Gyurász Marianna: Itt tedd fel a kérdéseidet

Isten a Quorán él, és eseménytelenebb napjain a részegen feltett kérdéseinket válaszolja meg. Miért tart tovább a repülőút Isztambulból egy obskúrus kelet-európai országba, mint vissza? Miféle, alaposan átgondolt emberi törvény tette meg a paradicsomot, mindenféle botanikai érvelést félresöpörve, zöldségnek? Ha minden az elménk konstrukciója, akkor miből épül fel az elme, és miért gondolta Avicenna, hogy a semmiben lebegő ember vélt öntudata bizonyítékként szolgálhat a lélek létezésére? Isten valószínűleg nagyon élvezi, hogy a kérdéseinkre lírai, súlyosságukban is tollpárnavár-könnyedséggel felépített válaszokat adhat.

Szóval, vegyük sorra a fent felvetett kérdéseket. A hosszabb repülési időt keleti irányból nyugati irányba a Föld forgása okozza, ám ez nem amiatt van, mert a Föld a repülőgéppel ellentétes irányba forog, nem. A futóáramlat tehet mindenről. Ebben a keskeny sávban, a tropopauza közelében (a bolygó felső troposzférája és alsó sztratoszférája között) hatalmas sebességgel áramlik a légkör. Nyugatról keletre – bár néha kettéválik, dacosan megtorpan, vagy épp az áramlat többi részével ellentétes irányba kezd mozogni. Kínosan lassan telő, Isztambulból nyugati irányba tartó repülőútjainkon ezt a rakoncátlan légelementált tudjuk okolni.

A paradicsom kérdése még trükkösebb, és kissé közelebb repít minket azokhoz a szellemi magasságokhoz, ahol a szabad akarat meglétét, elménk mindenkori konstrukcióit vagy a valóság damasztszövetét szokás boncolgatni. Bár a paradicsom tudományos szempontból gyümölcs, jogilag zöldségnek minősül. Az egész az 1893-as Nix versus Hedden perig vezethető vissza. Ugyanis, még 1886-ban, New York kikötőjében a partra vonszoltak egy rakomány nyugat-indiai paradicsomot. Hedden, a jóllakott vámtiszt az importőr céget a tízszázalékos zöldségvám megfizetésére kötelezte, ám a cég tulajdonosa arra hivatkozott, hogy a paradicsom gyümölcs, tehát vámmentességet élvez. Az ügy egészen a legfelsőbb bíróságig jutott, ahol végül kimondták: a paradicsom kereskedelmi szempontból zöldségként értelmezendő. Azzal érveltek, hogy senki nem fogyasztja a paradicsomot magában, két pofára, mint például a barackot vagy a szőlőt, ellenben szívesen darabolják bele úgy mellékesen ebôdhez fogyasztott salátákba. Ezzel a példátlanul zseniális gondolatmenettel nem is szállt vitába senki. A paradicsom zöldség-léte teljes egészében szellemi konstrukció.

A harmadik kérdés, úgymond, megválaszolásához még magasabbra kell caplatnunk a szellem hegyvidékén. Errefelé a megismerhetőség és megérthetőség levegője már rendkívül ritkás. Az edzett elméleti fizikus éppúgy kapkodja a levegőt, mint egy péntek esti hobbifilozófus, vagy egy közepes teljesítményt nyújtó, kényelmes tempóban dolgozó idegtudós. De Isten, aki a Quorán él, és vasárnap teaidőben mindig elérzékenyül kicsit, mikor az egymásnak könyörtelenül kemény kérdéseket feltevő, körmöt rágva választ váró stréberekre gondol, végül a billentyűzetre tenyerel, és leírja, ő hogyan is képzelné el ezt a valóság-dolgot. Már ha kénytelen volna ilyet tenni.

