Kép Archívum
Wlassics Gyula kultuszminiszter 1895-ben bízta meg Mikszáth Kálmánt egy tankönyv megírásával a nem magyar tannyelvű (leginkább oláh, azaz román) népiskolák számára, amely tartalmazza a legfontosabb száz magyar mondatot, amivel már el lehet boldogulni a mindennapi életben.
Mikszáth így ír erről a Magyarok szaporítása című cikkben: „Wlassics kultuszminiszternek jutott eszébe az a zseniális gondolat (annak ösmerték el a pedagógusok is, a politikusok is), hogy az elemi iskolákban, a nem magyar ajkúakban, száz olyan magyar mondatot kellene betanítani a gyermekeknek, amelyben benne van körülbelül mindaz, amire nekik első szükségük lehet egy esetleges érintkezésben a magyarokkal. Ezzel a száz mondattal a gazdájuk már bátran elindulhat a magyarok közé, nagyjában beszélni képes velök.”
A 112 mondat
Mikszáth lelkesen vetette magát bele a munkába, a 16 oldalas füzetecske, amely 112 mondatot tartalmazott, el is készült, és 10 000 példányban kinyomtatták. A Társalgási leckék címet viselő kiadványban 5 témakörbe csoportosította a 112 mondatot, hogy lefedje egy korabeli (vidéken élő, hisz Mikszáth munkáját saját bevallása szerint kifejezetten parasztgyerekeknek szánta) ember életének minden területét: 1. Üdvözlések, köszöntések. 2. Útközben. 3. A faluban. 4. A városban. 5. Vásárban. Ebben segíthették őt saját tapasztalatai, ami írásaiból is kitűnik, hogy jól ismerte azokat az embereket, akiket meg akar szólítani. A füzetecske végén még egy szójegyzéket is közöl – külön gondot fordítva rá, hogy csupa, a magyar nyelvbe jövevényszóként bekerült szó szerepeljen a jegyzékben, hogy jobban megragadjon a gyerek fejében. Például: ebéd (abjed) (az orosz rész orosz szövege cirill betűkkel van szedve), pálinka (palenka), kötőfék (ketefik), gereblye (grablye), vacsora (vecsera), tarisznya (taisztra), széna (szjeno), villa (vilüj), vasmacska (zseljezna mácská), bolt (bovt), madzag (motuz), kantár (kántár), ásó (arsov).
A társalgófüzetecske mondatai a való életet tükrözték: Vegye meg ezt a portékát (kupjet od nyá szeszju portiku). Egy kaszát kérek, jó pengéjűt – prosu vász dájtye mi kaszu, z dobrüm osztrijem. Eltört a tengelyem (kerekem) – Tengel(osz) zdomiv mi szjá.
Mikszáth, a már idézett írásában leírta azt is, hogy mielőtt munkához látott, kutatást végzett a környezetében, hogy ki hol tanult meg magyarul. A hadseregben két év alatt lehet megtanulni, a börtönben egy év, míg egy szerelemben fél év alatt. Azt azonban senki nem mondta a megkérdezettek közül, hogy ő az iskolában tanult meg.
Morognak a tanügyi bácsik
Vélhetően a miniszteri szándék az volt, amikor egy írót, újságírót bízott meg a feladattal, és nem szakmabelit, hogy a nem magyarajkú tanuló kezébe egy jól használható segédeszközt adjon, amikor magyarokkal kerül érintkezésbe.
Ez azonban nem akadályozta meg a szakmát, hogy Mikszáth munkája szinte az első pillanattól kezdve támadások kereszttüzébe kerüljön. Mint azt sejteni lehetett, pont a szakmaiságot kérték számon rajta, és azokat a magyarizmusokat, amiket azonban Mikszáth szándékosan kerülni akart.
A legélesebb kritikusok között ott volt Benedek Elek, de Móra István, Móra Ferenc bátyja is, aki így nyilatkozott a gyűjteményről: „Ez a füzet, megengedi Mikszáth, lehetne jobb. Igen, lehetne talán rosszabb is, de olyan jót soha sem ő, sem más sem fog írni, amely oláht a füzetben lévő ama mondásra megtanítsa, hogy: »Bár a nyelvem román, de azért magyar vagyok.« Soha ezt könyvből nem fogja megtanulni.”
