A német Zöldek színeváltozása

Németország éppen kifelé tart Álomországból, és ezen az úton a realizmus egészen valószínűtlen avatarja, a Zöldek járnak az élen. Negyven évvel ezelőtt a Zöld Párt a semmiből jött létre, keményvonalas ideológiával: semmi amerikai atomfegyver, semmi atomenergia, semmi erőszak. Programjukat nevezhetjük ökopacifizmusnak, vagy fogalmazhatunk úgy is: „béke über alles”.

Anno, az 1980-as években milliókat mozgósítottak az Egyesült Államok közepes hatótávolságú rakétáinak telepítése ellen, és akadályozták a polgári célú nukleáris létesítményeket. Persze, ki-ki álláspontja nagyban függ attól, milyen széket foglal el. Ma a Zöldek a né­met hárompárti koalíciós kormány pillérei. A párt két társelnöke, Annalena Baerbock és Robert Habeck a szövetségi kormány külügyminisztere és gazdasági minisztere.

Mintha csak az Alice Csodaor­szágban alternatív valóságában él­tek volna, a Zöldek is sok lehetetlen dolgot elhittek, volt úgy, hogy már reggeli előtt. De ez volt a helyzet a németek többségével is. Az ország bármennyi olcsó gázt kaphat Oroszországtól; 2022 végére biztonságosan lekapcsolható lesz az utolsó három atomerőmű is; az olajat, a szenet a nap- és a szélenergia válthatja fel.
Németország azt is nyugodtan hagyhatja, hogy a hadserege amortizálódjon, az állomány 500 ezerről 180 ezerre fogyjon. Az egykori Reich a (katonai) önmegtagadás kultúrájának köszönhetően a „béke hatalmaként” működhet. A kereskedelem és a befektetés megszelídíti Oroszországot és a többi agresszort. A Made in Germany értéke győzedelmeskedni fog.

Aztán Vlagyimir Putyin orosz elnök elképesztő brutalitással csapott le Ukrajnára. A hagyományos kormánypártokat – a szociáldemokratákat és a kereszténydemokratákat – a történések felkészületlenül érték. Tankokat és nagy hatótávolságú tüzérséget küldeni? Nem szabad felbosszantani az orosz medvét, hiszen az akkoriban a német gázfogyasztás 55%-át adta – ez a legmagasabb arány az Európai Unióban. Visszavonni az Energiewendét, a zöld energiára való átállást, amit Németország négy cikluson át kitartó kancellárja, Angela Merkel diktált? Nem, semmiképpen.

Ám a Zöldek vezetősége elképesztő fordulatot vett, szédítő sebességgel váltott pacifizmusból harciasságba, Amerika-ellenességből Putyin-ellenességbe. Habeck gyorsan megadta az új hangot: „Az ideológia nem állhat az atomerőművek élettartama meghosszabbításának az útjába.” Miután meglátogatta az ukrajnai hadszínteret, Baerbock úgy fogalmazott: „Mi is lehetnénk ezek az áldozatok.”
Annalena Baerbock már 2015-ben figyelmeztetett, hogy Putyin fegyverként használhatja a gázt. „Más világban ébredtünk – mondta a külügyminiszter az invázió után. – Nem dughatjuk a homokba a fejünket, felelősséget kell vállalnunk.”
Robin Wagener, a Bundestag egyik fiatal, zöld képviselője az ukrajnai háborús zónából hazatérve modern nehézfegyverek, légvédelmi ütegek, páncélozott járművek és hírszerzési technológia szállítását szorgalmazta. Még egy olyan öreg motoros, mint Daniel Cohn-Bendit (77) is „megbékélt” a háborúval: „A valóság fáj, nem pedig az, hogy szembe kell néznem vele.” A hozzá hasonló zöldek pedig szembenéztek a valósággal, aminek köszönhetően jelenleg ők „a legracionálisabb párt Németországban”.

Mivel magyarázható a párt színeváltozása, ha olyan régóta és gyakorlatilag világi hittételként ragaszkodik az ökopacifizmushoz? Miért vádolja Baerbock Putyint azzal, hogy „megszegte az összes megállapodást, amelyet Európa a békéért kötött”? Miért fordulnak Oroszország ellen a Zöldek, akik oly sokáig áldoztak a pacifizmus oltárán?

