M. Kovács Melinda: A gitár

A gitár évek óta a sarokban állt, az ajtó mögött, a rózsaszínű falnak támasztva várakozott egy khaki színű, kopott tokban. Apáé volt, és azért került a lányszobába, hogy Aliz idővel kedvet kapjon a zenéléshez. Nem kapott. A zeneórákat legalább annyira utálta, mint a rózsaszínű falat; hiába győzködte anyát, hogy a személyiségéhez sokkal jobban passzol a vérnarancs vagy a téglavörös, az hajthatatlan maradt. Csak évekkel később, a kamaszlázadás hozott eredményt, akkor végre átfestették fehérre, és egy poszter is helyet kaphatott az ágya felett.

A vén gitárt hiába húrozták újra, hasznavehetetlennek bizonyult. Anya a családi vacsorán, a karácsonyi rántott ponty fölött siratta elgyötört ábrázattal, Sári néni persze azon nyomban felajánlotta Luca hegedűjét. Luca tehetségesebb a rajzolásban, a hegedű a szekrényben porosodik, Aliz is megérdemel egy esélyt. Volt már kiemelkedő tehetség a családban, a nagyi gyönyörűen zongorázott, csak hát közbejött a háború. Anya arca felderült, Aliz gyomra görcsbe rándult, de nem mert tiltakozni. Mindenben anya szava döntött, apára nem számíthatott. A gyereknevelés a gyenge pontja, mesélte a nyári grillezéskor Pali bácsinak. Akaratlanul hallgatta ki őket. A harmadik sör kihozta apából a legőszintébb szavakat: még ha fiú lenne, mert legalább a focihoz meg a pecázáshoz konyítok valamit, na de lány! Mit kezdjek én egy lánnyal? Így inkább nem is kezdett semmit. Ráhagyott mindent anyára, aki másfél évig lelkesen kutatta Alizban a nagyi elvesztegetett tehetségét, bár a zenetanárnő már az első alkalom után rámutatott a hiányosságokra, melyek gondot okozhatnak. Anya nem szerette feladni. Ez a te szerencséd, Pista – vágta apa fejéhez minden veszekedés alkalmával –, egyébként már tőled is elváltam volna.

Aliz kiszabadította a vén gitárt a kopott tokból; sokkal jobban mutatott így, a hófehér fal kiemelte a fa barna árnyalatait. Néha, ha egyedül volt otthon, az ágyra kuporodva pengette, bár hamisan szólt, szerette a hangját. Pár soros szövegeknek próbált keretet adni néhány dallammal, melyeket esténként, elalvás előtt pötyögött a mobiljába. Akár egy lazító meditáció, olyan volt ez a halk dudorászás. A hegedűt többé nem vette kézbe, anya végül visszaadta Sári néninek.

Anyát hiába kérdezte, nem sokat tudott a gitárról. Már itt volt, mikor apádhoz költöztem, vonogatta a vállát; az apja sem nyilatkozott, ingerültté vált, ha Aliz szóba hozta a témát.

Azt hazudta, véletlenül akadt rá a fényképekre, valójában tudatosan kutatott bizonyíték után. Az éjjeliszekrény fiókjának legalján, egy rakás régi, felesleges kacat alatt találta meg a dobozt. A férfi dühös lett, amikor rajtakapta Alizt, de csak állt mozdulatlanul, arca vörös volt a visszafogott indulattól. Szó nélkül főzte le a kávét, leült Aliz mellé, percekig bámulta az asztalon heverő fényképeket. Végül szóra bírták az emlékei.

A garázsban szerelte a pecabotot, már sötétedett, amikor Laci megjelent. Gitárral a vállán állt az ajtóban, azt mondta, elutazik, munkát vállalt Ausztriában, kiköltözik néhány hónapra. Pistára bízná a gitárt. Sietősen kapta le a válláról a hangszert, és a falnak támasztotta. Azt ígérte, ha visszajön, beugrik érte.

A gimnáziumban osztálytársak voltak, de az első két évben nem volt ebben a kapcsolatban annyi bizalom és őszinteség, ami a barátsághoz is elég lett volna. Nem sokkal az érettségi előtt Laci belehabarodott Pista életvidám, szabadelvű nővérébe, és mind gyakrabban töltötte náluk a szombat délutánt. Gitárral és éretlen szerelmes dalokkal udvarolt. Sokat jelentett neki az a hangszer. Azon az estén úgy fordult ki a garázsból, mintha a legkedvesebb gyermekét bízta volna Pistára.
Mire felszerelte a botokat, Pista megfeledkezett a hangszerről. Hetekig a fal mellett porosodott, csak később keresett neki egy jobb helyet: szégyenkezve rakta be az előszobai beépített szekrénybe. Fél év is eltelt, senki nem jött a gitárért.

Laci halálhíre megrendítette Pistát. Az öccse jelentkezett, tőle tudta meg, hogy Lacit májusban baleset érte. A gitárt egyikük sem hozta szóba. A hívás után kivette a szekrényből, kinyitott egy sört, a doboz is előkerült azokkal a régi képekkel. A kedvencét az üres sörösüvegnek támasztotta, és az ölébe fektette a hangszert. Ügyetlenül pengetett, de a sör bátorságot adott, erőteljes hangon kárálta Laci kedvenc dalát. Az Álomarcú lány sorai darabokra zúzták az éjszaka csendjét, a szomszéd eszeveszetten püfölte öklével a falat.

A felesége talált rá hajnalban, a nappaliban aludt el, a gitárt ölelve horkolt a szőnyegen. Rájuk dobott egy kockás plédet, zsörtölődve vitte ki az üres sörösüveget. A kotyogó zajára Pista kitámolygott a konyhába. Maga mellé rakta a dobozt, ásítozva kavargatta a feketét. A felesége félbevágott két brióst, vajat és házi baracklekvárt tett az asztalra. A férfi az alsó részt kapta, magának hagyta a felső, mákosat: évek alatt kialakult rutin. Megvárta, míg a férje jóllakik, csak utána hozta szóba a babát. Negyedik éve próbálkoztak sikertelenül. Pistának kellett pár hét, hogy megeméssze a hirtelen jött gyermekáldást.

A gitár nem került vissza többé a szekrénybe, Pista még aznap reggel az üres gyerekszobába állította, az ajtó mögé: a fiának szánta. Aztán megérkezett Aliz.