A Ludovika története

Közel kétéves előkészület után, 2022. május végén nyílt meg „A hazáért mindhalálig” – A Ludovika Akadémia története 1808–1945 című kiállítás a Ludovika (a mai Nemzeti Közszolgálati Egyetem) épületszárnyában. Az egyszerre kronologikusan és tematikusan felépített modern, világos, digitális látványelemekkel is megspékelt kétszintes kiállítóteremben a látogatók az önálló magyar tisztképzés mintegy másfél évszázados történetébe nyerhetnek betekintést – zömmel a Ludovika 1808. évi VII. törvénycikkbe foglalt megalapításától a Németországba települt intézmény 1945. április 25-iki megszűnéséig.

Ízléses, korszerűen berendezett, világos és már első látásra is tetszetős kiállítás fogadja az érdeklődőt, aki a nyári meleg ellenére a magyar honvédtisztképzés legfontosabb intézményének történetét megörökítő kiállítást kívánja megtekinteni. A gondolat, hogy magyar nyelven is képezzenek tiszteket – olvashatjuk mindjárt az első tablón – az abszolutista „kalapos király”, II. József német-római császár és magyar király (1740–1780) halálát követően merült fel. A 19. század végéig a Magyar Királyságnak még nem volt önálló hadserege, az összbirodalmi haderőnek ugyanakkor voltak magyarországi legénységgel feltöltött ezredei, őket vagy az adott ezrednél, vagy a központi (bécsújhelyi és bécsi) akadémiákon képezték, a tanítás nyelve ugyanakkor értelemszerűen a német volt. A kiszolgáltatottság ebből fakadó érzületéből és a nemzeti öntudat szárba szökkenéséből fakadt, hogy a hosszas, negyed évszázados szünet után összehívott 1790/91. évi – előbb Budán, majd Pozsonyban ülésező – országgyűlésen (döntően a dunai kerületek kezdeményezésére) már határozatot hoztak a „nemzeti hadiiskola” létesítésének szükségességéről. A tervek szerint az intézményt „a katonai nevelés előmozdítására” állítanák fel „a nemes ifjúság részére”, ahol a katonai pályára vállalkozó fiatal férfiak „elméleti és gyakorlati képzést nyerhet[nek]”. Az elképzelés szerint a létesítményt majd – fogalmaztak – „Budán állítják fel” a megyék pedig „az alapítványhoz való járulásuk arányában ajánlhatnak oda nemes ifjakat”. Az uralkodó ugyan a tervet nem utasította el, nem sokkal később bekövetkező halála, majd utóda, a magyar nemzeti törekvésekkel szemben „jóval konzervatívabb álláspontot képviselő” I. Ferenc időszaka alatt ugyanakkor a kérdés jó időre lekerült a napirendről. A magyar tisztképzés ügye csak 1802-ben merült fel ismét, amikor a franciákkal szemben vereséggel végződő háború teremtette kényszerű helyzetben a bécsi udvar részéről újra nyitottság mutatkozott a magyar rendek jóindulatának megnyerésére, így a magyar tisztképzés ügyének megvitatására is. A grandiózus tervek megvalósulásáig azonban még ezután is éveket kellett várni.

A császárságot alaposan megterhelték a franciákkal szembeni háború tetemes anyagi kiadásai, ráadásul 1805. november 12-én Napóleon hadserege még a császárvárosba is bevonult. Az intézmény létrejöttéhez vezető úton újabb „fordulópont” 1808-ban következett be, amikor az uralkodó, I. Ferenc császár szentesítette a „katonai Ludovika Akadémiáról” szóló VII. törvénycikket (a törvényt november 5-én hirdették ki), ezzel pedig megalakult a magyar honvédtisztképzés „fellegvára”. A törvényszöveg világossá tette az intézet többes célját, a katonai (ki)képzés mellett a kadétok hadtudományokban való magas színvonalú elmélyülésének óhaját is.

