Šutaj-Eštok: Az Alkotmánybíróság elnökének vállalnia kell a felelősséget a kiszivárgásért

Matúš Šutaj-Eštok

Ivan Fiačannak, az Alkotmánybíróság (AB) elnökének vállalnia kellene a felelősséget a btk.-val kapcsolatos információk kiszivárgása miatt – jelentette ki a kormány szerdai ülése előtt Matúš Šutaj-Eštok (Hlas) belügyminiszter. Azt nem konkretizálta, hogy ez Fiačan lemondását jelentené-e.

„Információk szivárogtak ki a médiához, mielőtt még az érintett feleket értesítették volna az AB döntéséről. Az AB elnökének vállalnia kell a felelősséget és kiderítenie, hogy ki áll az Alkotmánybíróságon az információk kiszivárogtatása mögött” – jelentette ki Šutaj-Eštok. Arra nem válaszolt, hogy Fiačannak le kell a mondania, ahogy erre Robert Fico (Smer) kormányfő felszólította, a következtetések levonását az AB elnökére hagyja. „Ő is tudja, hogy nincs rendjén, ha ilyesmi történik” – tette hozzá Šutaj-Eštok.

Richard Takáč (Smer) földművelési miniszter azt mondta, az AB elnökére bízza a következtetések levonását és a felelősségvállalást. Ugyanakkor hozzátette, az információszivárgás kételyeket ébreszt azt illetően is, hogyan hozta meg döntését a testület a büntetőjogi módosításokkal kapcsolatban. Fiačan történtekkel kapcsolatos szerdai magyarázata szerinte nem oszlatta el a kételyeket. „Az én kételyeim megmaradtak” – tette hozzá.

A kormányfő kedden (március 5.) kijelentette, hogy az AB elnökének le kell mondania, illetve az új államfőnek vissza kellene hívnia őt. A kormányfő azt hangsúlyozta, valakinek vállalnia kell a felelősséget azért, hogy a média hamarabb értesült a döntésről, mint az érintett felek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?