Mikszáth az ellene felhozott vádakra egy vitriolba mártott tollal megírt cikkel válaszolt, aminek már a címe is jelzi, hogy az egész támadássorozatot csupán a céhbeliek féltékenységének tartja (Morognak a tanügyi bácsik). Ebben azt is elmagyarázza, hogy mi lebegett a szeme előtt a könyv írásakor. Többször megismétli, hogy könnyű és kifejezési formájukat tekintve világos mondatokat akart a gyermekek elé tárni. Még egy német–magyar párhuzamot is felhoz példának: „Mert ugye, ha teszem azt, a sváb ember éhes voltát akarja jelezni magyarul, legszebben, legmagyarosabban így mondhatná: – Ehetném. – Igen, de ez neki sehogy sem megy a fejébe. És mert ő ezt így mondja: – Ich bin hungrig – zavarba jön e szittya mondatnál. Hol van itt az »ich«? Hova lett a »bin«? És mi abból a borzasztó szóból a »hungrig«? Hát talán csak mégis a legokosabb, amit neki írunk, ahhoz az ő észjárását és elmebeli kényelmét vesszük mértékül (a tanügyi bácsikat vigye el az ördög), s fejezzük ki így: – Éhes vagyok.”
Végezetül pedig még odaszúr a tanügyi bácsiknak: „Mondanom sem kell, hogy a tanügyi bácsik rossz tankönyveket csinálnak. Nincsenek eszméik, nincsen alkalmazkodási képességük, a zsenialitás hozzáférne a gyermek eszéhez, nincs újítási szellem bennük vagy egyszerűsítési lelemény (hiszen ha volna, nem lennének tanügyi bácsik), hanem ehelyett tudják a könyvgyártás módját. A magyar tankönyv többnyire úgy támad, hogy a tanügyi bácsi elővesz egy német tankönyvet, mely jól van megcsinálva, s hogy újnak látszassék, lefordítja s átrakosgatja a tartalmát – amivel aztán a jó német tankönyvből rossz magyar tankönyv lesz.”
…
Végül a 10 000 példányból egy sem maradt fenn, korabeli lapok cikkeiből tudni csak, hogy létezett ilyen könyv. Eddig a történet arról, amikor Mikszáth tankönyvet írt, mi pedig megállapíthatjuk, hogy nem sok minden változott 130 év alatt.
Mikszáth Kálmán: Még egyszer a társalgási leckék
Ma a »Hazánk« című lapban üti föl magát egy cikkely – a »Társalgási leckék« ellen, melyekről már egyszer nyilatkoztam.
Körülbelül fölösleges most még egyszer nyilatkozni, mert most már látom, hogy nem annyira a »Társalgási leckék«-ben van a hiba, hanem az én szabadelvű párti voltom a baj; ebből a bajból pedig nem szándékozom kigyógyulni.
Az ellenzék keresi a korrupciót lámpással a kezében, mint Diogenész, de a lámpásán csak mi felénk (a szabadelvű párt felé) van üvege – a többi vaktábla. Nézzük, hogy mit talál a mai Szilveszter napra?
Nagy vigasztalásomra szolgál, hogy eljutottak a Társalgási leckékhez, hogy már nincs más téma. Ebből legalább látom én is, hogy nincs Magyarországon korrupció.
A vád az, hogy a kultuszminiszter nekem háromezer forintot fizetett e füzet megírásáért, s ez az a korrupció.
Hát erre csak egy fölfogás lehet, hogy ha a miniszter dolgoztat valakivel – az el is fogadhasson azért honoráriumot. A magyar állam sok százezer embert foglalkoztat és mindnek van azért fizetése. Csak éppen én tőlem várta meg a Hazánk, hogy ingyen dolgozzam? Miért nem ajánlja ezt föl mindenkinek, akit az állam valamivel megbízott?
Már most aztán, ha Wlassics miniszter úr csakugyan háromezer forintot fizetett egy teljesített munkáért, hol van ebben a korrupció? Mondhatják, hogy sokat fizetett, ez lehet nézet dolga, valamint az is, hogy a Társalgási leckék sem érik meg, de korrupciónak mondani nem lehet, s tisztességes ember nem is teszi.
Azonban ezt csak akademice állítom föl, ha ti. igaz volna a »Hazánk« közleménye, de biz az nem igaz.
Légből kapott koholmány az egész háromezer forint, a tanügyi bácsik meséje, aminek a »Hazánk« is felült. Részletekbe nem bocsátkozom (mert a részletek nem pusztán a magam dolgai), de ha már rákényszerítenek, egy részletet mégis fölhozok ennek az ügynek a megvilágítására. Azt, hogy a miniszter a háromezernél jóval kisebb összeget ajánlott föl tiszteletdíjul a nyár elején, mikor a füzettel elkészültem, s én akkor azt jegyeztem meg előtte: »Ezt soknak tartom«.
S annak az általa fölajánlott csekélyebb összegnek is csak a felét fogadtam el.
Mikszáth összes műve, Arcanum Kézikönyvtár: Cikkek és karcolartok (51–86. kötet), 1896 • Cikkek és tárcák (85. kötet), Arcanum Adatbázis Kiadó
Szöveg Sztakó Zsolt
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.