A gyenge Oroszország kockázata

Ám hétről hétre egyre több bizonyíték utal arra, hogy Putyin számításai nem jöttek be. A „speciális hadművelet” nemcsak hogy nem hozott gyors győzelmet, hanem egyenesen vérszivattyúvá vált, és Oroszország vereségével végződhet. S miközben nyilvánvalóan hatalmas áldozatot követelt Ukrajnától, az egyszerű oroszok is megfizetik az árát.

Hogy milyen súlyos az a zűrzavar, amit a Kreml magának okozott, június végén vált teljesen egyértelművé, amikor Jevgenyij Prigozsin és a Wagner-csoport zsoldosai egyenesen a legfelsőbb vezetést támadták meg. Prigozsin puccskísérlete több órán keresztül zajlott, közben az egész világ figyelte, ahogy a Wagner-erők elfoglalták a Don menti Rosztov városát, az orosz hadsereg déli katonai körzetének főhadiszállását. Innen a csapatok – beleértve a tankokat is – Moszkva felé vonultak, és 200 kilométerre megközelítették a fővárost.

A megdöbbent megfigyelőknek szerte a világon sok kérdésük maradt. Hol voltak az orosz biztonsági és titkosszolgálatok? Hogyan engedhette meg Putyin, hogy ilyen pimasz kihívást intézzenek a tekintélye ellen?

Putyin az országhoz intézett beszédében, amelyet Prigozsin menetelésének kezdetekor mondott, felidézte az 1917-es káoszt, és polgárháborúra figyelmeztetett. Aztán nem lehetett látni és nem lehetett hallani felőle. Továbbra is a Kremlben maradt azokban a drámai órákban, vagy Szentpétervárra futott, ahogy egyesek feltételezik? Mondanunk sem kell, hogy az a diktátor, aki gondosan ápolja az erős ember imázsát, aztán a kritikus pillanatban fülét-farkát behúzva menekülőre fogja, többé nem erős, különösen akkor, ha a saját köreiből érkező kihívásokkal szemben futamodik meg.

És mit kezdjünk a Kreml állításával, mely szerint a patthelyzetet Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök közvetítésével oldották fel – miközben köztudott, hogy Lukasenka Putyin vazallusa, akit az orosz elnök időnként használ, de ritkán vesz komolyan? Még ha az állítás igaz is, komoly kétségeket vet fel Putyin hatalmával kapcsolatban.

Szervezeti szempontból az Orosz Föderáció ijesztően gyengének bizonyult. A Wagner-csoport az államhatalom minden szintjét meg tudta zörgetni, mert az állam teljes mértékben egy ember akaratán nyugszik, akinek a tekintélye ellen úgy intézett kihívást, hogy alig kapott érdemi válasz. Ebből az következik, hogy ha az önkényúr bukik, vele együtt zuhan össze minden más is. Prigozsin felkelésének kritikus óráiban Putyin Oroszországa annak mutatkozott, amit a kritikusai régóta állítanak róla: maffiaállam, amelynek nincs erős intézményes szerkezete, de sajnos a világ legnagyobb nukleáris arzenáljával rendelkezik.
Eljött tehát az igazság pillanata, és Putyin utalása 1917-re és a cár bukására valójában meglehetősen találó volt. A prigozsini epizód valóban arra az évre emlékeztet, amely nem egy, hanem két forradalmat hozott – először februárban, majd októberben.

Prigozsin puccskísérlete szorosan összefügg a sikertelen ukrajnai hódító háborúval. Egyre esélyesebbé válik a súlyos orosz vereség, ami még inkább megkérdőjelezi „az erős ember” bölcsességét, hozzáértését és erejét. A katonai vereség közeledtével Putyinnak alaposan át kell gondolnia a jövőjét. Mennyi ereje maradt? Elég, hogy egy fájdalmas kompromisszummal véget vessen a háborúnak, vagy ezzel olyan gyengeséget mutatna, ami újabb kihívásokat vonna maga után a hatalmával szemben?

Prigozsin menetelése Moszkva felé mindenesetre azt jelzi, hogy a háború veszélyes, új szakaszba lépett. Közeledik a végjáték, és bármi is történjék a csatatéren, az meghatározza az orosz belpolitika jövőbeli alakulását. Ma már tudjuk, hogy a háború befejezése kockázatosabb és nehezebb lesz, mint korábban feltételeztük, mert az orosz hatalmi apparátus egyes elemei számára a vereség – bármilyen értelemben vett vereség – elfogadhatatlan. Prigozsin csak egy része volt ennek a struktúrának.

Minél közelebb jutunk a végkifejlethez, annál nagyobb a kockázata annak, hogy a Kreml valamilyen irracionális lépésre szánja el magát, például atomfegyver bevetését rendeli el. Prigozsin lázadása előzetes betekintést engedett az elkövetkező káoszba. Szinte bármi elképzelhető most: az Orosz Föderáció szétesésétől kezdve egy újabb ultranacionalista, birodalmi álmokat dédelgető rezsim felemelkedéséig.

Ha ez utóbbi következne be, Putyin Oroszországához hasonlóan ez az új rendszer is a múlt foglya maradna, távol a társadalmi, politikai vagy gazdasági modernizáció minden kilátásától. Nem mellesleg: állandó fenyegetést jelentene Európa keleti részére és tágabb értelemben a globális stabilitásra. Fel kell fegyverkeznünk ellene, és nagy valószínűséggel unokáinkra és dédunokáinkra is ugyanez a feladat várna.

Joschka Fischer
A szerző Németország volt külügyminisztere és kancellárhelyettese (1998–2005), közel 20 évig a Zöld Párt vezetője

©Project Syndicate