„Neveztessék hát Ludovika Akadémiának”

Az eredeti elképzelés szerint az intézményt a váci Theresianum fogadta volna be, de az eredetileg nem katonai képzéshez készült épületet (amely körül hiányzott a szükséges gyakorlótér is) át kellett volna alakítani, a Magyar Királyságot is elért napóleoni háborúk miatt az átépítés csúszott. A kiállításon erről az időszakról is jól összeválogatott illusztrációk tájékoztatnak: láthatjuk a váci épület homlokzati átépítésének tervrajzát és az első magyar katonai-akadémista egyenruha-tervezetét is. Az új intézmény névadója Mária Ludovika királyné, I. Ferenc harmadik felesége volt, akit a magyar országgyűlés 1808. szeptember 9-én magyar királynévá is koronázott. A királyné az országgyűlés 500 ezer aranykoronás koronázási ajándékából végül 50 ezer koronát október 3-án az új katonai akadémia létesítésére adományozott. A Ludovika helyszíne ugyanakkor mégsem Vác lett, hanem a pesti polgárság kedvelt kirándulóhelye, a báró Orczy László által a nagyközönség számára is megnyitott pesti angolkertje, a különleges fáiról, taváról és vendéglőjéről is méltán híressé vált Orczy-kert. Az Orczy család lemondott a kertre vonatkozó minden előjogáról, a Ludovika-alap pedig 60 ezer forintért 1829-ben megvásárolhatta az új katonai tanintézet létesítésére szolgáló birtokot. Utóbbit részben újabb, Pest városától kapott telekadományokkal, részben a Festetics Antal egyik közeli birtoka egy részének megszerzésével tovább bővítették, alapterülete elérte a 23 hektárt. A Ludovika-alapot neves notabilitások és kevésbé ismert tehetős polgárok támogatták. A katonai akadémia finanszírozására létrehozott alap legnagyobb magánadományozóit a kiállításon külön tablón ismerhetjük meg. Mária Ludovika mellett a mecénások közt a korszak ismert arisztokratáival találkozhatunk: Illésházy István, Zichy Ferenc és Festetich György grófokkal, Grassalkovich Antal és Koháry Ferenc hercegekkel, báró Fischer István egri érsekkel vagy báró Alvinczy József altábornaggyal, de a tárlat készítőinek jóvoltából találkozhatunk kevéssé ismert személy felajánlásáról kiállított nyugtával is.

Az intézmény viszont továbbra is csak papíron létezett: a nagyvonalú felajánlások ellenére az Akadémia nem működött, amiben döntő szerepet játszott a magyar nyelven folyó tisztképzés miatti uralkodói húzódzkodás is. Ráadásul a háborút követően a hosszú ideig tartó infláció és a megcsappant alapítványi vagyon is rendezést követelt, ezt követően nyílott csak lehetőség az akadémia konkrét épületterveinekó a kidolgozására. Az uralkodó öccse, Magyarország reformkori fejlesztése iránti elkötelezettsége miatt egyenesen a „legmagyarabb Habsburgnak” nevezett József nádor megbízásából a tervek elkészítésére a már komoly nevet szerzett tekintélyes építészt, Pollack Mihályt kérte fel, akit az építkezés irányításával is megbízott. A grandiózus klasszicista stílusú épület számos viszontagság után 1836-ra készült el. Pollack monumentális munkája, a Ludoviceum minősége iránti általános elégedettséget jól mutatja, hogy ezután új feladatot kapott: készítse el ő a Nemzeti Múzeum terveit is. Az intézet ugyanakkor 1848-ig nem nyitott meg, az ez év tavaszán kitört forradalom és szabadságharc miatt pedig nem volt lehetőség az oktatási központ helyett korábban kényszerűen hadikórházként működő intézmény eredeti célú működtetésére. Mészáros Lázár hadügyminiszter kezdeményezésére létrejött ugyan a Magyar Hadi Főtanoda és rendelkeztek a hallgatók ellátásáról, rögzítették a tanmenetet és a növendékek napirendjét (ezekből olvashatunk is példákat a kiállításon), az osztrák csapatok által birtokba vett fővárosban ugyanakkor a megszálló katonai hatóságok betiltották az alig pár napig létező intézmény működését, eszközeit és felszerelését lefoglalták és ismét katonai kórházzá alakították.

