Centenáriumi bulvár: Két menyasszony 1923-ból

Az új év első napjaiban a Daily News rukkolt elő a hírrel, hogy napokon belül esedékes a nagy bejelentés: Edward walesi herceg eljegyzése Savoyai Iolandával, III. Viktor Emánuel olasz király legidősebb lányával. Kettőjük románcának látomása nem először bukkant fel az angol sajtóban. 1918-ban, az első világháború végén Edward Olaszországban teljesített szolgálatot, a lapok már ekkor számításba vették a frigy esélyeit, később pedig a trónörökös és a principessa is hosszabban Párizsban tartózkodott, ami szintén okot adott a találgatásra.

V. György király ugyan magántitkára útján azonnal cáfolta a hírt, a Daily News azonban gyorsan egy másik változattal rukkolt elő: e szerint a formális bejelentés két-három hónapon belül esedékes, a menyasszony pedig nem valamelyik európai dinasztia sarja, hanem egy előkelő születésű skót hölgy. Erre pedig mindenki felkapta a fejét. Noha név nem említtetett, a paraméterek alapján mindenki tudni vélte, hogy a szerencsés választott nem más, mint Elizabeth Bowes-Lyon. A körvonalazódó dráma pedig különleges izgalmakat ígért, hiszen köztudomású volt, hogy a hölgy korábban kétszer is udvariasan elhárította Albert yorki herceg (vagyis Edward öccse) leánykérését, mivel nem érezte magát késznek arra, hogy az életét a királyi család merev keretei között élje le.
A történet néhány napon belül ismét váratlan fordulatot vett. Lady Bowes-Lyon január 13-án elfogadta a kitartó Albert harmadik házassági ajánlatát, és hivatalosan is bejelentették az esküvő dátumát: április 26-át.

Aki figyelmesen nézte A korona című sorozat bevezető évadát a Netflixen, gond nélkül azonosíthatja a száz évvel ezelőtti történet szereplőit. V. György 1936 januárjában bekövetkezett halálával Edwardra szállt a trón, aki még az év decemberében le is mondott róla, hogy – sokéves, tapasztalatokban bővelkedő legényélet után – feleségül vehesse a kétszeresen elvált, amerikai Wallis Simpsont. Edward utódja az öccse, Albert lett, aki VI. György néven lépett trónra. Elizabeth Bowes-Lyonból tehát mégis királyné lett, majd – férje halála és idősebbik lánya, II. Erzsébet megkoronázása után – anyakirályné, aki élete közel 102 éve alatt bőségesen megtapasztalhatta a királyi család merev szabályait, bármennyire igyekezett is lazítani azokat.

De mi történt a kiinduló történet másik ágán – a másik hírbe hozott menyasszonnyal?
A hagyományosan agresszív és proaktív brit bulvársajtóhoz képest a Savoyai-ház történéseit jóval udvariasabb távolságból közvetítették a korabeli olasz és külföldi lapok. Hogy Iolanda hercegnő komolyan számolt-e egy dinasztikus házasság lehetőségével, nem tudhatjuk, a sorok között inkább az olvasható ki, hogy nagyanyja, Savoyai Margit ambicionálta volna a frigyet. A tények viszont tények. III. Viktor Emánuel lányának esküvője megelőzte a londoni royal weddinget: a hercegnő már 1923. április 9-én kimondta a (minden jel szerint) boldogító igent. A vőlegény Giorgio Carlo Calvi, Bergolo grófja volt, piemonti nemesember, az első világháború hőse – aki leszerelése után a Királyi Lovassági Akadémia oktatója volt. Iolandát egyébként kiváló úszóként és lovasként emlegették a lapok, talán itt gyökerezett a kapcsolat, amely ha nem számított is megdöbbentően egyenlőtlennek, de igazán kívánatosnak sem volt nevezhető. A házasságkötést nem is övezte királyi pompa és országra szóló ünneplés, bár minden viszonylagos: a magánszertartás arra azért érdemes volt, hogy a menyasszony ruhájáról még Amerikában is beszámoljanak a társasági rovatok.
Bergolo grófja és grófnéja a Torinóhoz közeli családi birtokon rendezkedett be, a következő 10 évben 5 gyermekük született. Mussolini birodalomépítő ambíciói aztán a királyi vőt is visszahúzták a hadsereg kötelékébe: Calvi egyebek mellett Líbiában és Tunéziában szolgált, dandártábornoki rangra emelkedett. 1943-ban azok közé az olasz parancsnokok közé tartozott, akik különbséget tettek a szuverén olasz állam szolgálata és az egyre inkább megszállóként viselkedő német erők kiszolgálása között, a Salói Köztársaságra már nem esküdött fel. Őrizetbe vették, internálták, de sikerült átjutnia Svájcba – a család akkor már hónapok óta ott tartózkodott. 1946-ban, az olasz monarchia formális megszűnése után III. Viktor Emánuelt követve Calviék is önkéntes száműzetésbe vonultak Egyiptomba, ahonnan csak 1955-ben tértek haza. Még megadatott nekik két-három évtizednyi piemonti vidéki nyugalom.

Almási Sára