Szalon

Kereken 100: olvassuk együtt a Prágai Magyar Hírlapot!

A két világháború közötti (cseh)szlovákiai (szlovenszkói, ruszinszkói stb.) magyarság legszínvonalasabb, legolvasottabb politikai napilapja 1922. június 1-jétől jelent meg.
author
Lakatos Krisztina

2022. június 19. 21:30

Prágai Magyar Hírlap

„A trianoni békeparancs által Cseh-Szlovákiába zárt magyarság húszéves történetével szorosan összeforrott a Prágai Magyar Hírlap tizenhét éves története. A Prágai Magyar Hírlap göröngyös, roppant akadályokkal küzdő s mérhetetlen nehézségeket leküzdő útja őszinte tükre volt a kisebbségi életre utalt magyarság sorsának. S most, amikor ennek a cseh-szlovákiai magyarságnak élete sorsdöntő, történelmi fordulóhoz érkezett el, a Prágai Magyar Hírlap is feljutott életpályájának befejező tetőpontjára. (…) Kevés ember és emberi intézmény mondhatja el önmagáról azt, hogy kitűzött célját, kiszabott munkaprogramját maradéktalanul elérte. A szerencsés kivételek közé számíthatja magát a szlovákiai és kárpátaljai magyarság központi napilapja, amely ma joggal mondhatja el az írás szavaival: harcomat híven megharcoltam…”  

Éppen megszűnő lap főszerkesztője talán soha nem búcsúzott olyan elégedetten az olvasóktól („a hazatérő és ittmaradó” olvasóktól), mint Forgách Géza 1938. november 5-én. Ez volt a Prágai Magyar Hírlap 17. évfolyamának 252., összességében a sajtótermék 4695., egyben utolsó lapszáma. Mintegy szolgálati közleményként a vezércikk még irányt mutatott az „ittmaradóknak”, leszögezve, hogy a PHM szellemi örököse a pozsonyi Új Hírek lesz, mely csorbítatlan magyar és keresztény szellemben folytatja a harcot a Szlovákiában és Kárpátalján ragadt magyarság jogaiért és érdekeiért.

De ez már egy másik történet. A miénk, pontosabban a Prágai Magyar Hírlapé itt és most azért érdekes, mert kereken 100 éve kezdődött. A két világháború közötti (cseh)szlovákiai (szlovenszkói, ruszinszkói stb.) magyarság legszínvonalasabb, legolvasottabb politikai napilapja 1922. június 1-jétől jelent meg.

Minden közösség életében fontos mérföldköveket jelentenek az alapítás dicső pillanatai – főleg akkor, ha a létrehozott intézmény, termék, egyéb dolog képes volt felnőni a várakozásokhoz. Kisebbségi helyzetben még fontosabbak a teremtésmítoszok, vagyis azok a történetek, amelyek a közösségben rejlő alkotó potenciált húzzák alá, s nem a sorvadásnarratíva nyomvonalán haladnak. A Prágai Magyar Hírlapé – minden hullámzással együtt – tulajdonképpen ilyen, és nagyon beszédes történet, ezért is érdemes felidézni.

Az egykori sajtóorgánum gazdag forrásanyagot szolgáltat a történelemtudomány művelőinek. Izgalmas kutatási terület irodalom- és művelődéstörténeti szempontból, hiszen a lap a két világháború közötti szlovákiai magyar írástudók sorának szavatolt megélhetést és publikálási lehetőséget, emellett legjobb éveiben a magyar irodalom színe-javát is sikerült az állandó szerzői között tudnia. De tálcán kínálja magát az a lehetőség is, hogy a Prágai Magyar Hírlapot „egyszerűen” olvasóként forgassuk, megnézve, hogy közel egy évszázada milyen híreket tartottak fontosnak megosztani közönségükkel a szerkesztők. Hogyan bővült a tartalom? Milyen volt a sajtó nyelve? Hogyan kezelte a magyar sajtó az impériumváltás nyomán fellépő új nyelvi valóságot? Hogyan, milyen hangon illett megszólítani egy interjúban az állam fejét? Miként lehetett elegánsan, tendenciózusan a politikai ellenfelek vagy a versenytársak alá vágni? Egy önmagát komoly, politikai napilapként meghatározó sajtóorgánum mekkora áldozatot volt hajlandó hozni például a hatásvadász, bulvár jellegű hírek oltárán?
Ilyen szempontból is igazi kincsesbánya a Prágai Magyar Hírlap, amelynek 17 évfolyama csaknem egészében elérhető digitalizált formában a Fórum Intézet weboldalán.