A válasz persze rendkívül hosszú, és nem célunk teljességében megismételni. Először is, röviden leírja Avicenna gondolatkísérletét a lebegő vagy inkább zuhanó emberről, amellyel a filozófus az emberi öntudatot, valamint a lélek immateriális voltát akarta demonstrálni. A kísérlet során elképzeljük, hogy teremtésünk pillanatában a levegőben lebegünk, elszigetelve mindentől. Avicenna úgy gondolta, még ebben a valószerűtlen világban is rendelkeznénk öntudattal, tudatában volnánk létezésünknek, ami arra utal, hogy az élő emberi értelem, a lélek a testünktől független.
Erről az aktív értelemről úgy vélte, hogy hiposztázis, amely által Isten kommunikál velünk, rendet és értelmet kölcsönöz a természetnek. Isten szubsztanciája, mármint Avicenna értelmezése szerint, azonos a miénkkel.

Isten, mármint a Quorán, a válaszában, úgy érvel, Avicenna hajlamos túlságosan is cserépedényekként, esőgyűjtő bádogpoharakként gondolni ránk, amikbe szétszivárog valamiféle felsőbb tudat, de amelyek végül mégiscsak egyek a nagy egésszel. Hologramként viselkednek, minden pontjukban ott az univerzum, úgymond, teljes képe. Isten ezzel nem ért egyet. Isten jobban kedveli a kvantummechanikát. Arról mesél, képzeljük el az agyunkat inkább komputerként, amely valamiféle magasabb dimenzióból szerzett információt igyekszik modellezni, folyamatosan, azon interakciók alapján, amelyekbe folyamatosan belelép. Azt mondja, gondoljunk az univerzumra úgy, mint egy nálunk nagyobb számítógépre. Kvantumszámítógépre. Ez a számítógép kizárólag akkor generál valóságot, amikor megfigyeljük. Ahogy magunk is létrehoztunk hasonló rendszereket, úgy hozott létre minket. És ahogy ő, mi sem vagyunk méltók a mindentudásra. Ám tapogatózunk: energia útján összekapcsolódunk kíváncsiságunk tárgyával, majd arra kényszerítjük, hogy vesse le hullámformáját, amely szuperpozíciójában a létezése minden lehetséges formáját tartalmazza. Mikor a hullámforma összeomlik, részecskeformát ölt, és egy kicsit jobban megismerkedünk. Minél kíváncsibbak vagyunk, minél többet tanulunk, annál több a kapcsolódásunk, annál több energiát és információt cserélünk, annál koherensebb a valóságképünk.
Az idegsejtjeink a külvilággal való összefonódásokat emlékezetként tartják meg, ide-oda labdázva az energiával, és az eredeti összefonódást erősítve vagy torzítva. Apró energiacsapdák vagyunk ezen az energiától nyüzsgő bolygón, így a valóság itt egészen megérinthetőnek tűnik. Amikor felé fordulunk, felénk fordítja az arcát. Isten szerint inkább csapdák vagyunk, mint vízgyűjtő edények. Egyszerre csapdák és a mindenséget letapogató csápok. Csápdák. Talán azt mondja ezzel, Avicenna tévedett, mégis örömmel bocsátkozik vitába bárkivel, akinek erről más a véleménye.

Azután Isten néha maga is feltesz kérdéseket a nagyérdeműnek. Legutóbb például afelől érdeklődött, hogyan tudna úgy telelni Montanában, hogy ne fagyjon le a segge. A másik két kérdés rendkívül nehezen értelmezhető, rengeteg aeronautikai háttértudás szükségeltetik még a megértésükhöz is. Összesen három bejegyzést tett közzé az évek során, és több ezerre válaszolt. Így remélhetjük, hogy Isten, rendkívül lassan bár, de megválaszol minden kérdést a Földön. Amint eljut odáig. Addig is talán lesz, aki megválaszolja az általa felvetett, fogós problémákat. Ki tudja, miféle új szárnyakkal szeretné ellátni Avicenna repülő emberét.