Digitális emlékezet – Ballagási ünnepség Nagyölveden

Ballagási ünnepség Nagyölveden

Ha ezt a képet a mostani modern időkben fotózná valaki, természetesen mi mással, mint okostelefonnal, és lenne kompozícióérzéke, akkor valószínűleg levágná a tetejéről a Mengyelejev-táblázatot és Gustáv Husák belógó portréját. Márpedig ezek fontos részletek, hiszen elárulják, hogy az ünnepség valószínűleg a kémiateremben zajlott. Erről tanúskodnak a masszív padok (a mi kémiatermünkben is ilyenek voltak), továbbá a feldíszített tábla látványát rontó csaptelep, amit a mostani fotós bizonyára gondosan kiretusálna. Husák fél fejének kétharmada pedig arról árulkodik,  hogy az 1975 utáni időszakban járunk, mert ő ekkortól volt köztársasági elnök egészen 1989-ig. Viszont a bal oldali fiú frizurája, a tanárnő ruhájának mintája, szabása és főleg a gallérja, valamint a lányok hátán feszülő ruhák szűk karkivágása és maga a ruhafeszülés a hetvenes évek második felének divatját idézik. S valóban. Ez a kép 1978-ban készült. Rémlik, hogy én is akkor érettségiztem.

Ünnepélyes pillanatok tanúi vagyunk. Fák, virágok, fény, dalolja Zalatnay Sarolta, kicsit korábbi, 1971-es slágerében, de akkoriban lassabban telt az idő, a slágerek is tovább éltek, mint most. A képen virágok és fény, a fák kinn rekedtek, de nem sokáig, mert az ünnepi beszéd után a diákok – szép szokásként – bizonyára kiballagtak az udvarra, ahol büszke és meghatott embersereg várta őket. Pontosabban szép magyar szokásként, mert a szlovák iskolákban a búcsúzásnak ezt a méltóságteljes és elegáns módját nem ismerték, s nem ismerik most sem. Mindig nagy feltűnést keltett, amikor a Duna utcai magyar ballagók énekszóval végigvonultak Pozsony belvárosán, hogy a Mihály kapu alatti egykori Magyar Könyvesbolt kirakatában kiállított tablójukat szemügyre vegyék. A bámészkodók nemegyszer meg is tapsolták őket.

Van a képnek egy érdekes geometriája. A sok szögletes formát – tábla, ajtó, nagy sötét kaszni a bal oldalon, két kis sötét folt az ajtó felőli falon – megbontják a kerek fiatal fejek. Beleértve a tanárnőét, aki maga is biztosan fiatal, csak a hajviselete olyan öreges, de akkor menő volt ez a bukósisak fazon. A diákfejek mintha egy kotta hangjegyei lennének a bal alsó sarok felől kifeszített szalagokon. Mintha vándormadarak ülnének a villanypózna drótjain. Azok ők, fészküket elhagyó fiókák. Elmennek, elmennek, vándorútra mennek, de hogy ez mit jelent, majd csak út közben fogják igazából megtudni. Az iskola búcsúzik tőlük. A tábla felirata mintha Bralenből készült volna. Ez is a kor egyik jellegzetessége. Apró, színes műanyag gömböcskék, a Slovnaft vegyi üzem melléktermékei, amikből a tepsiben mozaikszerűen képeket volt szokás kirakni, aztán a forró sütőben a gömböcskék egymásba olvadtak, és összeállt a csendélet.

Minden retró. Szívmelengetően és biztatóan, hiszen ez az ifjúság kora. „Gyönyörű, ha az ember célba lát, s el is éri azt tűzön-vízen át!” Vajon hánynak sikerült ez közülü(n)k?