Vidám hangulat a szenci edzőtáborban

Szenc. Tegnap délelőtt nagy volt a nyüzsgés a Senec Szállóban, egymás után érkeztek a szlovák válogatott keret tagjai.

Szenc. Tegnap délelőtt nagy volt a nyüzsgés a Senec Szállóban, egymás után érkeztek a szlovák válogatott keret tagjai.

A Blackburnban légióskodó Ratislav Greško aki korábban lemondta a válogatottságot meglepően jó hangulatban tűnt fel a társai között: „Miért lennék szomorú? Örülök, hogy hosszú idő után újra felölthetem magamra a címeres mezt. Nem tagadom, számomra rendkívül jól jött az edzőcsere. Biztosra veszem, hogy egészen más lesz a hangulat, mint korábban volt.”

Greškóhoz hasonló cipőben jár Miroslav Karhan is, pedig a Wolfsburg középpályása sokáig csapatkapitánya volt a Jurkemik által irányított nemzeti együttesnek. „Hazudnék, ha azt mondanám, meglepett Galis edző meghívója. A válogatottban mindig igyekeztem tudásom legjavát nyújtani, természetesen ezután sem lesz másképp. Nehéz ellenfelek várnak ránk a vb-selejtezőkön, de kis szerencsével továbbjuthatunk.”

Németh Szilárd, a Middlesbrough csatára sem tűnt kedvetlennek, annak ellenére, hogy az utóbbi időben csak a cserepadot koptatja Angliában. „Mindig örömmel jövök a nemzeti csapatba, annál is inkább mert az utóbbi időben kevés lehetőséget kapok a szigetországban. Pedig én mindent megteszek, mégis mellőz az edző. Januárban zsinórban négy mérkőzésen játszottam, a vezetők és a szurkolók szerint mind a négy találkozón remekeltem, utána a tréner még a kispadra sem jelölt. Ki érti ezt? Egyébként ami a válogatottat illeti, szerintem hasznosabb a szenci edzőtáborozás, mint egy barátságos mérkőzés.”

„Nincs okom a panaszra, hisz jól megy a játék nekem és klubcsapatomnak is. Megtiszteltetésnek tartom, hogy helyet kaptam a válogatottban, de remélem, Dušan Galis vezetésével sikeresek leszünk” – mondta lapunknak Stanislav Varga, a Celtic védője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?