Tárgyak, lapok, dokumentumok és térképek

A korszak ismert és kevésbé ismert szereplői (például a Ludovika előtti magyar tisztképzés jeles alakjai) mellett a kiállítás megálmodói számos korabeli tárgyat összegyűjtöttek és közszemlére tettek, köztük olyanokat, amelyek ténylegesen kötődnek az intézethez és a hazai katonai oktatáshoz. A tárlaton szemügyre vehetünk korabeli tiszti szablyát és kardbojtokat, különböző felszereléseket és használati eszközöket, katonai szabályzatokat, lovassági pisztolyokat, zubbonyokat és térképeket. Külön érdekes megszemlélni a Magyar Korona területének honvédségi felosztását (1871-ből) az egyes honvédkerületekkel és ezek központjával, a Osztrák–Magyar Monarchia tisztképzési katonai oktatási rendszerében a Ludovika helyéről tájékoztató „kézi abroszt” (térképet a Birodalom „közös” – k.u.k.=császári és királyi – és magyar katonai akadémiáiról, fő- és alreáliskoláiról, valamint hadapródiskoláiról), vagy elolvasni az 1869-ben József Károly főherceg honvédfőparancsnok által jóváhagyott „hon­védeskümintát”.

A Ludovika a kiegyezés után

Az 1867-es kiegyezéssel létrejött az Osztrák–Magyar Monarchia. A megváltozott európai nagyhatalmi politikai-gazdasági keretben (az 1859-es itáliai, majd 1866-os porosz háborúkban elszenvedett vereségeket követően) birodalmi érdek volt egy korszerű hadsereg létrehozása, az ehhez szükséges törvényi szabályozás megalkotása, valamint a katonai oktatás korszerűsítése. A Monarchia magyar felében a hatályba lépett 1868. évi véderőtörvény és az ehhez kapcsolódó törvények értelmében létrejött a Magyar Királyi Honvédség, ahová két fegyvernem, a lovasság és a gyalogság tartozott. A tiszti utánpótlást – olvashatjuk a vonatkozó történelmi tájékoztatóban – „mindenekelőtt az 1872. évi XVI. törvénycikk szerint, a működését megkezdő Ludovika Akadémiának kellett biztosítania”. Mindez azt jelentette, hogy végre valahára elindulhatott a magyar nyelvű katonai tisztképzés – az eredeti törvény megalkotását követően majdnem hat és fél évtizeddel!

A honvédséghez került épületet felújították, abban az intézet vezetősége lakást kapott, a tanárok azonban továbbra is a városban laktak. A századkörletekre osztott tisztképző tanfolyam hallgatóit is az épületben szállásolták el, a földszinten társalgó, irodák és étkező (valamint intézeti kantin) voltak, az első emeleten helyezkedtek el tantermek, a szertárak, valamint a díszterem, a szuterén szobáiban a legénységet helyezték el, és néhány műhelyt alakítottak ki. Az intézethez lovarda is tartozott, ennek állandó teendőit ellátó személyzetet vagy az istállók mellett, vagy a „fedett lovarda alatti” szobákban szállásolták el. Mivel a katonatiszti pálya a korszak fiatalja számára egyre kevésbé tűnt vonzónak, egyre sürgetőbb volt az egyre nagyobb méreteket öltő tiszthiány csökkentése – az idő előrehaladtával ugyanakkor nőttek a követelmények. Minden évfolyamban külön indítottak egy horvát nyelvű osztályt, 1877-ben pedig csendőrosztályt is. A tanári kar rendkívül impozáns: az akadémia első parancsnoka Móricz Sándor volt (aki Bem hadtestében is harcolt, és akit a szabadságharc leverése után 8 év várfogságra ítéltek, de 1852-ben uralkodói kegyelemmel szabadult), a hadászat tanára (és az intézet aligazgatója) Forinyák Gyula, a harcászat oktatója Kápolnai Pauer István, a fegyvertané Csezsnák Benő, a lovaglásé báró Splényi Ödön volt. Az akadémia 1883-tól teljes mértékben betagozódott a Monarchia katonai oktatási rendszerébe, a zömmel középosztályi hátterű 14–16 éves diákjai négy évig tanultak az intézményben. A katonai és polgári tárgyak mellett tanultak zenét, éneket, gyorsírást, valláserkölcstant is, sokat sportol(hat)tak és kötelezően elsajátították a társadalmi viselkedés szabályait is. Ebből az időszakból katonai viseleteket, az intézmény parancsnokainak félalakos fotóit, parancsnoki kinevezéseket, fegyvereket láthatunk, a kiállított fotóanyag pedig betekintést enged a hallgatók mindennapjaiba is (pózolások, pihenő, iskolai dolgozat, tankönyvek).

