Vlček: Az aranyról nem is mertünk álmodni

Moszkva |

<p>Komárom szombaton világbajnokok otthonává vált &ndash; Vlček Erik és Tarr György győzedelmeskedett a moszkvai kajak-kenu vb-n: az 1000 méteres kajakkettes aranyérmesei nyilatkoztak a versenyről.&nbsp;</p>

„A lehető legnagyobb mértékben meg vagyunk elégedve, álmodni sem mertünk az aranyéremről. Formában éreztük magunkat, minden rendben volt, de arra, hogy az ember megnyerje a világot – nos, ez néha mégsem elég. Szerencse kell hozzá a pályán és az ellenfelek terén is, jól indulni – mindennek össze kell játszania. Először úgy gondoltuk, hogy a kilencedik sor kedvezőtlen számunkra, nem lesz majd, aki húzzon minket, s nem leszünk kapcsolatban a versenytársainkkal, ám végeredményben ez segített. Senki sem figyelt ránk, mentünk a saját tempónkban és ez volt a győzelem kulcsa is.” – mesélte a verseny részleteit a szombati kétszeres aranyérmes, Vlček Erik.

Tarr, jóval a verseny után még mindig nem tudatosította, hogy életre szóló sikert értek el. „A start már jól sikerült a negyeddöntőben is, de az arannyal nem számoltunk. Jó indultunk és győzedelmeskedtünk. Ez fantasztikus – elégtétel a tavalyi világbajnokság után, ahol a döntőben sem az 500-as, sem az 1 000-es nem alakult az elképzeléseink szerint. Péntek este, elalvás előtt még megbeszéltük, hogy mit kell majd elkerülnünk. Több a tapasztalunk és jobb az erőnlétünk, mint tavaly. Száz méterrel a cél előtt, amikor már láttam a piros bójákat, s észrevettem, hogy az ausztrálokkal szemben egy hajóhosszal vezetünk, mondtam magamnak, hogy ezt már végigviszem. Együtt gyakoroltunk velük Szolnokon, s tudtuk, hogy remek hajrára képesek, de ezúttal megtartottuk a távolságot.” – emlékezett vissza Tarr. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?