Az egyik ok az, amit a németek „a tények normativitásának” neveznek. Vagy ahogy John Maynard Keynes fogalmazott: „Amikor megváltoznak a tények, megváltoztatom a következtetéseimet.”
A tények pedig elkeserítők. Putyin megpróbálja helyreállítani az egykori szovjet birodalmat, miközben Európa példátlan, 77 éves békéjét fenyegeti. Ukrajna után mi következik? Moldova és a Baltikum? A történelem során rendszeresen Oroszország prédájává vált lengyeleknek minden okuk és joguk megvan rá, hogy tartsanak Putyin haderejétől a keleti határaik mentén, a helyzet pedig Lengyelország nyugati szomszédjára, Németországra nézve sem kecsegtet sok jóval. Tehát a stratégiai logika újrafegyverkezést és elrettentést diktál, nem mellesleg pedig azt mondatja, hogy Ukrajna nehézfegyvereket kapjon.

A realitások ellenére a baloldal régi gárdája továbbra is ragaszkodik a német Ostpolitik szent és sérthetetlen igazságához. Együttműködés kell, nem konfrontáció. A béke jobb, mint az erő. Hagyjunk visszavonuló útvonalat Putyinnak, hadd tartsa meg a szerzeményeit, nehogy elveszítse az arcát, és tovább eszkalálja a konfliktust. Az Ukrajnának szánt fegyverek csak meghosszabbítják a mészárlást… (mintha Ukrajna orosz civileket, iskolákat és kórházakat bombázna). Ezzel éles ellentétben Baerbock az hirdeti: „Ha nincs benned félelem (a háborús agresszió miatt), akkor nem mondasz igazat vagy nem vagy eszednél.”

A másik magyarázat generációs. A mai zöld vezetők egy olyan világban váltak nagykorúvá, amelyben ma már zsörtölődő vagy eltávozott apáiké volt a politikai és a kulturális hatalom. Ez a korábbi nemzedék, a háború utáni korosztály az emberiség elleni legnagyobb bűnök által megmérgezett országot örökölt, és kétségbeesetten igyekezett visszaállítani a Haza erkölcsi értékét. Ami azt jelentette, hogy élesen szembefordult mindazzal, amit a Führer jelképezett. Béke, nem páncélosok; közösség, nem hódítás; jóság, nem kapzsiság. Németország az erkölcsi nagyhatalom pozíciójába helyezte magát, aminek gyakorlati haszna is volt. Amikor az Egyesült Államok elvárta, hogy euroatlanti partnerei csapatokat küldjenek különböző hadszínterekre, a német vezetők országuk kimondhatatlan múltjára hivatkoztak: Mi nem! Legfeljebb szimbolikus kontingensekkel vettek részt a katonai műveletekben, miközben az USA és az Egyesült Királyság viselte a legnagyobb terheket.

A Zöldek új generációja és fiatal szavazóik azonban már nem rogyadoznak elődeik erkölcsi terhei alatt. Nem kell a múltat mentségként használniuk, a pacifizmusról prédikálniuk, hogy bizonyítsák Németország megváltását. Mire felnőttek, az ország már rég visszanyerte erkölcsi értékét. Németország a maga szilárd liberális demokratikus berendezkedésével biztonságosan beágyazódott a NATO-ba és az EU-ba, már nem kellett megreformált bűnözőként viselnie magát.

Természetesen Putyin is segített. Anton Hofreiter, a Zöldek korábbi elnöke például úgy fogalmazott, hogy Putyin „birodalmi, gyarmati agressziós háborút vív”. Hofreiter 52 éves. Egy generációval ezelőtt a Zöldek és általában a baloldal a nácizmus bűnei mögé rejtőztek, nem győzve hangsúlyozni: Megtanultuk a leckét! Ma már csak a szélsőjobb és a szélsőbal ragaszkodik Putyinhoz. Együtt 17%-ot értek el a legutóbbi közvélemény-kutatásban; a Zöldek masszív 22%-os támogatottságot tudnak maguk mögött.

Ez persze nem írható csak Putyin imperializmusának a számlájára. Az új Zöldeknek nem kell kényelmes moralitásról prédikálniuk, mint elődeiknek; ők az előző két generáció által megszerzett megváltás kedvezményezettjei. Ahogy ez a csoport megszilárdítja a hatalmát, az egész ország nagykorúvá válhat. Ma a németek mintegy 70%-a még az atomerőműveket is üzemben akarja tartani.

Josef Joffe
A szerző a Die Zeit szerkesztő-bizottságának a tagja, a Johns Hopkins University School of Advanced International Studies oktatója, szakterülete a politikai gondolkodás és a nemzetközi kapcsolatok

©Project Syndicate