A magyar oppozíció hangja
Persze, az olvasói szemlézésnek nyilán vannak korlátai. Előbb-utóbb belefutunk olyan témákba, amelyek kapcsán nagyon is szükségét éreznénk a háttér pontosabb ismeretének, adott esetben a forráskritikus megközelítésnek. Hogy legalább az alapokat megadjuk, nézzük meg kicsit közelebbről a Prágai Magyar Hírlap létrejöttének, működésének körülményeit.

A PMH a prágai kormányzattal szemben ellenzéki álláspontra helyezkedő magyar politikai erők sajtóorgánumaként született meg. Az Országos Keresztényszocialista Párt és az Országos Magyar Kisgazda és Földmíves Párt együttműködése (amelyhez a Ruszinszkói Magyar Pártszövetség, valamint a Szepesi Német Párt is csatlakozott) 1920-ban kezdett formát ölteni, majd fokozatosan intézményesült, egyebek mellett a Szövetkezett Ellenzéki Pártok Központi Irodája révén. Ennek igazgatója Petrogalli Oszkár lett – aki a PMH századik számától kezdve a fejlécben a lap főszerkesztőjeként szerepelt. „A szindikátus, amely ideiglenesen átvette a Prágai Magyar Hírlap felett a rendelkezési jogot, szükségesnek találta, hogy nevem mint a lap főszerkesztője a lap homlokára kerüljön. E határozathoz csatlakoztak a magyar pártok vezetőségei. Elhatározásukat azzal okolták meg, hogy a lap hivatása a köztársaságban lakó egész magyarságnak érdekeit megvédelmezni ama program alapján, amely szövetkezett pártjaink együttműködésének alapját képezi” – írta Az egész magyarság szolgálatában című beköszöntőjében az újdonsült főszerkesztő.

A hozzáférhető információkból úgy tűnik, a lap kiadójának, irányító testületeinek a megszervezése mintha kissé lemaradt volna a tényleges lapkiadás mögött: Petrogalli  1923-ban még mindig a lapot kiadó részvénytársaság alapításáról, a részvényjegyzési mozgalom elindításáról, illetve a lap „szellemi részét” irányító héttagú szerkesztőbizottság felállításáról értekezett. A politikai alku részeként egyébként a pártok elvileg az erőviszonyoknak megfelelően delegáltak tagokat a lap, valamint a kiadóvállalat különböző testületeibe. Úgy tűnik, a húszas években a lényegi kérdésekben elsősorban a kisgazdák vezető politikusának, Szent-Ivány Józsefnek volt döntő szava, aztán a harmincas években a keresztényszocialista befolyás (és hang) erősödött.

Itt érdemes megjegyezni, hogy nem a Prágai Magyar Hírlap volt az első magyar lap az államfordulat után, még csak az országos terjesztésű napilapok között sem övé az első hely. A prágai kormányzat kicsit hamarabb szükségét látta, hogy a Csehszlovákia határain belül élő kisebbségeket ellenőrzött forrásból, ellenőrzött formában az anyanyelvén tájékoztassa. A kormánypárti magyar sajtó ekézése vissza-visszatérő motívum volt a PMH belső munkatársainak munkásságában. A vonatkozó szakirodalomban például Szvatkó Pált vagy Darvas Jánost (Darvas Iván apját) szokás idézni, akik szívesen ragadták meg az alkalmat, hogy kikeljenek a formálódó Horthy-rendszert maguk mögött hagyó, Prága szolgálatába szegődött magyar emigránsok ellen. „Közben az emigránsok belátták, hogy tisztára l’art pour ľart-os emigráns lapjaik konjunktúrás ideje elmúlt, s így szívesen vették a prágai kormány kezdeményezését, amely az emigránsok gyűlöletét a magyar kormány ellen ügyesen össze tudta egyeztetni a prágai érdekekkel, s megteremtette 1922-ben a »Reggelt«, az első nagyobb arányú csehszlovákiai magyar kormánylapot” – írta például a kor csehszlovákiai magyar sajtóját összegző tanulmányában 1938-ban Szvatkó.