Az akadémia életében újabb jelentős változást a századvég „hozott el”: az uralkodó Ferenc József császár által 1897-ben szentesített XXIII. törvénycikknek hála lehetővé vált, hogy a Ludovika végre a „bécsújhelyi mintának megfelelő” „valódi katonai képzést nyújtó” intézetté válhasson. Parancsnokát ettől fogva a honvédelmi miniszter előterjesztése nyomán az uralkodó nevezte ki. Decentralizálták a katonai képzést is. Sopronban honvéd főreáliskola, Pécsen és Nagyváradon hadapródiskola nyitotta meg kapuit. Az első új rendszerű képzés 1898-ban  indult meg, az intézet zászlószentelő ünnepségére pedig 1901. május 8-án került sor (erről egy, az ünnepélyre szóló meghívót is kiállítottak a rendezők). Aki a hároméves képzést sikeresen elvégezte, hadnaggyá lépett elő és vagy a közös hadseregben, vagy a honvédségben kapott beosztást, iskolai eredményei után pedig különböző jelzéseket viselt. Mint annyi mindennek, az akadémia életében bekövetezett pozitív változásoknak is véget vetett az első világháború. Az 1914-ben kitört konfliktus a tanári kart is megrostálta. Sokan a frontra kerültek, az intézmény oktatási idejét pedig – a tisztek iránti sürgető háborús igény miatt a korábbi háromról – két évre csökkentették. A háborús időszakról a kiállításon a fronton szolgáló akadémistákról készült fényképfelvételeket és a háborús években lebonyolított ünnepélyes tisztavatásról született felvételeket is megtekinthetünk.

A két világháború között

A háború vége és a vereség – átmenetileg ugyan – az akadémia számára sem sok jót hozott. A Magyarországi Tanácsköztársaság hadügyi népbiztossága megszüntette az intézetet, helyére egy mindössze hathetes parancsnokképző tanfolyamot állítva fel. A Tanácsköztársaság rendjével szembeni ellenforradalmi felkelések közt központi helyénél fogva is kiemelt helyen szerepel a ludovikás hallgatók június 24-i, igaz sikertelen, felkelése. 1922-ben ismét új alapra helyezték a tisztképzést: az intézmény ettől fogva „igazi” négyéves katonai főiskolává vált, hallgatói pedig húszéves „szolgálati kötelezettséget” írtak alá. A korszerű harcászati képzéshez tartozott a híradós és a műszaki kiképzés is. A második világháború előtt az utolsó jelentős változás az akadémia történetében 1939-ben következett be, amikor háromosztatúvá változtatták a hazai tisztképzést: gyalogságot, lovasságot és tüzérséget ettől fogva a Ludovikán, légierő-utánpótlást a Horthy Miklós Honvéd Műszaki Akadémián képeztek, műszaki ismereteket a Bolyai János Honvéd Műszaki Akadémián szerezhettek, és ott képezték a csendőrséget.

A Ludovika utolsó tisztavatására 1944. november 15-én Körmenden és Hajmáskéren került sor, a háború végén az intézet előbb még Németországba települt át, 1945. április 25-én pedig megszűnt létezni.