Vb-aranyakért elsőség

Pozsony. Michal Martikán (AŠK KTK Liptovský Mikuláš) lett 2003-ban a vadvízi kajak-kenu szakág legjobb szlovákiai sportolója. A 24 éves olimpiai bajnok a versenypályán szinte mindent megnyert, amit lehetett.

Pozsony. Michal Martikán (AŠK KTK Liptovský Mikuláš) lett 2003-ban a vadvízi kajak-kenu szakág legjobb szlovákiai sportolója. A 24 éves olimpiai bajnok a versenypályán szinte mindent megnyert, amit lehetett. Az augsburgi világbajnokságon a vízi szlalom kenu egyes számában lett első, s ugyancsak tagja volt a 3xC1-es aranyérmes egységnek. Ő az egyetlen szlovák sportoló, aki az idén olimpiai versenyszámban szerzett egyéni vb-címet, amivel egyben olimpiai kvótát is kiharcolt az országnak. Csupán a Világ Kupa-sorozatban nem végzett az élen, be kellett érnie a második hellyel. Egyetlen kívánsága akadt a szombati díjkiosztáson: „Idén kétszer álltam a vb-dobogó tetején és megnősültem, mondhatnám: remek évet zárok. A két aranyéremért keményen megdolgoztam, az aranygyűrűket már könnyebb volt megszerezni. Bementem az üzletbe, és megvettem. Arra vágyom, hogy idei sportolói sikereimet még többször megismételhessem, ugyanakkor szilárdan hiszem, hogy a boldogító igent többször már nem kell majd kimondanom.”

A győztes Martikánon kívül még a következő vadvízi sportolók kerültek a legjobb tíz közé (sorrend nélkül) – vízi szlalom: Pavol és Peter Hochschorner (C2, a VK-sorozat győztesei), Elena Kaliská (K1, VK-első), Gabriela Zamišková (K1, vb-hatodik, olimpiai kvótaszerző), Gabriela Stacherová (K1, VK-harmadik), Juraj Minčík (C1, vb-arany a 3xC1-ben), Alexander Slafkovský (C1, vb-arany a 3xC1-ben), Ján Šajbidor (K1, vb-kilencedik, olimpiai kvótaszerző); lesiklás: Ján Šutek, Štefan Grega (a sprintszám Európa-bajnokai), Vladimír Vala, Jaroslav Slúčik (Eb-cím, VK-győzelem). (jmk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?