A tényekhez közben az is hozzá tartozik, hogy a PMH is Magyarországról importált humán erőforrásokkal indult. A lap első főszerkesztőjéről, Béla Henrikről (1864–1939) például nagyjából ezt találjuk a Magyar életrajzi lexikonban: újságíró, 1884-től Rákosi Jenő soviniszta-nacionalista lapjának, a Budapesti Hírlapnak a munkatársa. 1908-ban alkotmánypárti, 1910-ben pártonkívüli programmal választották képviselővé. 1919-ben Prágába költözött, ott 1922–23-ban a magyar kormány által támogatott Prágai Magyar Hírlap főszerkesztője lett. Irredenta cikkei miatt a csehszlovák kormány 1924-ben kiutasította. Ezután Budapesten a miniszterelnökség sajtóosztályán dolgozott. A lap első felelős szerkesztője, a gölnicbányai születésű, szepesi szász gyökerű Flachbarth Ernő széles körben elismert jogászprofesszor volt, akinek a nemzetközi és a kisebbségi jog volt a szakterülete. A prágai kitérő, majd a második világháború után a Pécsi Egyetem Nemzetközi jogi tanszékét vezette.

A Prágai Magyar Hírlap első évfolyamait fellapozva tanúi lehetünk a viszonylag gyors minőségi változásnak: a kezdő hónapok alig moderált, szikár hírfolyama már Petrogalli idején elkezdett olvasmányosabb, átgondoltabb, napilaposabb formátumot ölteni. Petrogalli Oszkár 1925 februárjában bekövetkezett halála után, némi keresgélést követően aztán Dzurányi László lett a lap főszerkesztője.
Az ő hétéves regnálását szokás a PMH csúcspontjának tekinteni – minden igényt kielégítő, színes és egyre gazdagodó tartalmú lap került a tisztelt olvasók kezébe. (Az már csak színes adalék a korhoz, hogy Dzurányi 1932-ben „átállt”: a prágai kormány támogatását élvező Magyar Újság főszerkesztője lett. Hogy ebben mekkora szerepet játszhattak az anyagiak, és mekkorát a PMH környékén is változó politikai levegő, kérdés marad.)

Annyit még mindenképpen el kell mondanunk, hogy a Prágai Magyar Hírlap egy mai tapasztalataink alapján szinte felfoghatatlanul színes médiatérben létezett. A két világháború közötti időszakban Csehszlovákiában körülbelül 650 (Ruszinszkót is beleértve közel 700) egészben vagy részben magyar nyelvű lap jelent meg. Természetesen mindent beleértve – és természetesen nem egyszerre, mert való igaz, hogy többségük ideig-óráig maradt talpon. Abban, hogy a PMH 17 évig létezett, nyilván nagy szerepe volt a mögötte álló politikai akaratnak, nem mellesleg pedig a politikán keresztül mozgósított és becsatornázott forrásoknak.

Nem csak politikán él az olvasó
A forrásokat említettük, amelyek azonban nem voltak végtelenek. Ezzel kapcsolatban álljon itt két adalék.
A Prágai Magyar Hírlap számait olvasgatva rendszeresen találkozunk üres helyekkel, időnként üres dupla oldalakkal. Nos, ez a cenzúra nyoma. A PMH cikkei folyamatosan értekeztek arról, hogy az első Csehszlovák Köztársaság demokráciája valahogy másként működik a kisebbségek viszonylatában – erről ezek a fehér foltok is beszédesen regélnek. Számos, részben a Monarchia korából hatályban maradt törvény alapján lehetett cenzúrázni, elkobozni egy-egy lapszámot, ha a tartalom politikailag túl forrónak tűnt, és ez számtalan alkalommal megtörtént a Prágai Magyar Hírlappal. Az elkobzott szám helyett aztán új kiadást lehetett, illetve kellett megjelentetni, ami persze a nyomdaköltségek növekedésével járt. 1933-ban és 1934-ben három-három hónapra be is tiltották a lapot, nyilván ez is komoly érvágást jelentett. Az alábbi mozaikkocka ide kapcsolódik.

