<p>Veronika Velez-Zuzulová remek formában zárta a Világkupa 2014/2015-ös idényét, két második helyezés után az utolsó versenyen, Méribelben is a dobogóra állhatott.</p>
Zuzulová harmadik helye
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14270982905109_63.jpg.webp?itok=tAsfJJEm)
ÖSSZEÁLLÍTÁS
A francia városban rendezett női műlesiklást az amerikai Mikaela Shiffrin nyerte, megelőzve a svéd Frida Hansdottert és a szlovák Veronika Velez-Zuzulovát. Ezzel sorozatban harmadszor is Shiffriné lett a szakági Világkupa-elsőségért járó kis kristályglóbusz. „Hihetetlen, mi mindent megnyertem már” – nyilatkozta a mindössze 20 éves Shiffrin, aki három év alatt valamennyi Vk-helyszínen győzni tudott legalább egyszer.
Hozzá hasonlóan a pályafutása 19. Vk-dobogóját elkönyvelő Zuzulová is csupa mosoly volt, a maribori és aarei második helyek után ismét dobogóra állhatott – egymást követő három versenyen ez még sohasem sikerült a 30 éves sízőnek. „Olyan jó passzban vagyok most, hogy mindegy, milyen dombon sízek. Másrészt itt Méribelben nem volt egyszerű a pálya. Mindkét futamban igyekeztem a lehető legjobban menni, és sikerült. Nagyszerű lezárása volt ez a szezonnak, jobb nem is lehetne” – örvendezett Zuzulová, aki a hatodik helyen zárta a szakági Vk-pontversenyt.
Mindezt ráadásul úgy érte el, hogy november végi sérülése miatt sok versenyt ki kellett hagynia, a februári vb előtt csak Flachauban tudott rajthoz állni. „Az az ausztriai ötödik hely önbizalmat adott, bebizonyítottam magamnak, hogy újra fel tudom venni a versenyt a legjobbakkal” – mondta Zuzulová, aki az amerikai világbajnokságon negyedik lett.
A Franciaországban készülő síző már várja a következő szezont. „Méribelben odajött hozzám Shiffrin, és azt mondta, jó kis párbajt fogunk vívni a következő idényben. Nagy kihívás lesz számomra vele küzdeni, meg szeretném őt szorongatni” – jegyezte meg Zuzulová, akit 2016-ban a hazai drukkerek is láthatnak, mivel hosszú idő után Jasná is otthont fog adni egy Vk-futamnak. (TASR, SITA)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.