Vécsei szerint megdolgoztak a továbbjutásért

Wingo.Trabzonspor

A Ferencváros biztos csoportelsőként kisebb erőbedobással lépett pályára az Európa-liga csoportkörének utolsó fordulójában, mint a korábbi játéknapokon, így 1:0-ás vereséget szenvedett a Trabzonspor otthonában.

A meccs egyetlen gólját már a 7. percben megszerezték a hazaiak, Anasztasziosz Bakaszetasz remek lövése a kapufáról vágódott a hálóba. A találatot is egy ferencvárosi labdavesztés előzte meg, de ezt megelőzően és az első félidő további részében is bőven akadtak hasonló hibái a vendégeknek. Újabb gól nem született köszönhetően a kapufának és Dibusz Dénesnek.

A második játékrészben jelentősen javult az FTC játéka, valamint a törökök lelkesedése is csökkent, hiszen a csoport másik mérkőzésének eredménye számukra kedvezőtlenül alakult. A magyar bajnok bár többször is vezetett veszélyes támadást, mindössze egyszer találta el ellenfele kapuját, így nem tudott kiegyenlíteni.

„Szerettünk volna pontot, pontokat szerezni. Az első félidőben nagyon sok hibával játszotutnk és kevés volt az a mozgás, amivel át tudtuk volna őket törni. Akkor jobban támadtak le minket. A második félidő már jobb volt, voltak lehetőségek, de összességében hiányzott, hogy elég élesek legyünk elöl. Nyugodtan érkeztünk, hiszen tudtuk, a csoportelsőség már megvan. Nagyon büszkék vagyunk, megdolgoztunk érte. Még mindig vannak mérkőzéseink a bajnokságban, de ez az őszi szezon nagyon hosszú volt, hiszen a selejtezőkkel kezdtük a sorozatot. Sok meccs van a lábakban és mentálisan fáradtabbak voltunk” – mondta a FradiMédiának a meccs után Vécsei Bálint.

„Nagyon jó csapat ellen játszottunk. Természetesen győzni szerettünk volna, de az ellenfélnek is ez volt a célja. Ezzel véget ért a csoportkör, ahol az első helyen végeztünk – kezdte szokásos szűkszavú értékelését Sztanyiszlav Csercseszov, akinek ezúttal sem könnyítette meg a dolgát a klub nem túl rátermett tolmácsa. – 47 év után játszhatunk ismét tavasszal. Miért lennék ilyenkor mérges? Természetesen ezt a mérkőzést is ki fogjuk elemezni, hiszen a nélkül nem tudnánk javítani a játékunkon” – zárta a Fradi edzője.

A csoportkörben szerzett tíz pontjával magyar rekordot döntő Ferencváros az EL egyenes kieséses szakaszának első körében nem lesz érdekelt, ott a csoportmásodikok a Bajnokok Ligája harmadikjaival mérkőznek meg a legjobb tizenhat közé kerülésért. A nyolcaddöntők párosításait február 24-én sorsolják.

Érdekes

Trabzonspor–Ferencváros 1:0 (1:0)

Gólszerző: Bakaszetasz (7.)

Játékvezető: Harm Osmers (német), 22 840 néző.

Sárga lap: Ömür, Vitor Hugo, Bartra, ill. Laidouni, S. Mmaee, Vécsei.

Trabzonspor: Cakir–Stryger Larsen, Vitor Hugo, Bartra, Elmali–Hamšík (60. Gbamin), Sziopisz–Ömür (69. Ünüvar), Bakaszetasz (69. Bardhi), Trézéguet (86. Haspolat)–Yazici (61. Djaniny)

Ferencváros: Dibusz–Wingo, Knoester, S. Mmaee, Pászka (91. Redzic)–Vécsei, Laidouni, Esiti (60. Mercier)–Zachariassen, R. Mmaee, Tokmac (82. Kovacevic)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!