Utaltunk már rá, hogy a kor meghatározó hazai szerzői (Neubauer Pál, Győry Dezső, Darvas János, Szvatkó Pál, Egri Viktor, Darkó István és mások) mellett a legjelentősebb magyar(országi) írókkal is igyekezett kapcsolatot ápolni a lap. Hogy csak pár húzónevet említsünk, Márai Sándor, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond, Karinthy Frigyes írásai is rendszeresen gazdagították a PMH-t, illetve a napilap irodalmi, kulturális mellékleteit. A Központi Antikvárium archívumában bukkantunk arra a bő egy évtizede árverésre bocsátott gyűjteményre, amely a kiadó és Kosztolányi Dezső (majd Kosztolányi Dezsőné, utóbb pedig az általa megbízott ügyvéd) 1934-es levelezését tartalmazza. Ennek tárgya Kosztolányi elmaradt tiszteletdíjának a kifizetése. Kosztolányi sürgetné, a kiadó a második betiltás miatti anyagi nehézségekre való tekintettel megértést kér; Kosztolányi kikéri magának, Szvatkó és Darvas udvariasan tájékoztatja, hogy sajnos fel kell bontaniuk az állandó szerződéseket; Kosztolányiné az író súlyos betegségére hivatkozva követeli a tartozás rendezését… (Szomorúan tesszük hozzá: az ügy kimenetele ismeretlen.)

De nem kizárólag politikán, még csak nem is kizárólag kultúrán él az olvasó. Legalább röviden utaljunk arra, hogy ennél sokkal-sokkal többet találunk a PMH oldalain. Sporthíreket. Gazdasági híreket. Bűnügyi beszámolókat, nemzetközi botrányokat, kis színeseket, amelyeket olyan stílusban tálalt a lap, hogy arra ma is felkapjuk a fejünket. Emberhús a lakodalmas ebéden – A vérrel öntözött rebarbaraültetvény – Cipőzsinór emberhúsból – A Danke-eset új szenzációi. Ki az, akit ne érdekelne a porosz kannibál sorozatgyilkos, Karl Danke ügye még 100 év távlatából is ilyen hangzatos címek és leadek után? Ezt az 1924–25 fordulóján felbukkant históriát egyébként alig két évvel később erős hazai anyaggal tudta überelni a lap: 1927 januárjában kezdett kibomlani az a szövevényes, sok kérdést felvető történet, amely a rablógyilkosság áldozatává vált Rusznyák Péter szepsi kereskedő eseteként indult, majd bizarr fordulatokon keresztül az „emberevő szepesi cigányok” perévé vált.

Tegyük hozzá gyorsan, a kora­beli élet megannyi normális mozzanatát is megismerhetjük a lapnak köszönhetően. Mivel érvelt majd egy évszázaddal ezelőtt egy kókuszzsírreklám? Mire gondolhatott az a „középkorú, rendkívül józan keresztény úriember”, aki gyermektelen, özvegy független úrinő ismeretségét kereste – „kinek jómenetelű üzletéhez társul beléphetne”? Milyen tanácsokat közölt a lap az aggódó szülőkre fókuszálva: Hogyan és mikor javítható a gyermek testi és szellemi elmaradottsága? Miként tálalták az első „miniszterviselt asszonypolitikus”, a dán Nina Bang történetét (pontosabban bukását)? És persze álljon itt az alapvető kérdés, amely 1927. január 19-én éppúgy foglalkoztatta a szlovenszkói magyar olvasót, mint ma: Van-e élet a Marson?

Magyarok! A Prágai Magyar Hírlapot olvasni, előfizetni és terjeszteni kötelesség! – hirdette (önmagát) a PMH. Mit is tehetnénk hozzá? Ha nem is kötelesség, de olvasni érdemes. Arról nem is beszélve, hogy ingyen van.

 

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
gáz

Sulík gázárcsökkentése veszélybe sodorhatja az energiabiztonságunkat

machajka

Machaj vagy Rezník lesz az RTVS igazgatója

Gúta

Nem öntöttek ki a folyók, nincs gond a szúnyoghelyzettel Gútán

kolera

Beütött a kolerajárvány, egyre több fertőzöttet azonosítanak

putyin k

A britek rájöttek, milyen szindrómában szenved Putyin

új szó

Miről ír a csütörtöki Új Szó?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.