Zakót kaptak a szlovákok

<p>Az USA válogatottja kiütéses, 7:1-es vereséget mért a szlovák hokisokra a szocsi téli olimpián, Vladimír Vůjtek együttese a második harmadban tizennégy perc leforgása alatt hat gólt kapott.</p>

KIKÜLDÖTT

MUNKATÁRSUNKTÓL

A szlovák jégkorong-válogatott a kisebbik, Sajba Arénában kezdte meg szocsi olimpiai szereplését, az ellenfél az Egyesült Államok nemzeti csapata volt.

A védelem az erősségük?

Peter Šťastný fia, az amerikai válogatottban szereplő Paul Šťastný a mérkőzés előtt azt nyilatkozta, hogy a szlovákoknak a védelem az erősségük. Ebből azonban a mérkőzésen nem sok minden látszott. Már az első negyedórában az amerikaiak voltak többet a kapu előtt, de Halák nagyszerűen védett, Marcinko kiállítása alatt sem kapott gólt. Az amerikai újságírók csalódottak voltak a csarnokban uralkodó hangulat miatt, mert azt hitték, a szlovák szurkolók tömegesen jönnek majd az olimpiára, ám az árakhoz képest így is sok szlovák drukker volt a lelátókon, egyszer a „Mi itt itthon vagyunk” is felhangzott.

Az első harmadra azonban egy másik jól ismert szlovák lelátói szófordulat illett: „Ha nem adsz, akkor kapsz.” Mármint gólt. Bartovič a 15. percben nagy helyzetet hagyott ki, az ellentámadásból pedig John Carlsen megszerezte az amerikaiaknak a vezetést. Pánik egyenlíthetett volna, de pánikolt a kapu előtt.

Katasztrofális

második harmad

A 21. percben még úgy tűnt, a szlovákok álomszerűen kezdik a második játékrészt, a 23.-ban már nem: Tatar ugyan egyenlített, de aztán Vladimír Vůjtek együttese 66 másodperc alatt két gólt kapott, az elsőt Kesler, a másikat Paul Šťastný ütötte, s máris 3:1 volt az amerikai előny. Lett az aztán 5:1 is, Backes és Šťastný jóvoltából.

Ezt már Halák kapus sem bírta, helyére Budaj állt be, de őt is néhány másodpercen belül felavatták, Kessel talált be, majd később Brown is feliratkozott a góllövőlistára.

A második harmadot „teniszarányban”, 6:1-re vesztették el a szlovákok, és már az sem vigasztalhatta őket, hogy a harmadik harmadban már nem kaptak gólt. 7:1-es vereséggel nyitni az olimpiát nem egy leányálom.

„Tanulnunk kell belőle”

Zdeno Chára, a szlovákok csapatkapitánya sem így képzelte az első meccset. „A második harmadban nem tartottuk be a védekezésre vonatkozó utasításokat, ezért az amerikaiak tiszta helyzetekbe kerültek, és gólokat is ütöttek belőlük. Tanulnunk kell ebből, és rengeteget kell javulnunk a védekezésben” – mondta a Boston klasszisa.

Tomáš Tatar szerint nem csak a hátvédek hibáztak: „Ez egy csapatjáték, jobban kell kommunikálnunk egymással, nem lehet a védekezést csak a hátvédekre hagyni. Ezen kell dolgoznunk.”

A modern hoki alapjai

„Leckét kaptunk a modern hokiból – ismerte el Vladimír Vůjtek, a szlovák válogatott szövetségi kapitánya. – Az ellenfél mindenben egy osztállyal jobb volt. Csak az első sorunk tudott úgy-ahogy ellenállni neki. Az amerikaiak megérdemelten győztek.”

A szlovákokra ma pihenőnap vár, holnap a szlovénekkel, vasárnap az oroszokkal találkoznak. A csoportból minden együttes továbblép, de a csoportmeccsek sem tét nélküliek – az első fázis legjobb négy csapata egyenesen a negyeddöntőbe kerül, az összesített táblázat 5. együttese pedig a 12.-kel, a 6. a 11.-kel stb. csap össze a legjobb nyolc közé jutásért. (bt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?