre fókuszál. Hogy kikre, mikre, kire s mire, az Mikszáth Kálmán tehetségével vetekedő újságíró tollán születő hosszú cikksorozatba sem férne el, el is tekintenék ettől. Gondolhat még erről a nem lett emlékévről az ember egyet vagy kettőt, cifrát is vagy csak olyat, aztán hagyja. Hogy talán jobb is így! Valahogy másképpen is alakult volna ez a mostani, január 15-i szklabonyai ünneplés, ha olyan hivataloskodó lett volna. Mert nem az lett, tán pont emiatt! Nem akkora hacacáréval, merevséggel, felesleges pompával történt, mint az megszokott egy-egy államilag vagy „magas” kultúrpolitikailag szervezett eseménykor. Hanem lett családias, jó hangulatú, bensőséges, de szakmai és színvonalas. Ez az idei. Is. Idén Mikszáth szülőfalujában, Szklabonyán az író 175. születésnapján nem volt semmiféle merev protokoll, kivéve azt az egy érvényest, azt a fránya járványügyit! Az volt, mert annak lenni kellett, tehát lépés távolság, meg maszkviselés, meg ilyenek, de Mikszáth rajongóin nem fogott ki, nem foghat ki a tömegrendezvények létszámmaximalizálása! Az volt eddig a tapasztalatom, hogy eleve nem szoktak túl sokan lenni olyanok, akik hétvégéjüket feláldoznák arra, hogy egy néhai íróra emlékezzenek egy peremvidéki kistelepülésen. Újabban azonban erre a tapasztalásra rácáfolt a valóság.

Egy új kiállítás

Mióta a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma a gazdája a szklabonyai Mikszáth kúriának, emlékmúzeumnak, az írót tisztelők, az őt és egyáltalán a magyar irodalmat olvasók, a művelődés és kultúra igazi emberei egyre nagyobb számban érzik fontosnak megjelenni ezen a rendezvényen, Mikszáth Kálmán születésnapján. Mert ez afféle kulturális évnyitója az Ipoly menti térségnek, Nógrádnak és Hontnak. Idén külön apropót adott a találkozásra egy kiváló alkalom, az új Mikszáth emlékkiállítás megnyitása, Szent Péter esernyője alatt címmel. Hozzá egy kellemes sétával jutottak el az adott napon az érdeklődők.

Mesél a múzeum és vele együtt az egész falu, így van kitalálva Mikszáth Kálmán emlékmúzeuma, így kezdődött az idei év Szklabonyán. Az egykori 1968-ban elbontott szülőház helyén felavatott emlékkőnél indult, bejárta néhány helyszínét az író gyerekkorának, melyeket táblával jelöltek meg, s a táblákon rövid, jól érthető, érdekes információk vitték, terelgették tovább a látogatókat a múzeum épületéig. Ahol mostantól egy remek, interaktív kiállítás várja a kedves közönséget. Külön figyelve a gyerekekre, akik azon lepődhetnek meg, hogy itt nem érvényes a ne nyúlj hozzá, nem szabad utasítás. Sőt, ellenkezőleg! Ez a kiállítás a fogd meg, nyisd ki, csukd be, lapozz bele, ismerd fel, játszd el, nézd meg, hallgasd meg, itt ijedhetsz meg, itt bújtathatod elő Kossuth Lajost, most lökd le az ellenfeled, most mutasd meg milyen ügyes vagy felszólításokkal varázsolja el a legcsibészebb diákot is, akinek leköti minden fölös energiáját és huncutságát, aki, ha már lehet bátran csibésznek lenni, akkor megszeppen és hirtelen jó fiúvá változik! Ilyen ez a tárlat!

Ezt a páratlanul izgalmas, lebilincselően kedves, játékos, játszva tanító, ismerteteket átadó kiállítást Jarábik Gabriella, Kovács Anna és Praznovszky Mihály állította össze, méghozzá az elmúlt másfél év ugyancsak nehezített munkakörülményei közt. Megjelent hozzá a megnyitó napjára egy magyar nyelvű kiállítási kalauz is – ennek szlovák változata heteken belül érkezik – szakmai cikkel, irodalomtörténeti résszel, de van benne bábjáték szövegkönyv, Mikszáth meseországához térkép, eredeti Mikszáth szövegrészletek, túraútvonal kalauz, meg olyan sok érdekes tudás és olvasnivaló, hogy jól el lehet benne csemegézni! A kiállítási kalauz megírásában Praznovszky Mihály vállalt oroszlánrészt. Magában a múzeumi részben családfa, gazdag film- és hanganyag, mesék, holografikus íróasztal, Szent Péter háta mögé bújt Kossuth Lajos, népviselet, ablakfüggöny mögötti szellemhuhogás és mennyezeti kísértetjárás, a kiskertben rozmaring és rezeda, forgó bábok, térbeli játékok várják azt, hogy a nyitott, játszani is szerető látogató megismerkedjen ezzel a páratlanul izgalmas hellyel. Bátran mondhatom, hogy a szklabonyai Mikszáth Kálmán emlékház kiállítása a kor vívmányait rendkívül jól használó közösségi és múzeumpedagógiai térré változott. Minden korosztály igényét képes kielégíteni!

Van itt egy titok

S hogy mi az a titkos üzenet, amit ez a kiállítás sugall? Talán az, hogy olvassuk Mikszáth életművét! Akár csipegetve vagy nagy adagokban fogyasztva sem árt az meg! Néha ugyan megríkat, néha nagyon nevettet, vagy szelíden elringat, ahogy néha meg kifigurázza a dzsentrit, a butaságot, a babonát, vagy netán fanyar mosolyt húz az orr alá és kesernyés bólogatásra késztet, megállapítva, hogy ennek a Mikszáthnak milyen igaza! Különösen, ha a napi politizálásról szóló írásait lapozzuk fel. De ezt a politika dolgot hagyjuk azokra, akik művelni próbálják. Nem igen megy nekik, tán azért, mert nem olvasnak Mikszáthot. Nem olvasnak azok tán semmit se! Hozzátenném még, hogy az olyan politikus fajtákból csak egy-egy kivételnek számító valóban művelt, okos, ha nagy ritkán vagy esetleg elvétve jut el Szklabonyára. Már azt meg se kockáztatom megbecsülni, hányan olvasnak Mikszáthot. Hányan olvasnak egyáltalán? No, hagyjuk is ezt! Lelkük rajta! Más legyen a végszó. Legyen arról, hogy mit üzen Mikszáth. Az író az ő igazi híveinek azt üzeni a kiállítási kalauzban: „Jól tudom, hogy az íróknak külön kontraktusuk van a halállal: őnáluk a halál csak annyit jelent, hogy megszűnnek dolgozni, de könyveikben tovább élnek – hogy meddig, az nem a haláltól függ már, hanem könyveiktől.” Az igazi olvasó ezt megértve tudja, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy az a kontraktus, Mikszáth Kálmán külön kontraktusa érvényes legyen még sokáig!