Zselízi játékosínség

Zselíz/Bős. Hatpontos találkozóra került sor a nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjának 14. fordulójában a zselízi futballpályán, ahol a végeken kullogó balonyiak vendégszerepeltek szombat délután.

Zselíz/Bős. Hatpontos találkozóra került sor a nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjának 14. fordulójában a zselízi futballpályán, ahol a végeken kullogó balonyiak vendégszerepeltek szombat délután. A mindössze tizenegy játékossal rendelkező (!) hazaiakat ezen a létfontosságú összecsapáson Radoslav Slováček személyében már új edző vezette csatába. Ugyancsak figyelmet érdemel, hogy a kapuban Hubert kapott helyet, míg a csapat első számú hálóőre, Barecz Norbert mezőnyjátékosként jutott szóhoz. A túloldalon ugyan tartalékokkal is rendelkeztek az egykor szebb napokat látott csilizköziek, ám egyetlen gólveszélyes csatárukat, Johancsik Gábort a társak magára hagyták. A felázott talajú pályán nagy csata zajlott, melynek színvonala azonban nem nagyon dobogtatta meg a szurkolói szíveket. A vendégek csupán a helyzetekig jutottak el, balszeren-cséjükre három ízben is a kapufát találták telibe. A zselíziek a látottak alapján jobban akarták a győ-zelmet, Kokoška és Rotík 11-esből lőtt találatának köszönhetően kiharcolták a három pontot.

A balonyiak abban bíztak, hogy a tabella utolsó helyén tanyázó tolmácsiakat otthonukban legyőzik a jó képességű bősiek, ám elszámították magukat. „Duplán sajnálom, hogy döntetlenünkkel éppen csallóközi szomszédunkat taszítottuk a mélybe, ám nem volt ebben semmi szándékosság. Nekem úgy tűnt, az első játékrészben a mieink lebecsülték a szerényebb képességű ellenfelet. A szünetben ébresztőt fújtam, fordulás után kapujukhoz szegeztük ellenfelünket, mégsem találtunk a hálóba. A szerencse is elpártolt tőlünk” – boncolgatta a Duna-partiak botlását Czajlik Tibor játékosedző. A vendégeken az sem segített, hogy a tolmácsiak hálóját a mindössze 16 esztendős ifista, Kováč őrizte. „Több remek megmozdulása is volt az alacsony termetű gyerkőcnek, akit rossz helyzetkihasználásunkkal, pontatlanságunkkal éppen mi avattunk a meccs hősévé” – fogalmazott a vendégek szakvezetője. (áb, ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?